Aranybulla

tágabb értelemben az az arany pecsét, mellyel a magyar királyok III. Béla óta jelentékenyebb okmányaikat megerősíteni szokták: szűkebb értelemben pedig az az aranypecsétes szabadságlevél, mellyel II. András magyar király Szt. István király alkotmányát 1222-ben helyreállította s azt némi újabb intézkedésekkel bővítette. Azok a viszályok, mik egyrészt a királyi család tagjai, másrészt ezek és a főnemesség között elharapóztak, II. András alatt tetőpontjukat érték el. A könnyelmű, pazar király gondatlanul osztogatta a királyi és a várjószágokat s így ő maga jövedelmének nagy részétől megfosztatván, kénytelen volt mind újabb és újabb jövedelmi forrásokat nyitni, melyek a nemzetet súlyosan terhelték és jogait sértettek. A meggazdagodott és nagy fegyveres erővel rendelkező urak pedig nem ismertek el sem jogot, sem törvényt. Kényök-kedvök szerint nyomták és zsarolták nemcsak saját jobbágyaikat és a városok lakosait, hanem a szabad birtokosokat is; kiknek örökségeit erőszakkal lefoglalták, személyeiket pedig büntetlenül bántalmazták. II. András fia, IV. Béla ifjabb király, az elnyomott gyengébb nemesség élére állván, a főnemesek nem akadályozhatták meg, hogy II. András e szánalmas állapotok javítására 1222-ben országgyűlést ne hírdessen. Ez az országgyűlés állapította meg azt a szabadságlevelet, mely 1848-ig a magyar alkotmány alapja volt.

Szorosan alkotmány-alkotó jelentőséggel az A. nem bír, mert lényegesen azokat a jogelveket és jogtételeket iktatta törvénybe, melyek az ősi alkotmányból eredve, folytonosan éltek, hatályosak voltak a nemzet életében, s melyeket Szt. István királyunk mint első kísérlett meg írott szabályokkal körülírni. Az Una eademque nobilitas eszméje, a nemesek köz- és magánjogi egyenlőségének elve, a:zent korona tagjainak személyi és vagyoni sérthetetlensége, soha az A. előtt sem volt jogszerűleg tagadva Magyarországon. Ámde a hűbéri eszméknek behatolása, a királyi fejetlenség a XIII. század elején, az uralkodó gyengesége nagy mértékben veszélyeztettek azt, éppen úgy, mint a király törvényes, alkotmányos közhatalmát. Királyi és köznemességi érdek tehát egyaránt sűrgősen kivánta az ősi szabadságok és fejedelmi hatalom világos törvényekbe írását, ünnepélyes deklarálását, nyomatékos tiltakozását a nemzet túlnyomó többségének az oligarkikus törekvések, a nemzeti közhatalom megbontása ellen. Ezt tette az A. és éppen ebben rejlik jelentősége; ezért mondják róla, hogy az az alkotmányos királyság és köznemesség diadala volt a hatalmas, féktelenkedő szuverénitásra törekvő urakkal szemben. Történelmünk tanúság reá, hogy mily féltékenyen őrizte a nemzet A.-jában újból biztosított szabadságait; egyébiránt eléggé jellemzi annak jelentőségéről folyton táplált közvéleményt, hogy azt a nemzet megnyugtatására több királyunk újból megerősítette, noha annak kötelező ereje anélkül is teljes maradott volna, s hogy III. Endre óta a királyi hitlevelek legtöbbje arról kifejezetten megemlékezik és a koronázási esküben a király, illetőleg trónörökös, annak hatályban maradt részeit külön is megtartani és megtartatni igéri.

Az aranybulla szövege, a kevésbbé fontos cikkek kihagyásával a következő:

«A szentháromság és oszolhatlan egység nevében. Endre, Isten kegyelméből Magyar-, Dalmát-és Horvátország, Róma, Szerbia, Gallcia örökös királya. Mivel mind országunk nemeseinek, mind másoknak is Szent István királytól alapított szabadsága némely királyok hatalma által, kik néha haragjukban boszút állottak, néha gonosz emberek hamis tanácsira is hallgattak, vagy saját hasznukat keresték, igen sok részben rövidséget szenvedett: nemeseink fenségünk és elődeink füleit gyakor ízben verdesték kérelmeikkel és folyamodásaikkal országunk javítása iránt. Kik tehát tartozásunkhoz képest az ő kérelmöknek mindenben eleget tenni akarván, megadjuk mind nékik mind országunk egyéb embereinek a szent királytól megadott szabadságot; és országunk állapotának javítására tartozó egyéb dolgokat is üdvösen rendelünk eképen: Rendeljük, hogy évenként a szent király ünnepét hacsak némí súlyos foglalkozás vagy betegség által nem akadályoztatunk Székesfehérvárott tartozunk megülni. És ha mi jelen nem lehetünk a nádor kétségkivül ott leszen helyettünk s képünkben meg fogja hallgatni az ügyeket. Minden nemesek, tetszésök szerint, szabadon oda gyülekezzenek. (I. p.) Akarjuk azt is, hogy sem mi, sem utódaink bármi időben le ne tartóztassák s el ne nyomják a nemeseket valamely hatalmasnak kedveért, hanemha előbb megidéztették és törvény rende szerint elmarasztaltattak. (II. p.) Továbbá semmi adót, semmi szabad dénárokat nem szedetünk a nemesek örökségén; sem házaikban, sem falvaikban meg nem szállunk, hanemha meghivatunk. Az egyházak népeitől is teljességgel semmi adót sem szedetünk. (III. p.) Ha valamely nemes meghalálozik fi nélkül, lányát illesse birtokának negyedrésze; a többiről tetszése szerint rendelkezzék és ha a halál közbejötte miatt nem rendelkezhetik, a hozzá közelebb álló rokonra szálljon; és ha teljességgel semmi nemzetsége nincsen, szálljon a királyra. (IV. p.) Ha a király sereget akar vinni az országon kívül, a nemesek ne tartozzanak vele menni, hanemha az ő pénzeért. Ellenben, ha sereg jönne az országra, mindnyájan tartozzanak menni. (VII. p.) A nádor országunk minden emberei felett külömbség nélkül biráskodjék; de a nemesek főben-és birtokbanjáró ügyeit a királynak tudomása nélkül el ne végezhesse. ( III. p.) Ha külföldiek, tudniillik tisztességes emberek, jönnek az országba, az ország tanácsa nélkül méltóságokra ne emeltessenek. (XI. p.) Fekvő birtok az országon kivülieknek ne adományoztassék. (XXVI. p.) Egész vármegyéket vagy bármely méltóságokat örök birtokul nem adunk. (XVI. p.) Ezen négy főuron, t. i. a nádor, a bán, a király és királyné udvarbíróin kivül, két méltóságot senki se viselhessen. (XXX. p.) Hogy ezen engedményünk és rendelésünk mind magunk, mind utódaink idejében örökké érvényes legyen, hét oklevélpárba irattuk és arany pecsétünkkel megerősítettük; úgy, hogy egy pár küldessék pápa úrnak, második a János vitézeknél, harmadik a templomosoknál, negyedik a királynál, ötödik az esztergomi káptalanban hatodik a kalocsaiban, hetedik a nádornál őriztessék, úgy hogy ez az irást mindenkor szeme előtt tartván, se ő ne tévedjen le a felebb mondottak valamelyik pontjáról, sem a királyt vagy a nemeseket vagy másokat ne engedjen letévedni. Hogyha pedig mi, vagy utódaink valamelyike bármikor ezen rendeletünk ellen véteni akarnánk, álljon szabadságukban ezen levél erejénél fogva, minden hűtlenségi vétek nélkül, mind a püspököknek, mind más uraknak s az ország nemeseinek, öszvesen és egyenként, jelenleg és a jövőben nekünk és utódainknak ellenállani és ellenmondani örökre. (XXXI. p.) Kelt Klétusnak, az egyház prépostjának keze által a megtestesült igének ezer kétszáz huszonkettedik esztendejében. (Szalay L. ford. szerint.)

Az arany bullát megerősítették I. Lajos 1351-ben (bár az ősiséggel nagyban módosította), Mária 1384-ben, I. Mátyás 1464-ben s a koronázási esküben valamennyi. Az ellenállási záradékot (XXXI. p.) az 1687 orazággyűlés törölte el. Csak egy 1318. évi hiteles másolatban maradt fenn az esztergomi primási levéltárban. A magyar arany bulla az angol magna chartától teljesen függetlenül, bár csak 7 évvel később, hasonló körülmények közt keletkezelt ugyan, de Európa legrégibb két alkotmányos országának ez alaptörvényei közt feltűnően sok a hasonlatosság. (V. ö. Knauz, Arany bulla. Történelmi Tár 1863. és III. Endre szabadságlevelei Akad. Ért 1869. Wenzel, Az arany bulla. Akad. Ért. 1873. Mircse és Nagy Iván polémiája a velencei arany bulla ügyében a Pesti Naplóban, 1868. Podhraczky (1869) és Torma K. cikkei (1885.) a Századokban. Szántó S., Az arany bulla s a magna charta. Erdélyi Muzeum 1881.) A magyar történetírás még számos más aranybullát ismer. Ezek közül diplomatikai tekintetben legjobban földerítette Salamon Ferenc a pestit, melyet IV. Béla állítólag 1241-ben adott Pest városa számára. (V. ö. Salamon, Budapest története. III, 34-84. lap.)

Mint pecsét, nagyon kevés aranybulla maradt az utókorra. Az ilyen módon kiállított oklevelek minden időben ki voltak téve annak a veszélynek, hogy kapzsi emberek letépik róluk az arany pecsétet. Így tett Wenczel cseh király is, midőn 1304-ben fiáért az ifjú Wenczel vagy magyarosan László királyért egy sereggel hazánkba jött s Esztergomban a templom és levéltár kincseit megrabolta. A magyar nemzeti muzeum három aranybulla birtokában van; az egyik II. Endre király 1224-iki oklevelén függ s a könyvtárban letett Kállay-levéltárban őriztetik (rajzát l. az Osztrák-Magyar Monárchia. Magyarország I. kötetében 81. l. I.); a másik kettő a régiségtár tulajdona, a. kisebbik III. Béláé, a nagyobbik IV. Béláé (rajza u. o. 83. I.).

Forrás: Pallas Nagylexikon