A. alatt értik a nem fémes vagy fémes tárgyak bevonását arannyal. A nem fémes tárgyakat, nevezetesen a fát és gipszet leginkább az enyves vagy vizi A.-sal vonják be. Először a tárgyat forró enyvbe itatják és ezután kréta és enyv keverékével egyenletesen bekenik, ennek az alapnak utolsó fölkent rétegét teljesen megszikkasztják és csiszoló kővel megsimítják. A nagyobb gyárakban a sima felületű, körkerek, ovális, íves, egyenes vagy hullámos lécekre kent alapot 3-6 mm. vastag vaslemezből kivágott alakzóval terítik el. Az elkészített alap díszítményi részleteit körkerek, egyenes, hegyes vagy félható metsző éllel ellátott kisebb fajtájú vésőkkel javítják ki, illetve készítik el.

Az így elkészített alapra rakják az alzat-ot (poliment), ezt iszapolt homokhíjas kövér agyagföldből (3 kg.) készítik, melyhez meleg állapotában velencei szappant (46 g.), fehér méhviaszt (25 g.), szarvasfaggyút (20 g.) és valrátot (10 g.) kevernek, s ha az elegy kihűlt, megfelelő mennyiségű kölni enyvvel vagy gelatinnal eresztik föl. Ezzel a mázzal kétszer-háromszor bekenik az alzatot, s ha megszáradt, vízben oldott pöcsétfölddel (bolusz) vörösre festik. Ha ez is megszáradt, nemezzel vagy serteecsettel addig dörzsölik; míg fényt nem kap. Mielőtt erre az alzatra rátennék az aranyat, 1/4 rész spiritusz és 3/4 rész víz keverékével megnedvesítik és a megnedvesített fölületre az úgynevezett aranyozó árral borított aranyfüstöt különböző nagyságú ecsettel reá nyomkodják. A fényezendő részeket vérkővel, acháttal vagy tűzkővel csiszolják, a fénytelenül hagyandókat pedig melegített enyves víz vagy sellákoldat-mázzal bágyasztják.

A fémeket tűzben, hidegen, nedvesen vagy a galvánfürdőben aranyozzák meg. A tűzi aranyozást már az ó-korban ismerték, használata a középkorban oly nagy volt, hogy Németországban 1403-ban a bearanyozott sárgaréz és réztárgyak eladását megtiltották, nehogy a vevő közönséget megcsalhassák. 1603-ban a rezített acél- és vastárgyak bearanyozását kezdték el. A tűzben aranyozandó réztárgyakat és réztartalmú ötvényeket a zsíradéktól és oxidoktól való megtisztogatás után (l. Csávázás) foncsorozó vízzel (salétromsavas kénesőoxid) megnedvesítjük, aranyfoncsorral bevonjuk, majd leöblitjük, megszárítjuk és végül izzítjuk; hogy a kéneső elszálljon. A tárgyon maradt aranyburkot vízzel lemosván. sárgarézkefékkel megmunkáljuk és vérkővel megfényezzük. Az A. színhatása élénkebb és vörösebb lesz, ha belemártjuk 32 rész sárga viaszt, 2 rész rézrozsdát, 3 rész vörös pöcsétföldet és 2 rész timsót tartalmazó ömledékbe, az úgynevezett aranyozó viaszba. Ha a viasz-fürdőből kivett tárgyat széntűz felett perzseljük (abbrennen), a rátapadt rézrozsda rezet választ ki, mely az arannyal vörösszínű ötvénnyé elegyedik. A vas- és acél-tárgyakat kéneső, cink, vasvitriol, viz és sósav elegyében foncsorozzák meg és ezután aranyozzák be. A bearanyozott ezüst (a vermeil) az alapfém fehér színe miatt soha sem hat úgy, mint a bearanyozott réz vagy ennek ötvényei. Az aranyozott tárgy fényét 8 rész salétromból, 7 rész konyhasóból és 5 rész timsóból álló elegy ömledékével bágyaszthatjuk.

Ez a bágyasztópép a melegben klórgázt fejlesztve aranyat old. Hogy a tűzben való aranyozás sok fáradsággal járó műveletét könnyítsük, a tárgyat galvánuton előbb megfoncsorozzuk, ezután bearanyozzuk és végül perzseljük.

A tűzi aranyozásnak ellentétje az angoloktól 1698-ban először használt és német találmánynak mondott úgynevezett hideg aranyozás, melyet rézre, sárgarézre, tombakra, alpakkára és ezüstre használnak. E célból klórarany-oldatba itatott vászonrongy elégetett hamvát az aranyrevét (Goldzunder) megszenesített és sósvízzel vagy ecettel megitatott parafa dugóval a megtisztított fém felületére döröcsköljük és végül vérkővel megfényezzük.

Ez az előbbinél nem tartósabb, de szebb; ezért a tűzben gyengén aranyozott tárgyakat még hidegen is bearanyozzák. A kémia fokozatos fejlődésével az aranyozó ipar is lépést tartott. A nagyobb kémiai ismereteket kívánó nedves A. már az újkor találmánya. Ha a megtisztított alpakkából, fehérbádogból, rezített vasból, rézből, rézötvényből készített tárgyat higított aranyklorid oldatába vagy ennek és kettedszénsavas kálinak forró keverékébe mártjuk, ezután leöblítjük, megszárítjuk és végül fényezzük, arany csapadékot kap. Az aranyéterbe (arany klorid és kénéter keveréke) mártott vagy ezzel ecsetelt acélárukra enyhe hevítéskor lehelletvékonyságú aranyhártya rakódik. A nedves aranyozásokat a gyakorlatból teljesen kiszortíotta a galván A, melyet 1805-ben Brugnatelli talált fel és De la Rive, Ruolz, Elkington, Roseleur meg Christofle tökéletesítették.

A legtöbb aranyfürdőt durranó aranyból vagy aranykloridból és ciánkáliumból készítik. Igen jó a hideg galvánaranyozáshoz 10 liter víz, 35 g. aranyoxidammoniák (durranó arany) és 100-150 g. 98%-os ciánkálium oldata. Meleg galvánaranyozáshoz 10 l. viz, 1 dukátából készített klórarány, 40 g. tiszta marókáli és 40-50 g: ciánkálium oldatát használhatják. A fürdő anódja aranylap lehet, a gyakorlatban leginkább platina- vagy szénlapot használnak és a fürdőt teljes kimerüléséig dolgoztatjuk. 3-3,5 volta feszültségű áram elégséges. Ha a tárgyat cinkhez kötve 10 liter viz, 350 g. klórarany, 300 g. sárga vérlugsó, 300 g. hamuzsír és 300 g. konyhasó meleg oldatába mártjuk, szintén aranybevonatot kap. Ezt az úgynevezett kontaktus A.-t 1842-ben Frankenstein találta fel. Lehet telep és kontaktus nélkül is aranyozni, ha a tárgyat 10 1. víz 800 g. kristályos pirofoszforsavas nátron, 80 g. 12%os kéksav és 20 g. kristályos aranyklorid forró oldatába mártjuk. Galván uton igen jól aranyozhatók a vörösréz és ennek ötvényei, továbbá a rézzel bevont ón, cink, alpakka, vas és acél tárgyak. Ha az aranyfürdőben rézsó oldata, van, vörös, ha ezüsté van, zöldes színű bevonat keletkezik. Bágyadt fényű lesz a csapadék, ha az aranyozás előtt a réztárgyakat 1 térfogatrész telített ketted krómsavas káli és 2 térfogatrész tömény sósav keverékében néhány óráig állni hagyjuk és ezután a fényesítő csávában megtisztogatjuk, vagy savanyú rézfürdőben megrezítjük, erre megfoncsorozzuk és a foncsorra ejtjük az aranyat. (A galvánaranyozás velejét l. Galvanostegia és a fémtárgyak savval való tisztogatását l. Csávázás alatt.)

A fémeket aranyfüsttel is aranyozhatjuk. Így a vas- és acéltárgyat salétromsavval étetik, ezután a kék futtatásig izzítják és a ráterített aranyfüstöt csiszoló acéllal végig jártatják. Arannyal lemezelni is lehet (l. Lemezelés). Az üveg és porcellán A.-a abban áll, hogy aranyat aranykloridból oxálsavval, vasvitriollal vagy más redukáló szerrel kicsapatjuk és ezt a finom aranyport 1/10-1/12 rész lugos salétromsavas bizmuttal összedörzsöljük, ezt a keveréket terpentin-olajjal ráfestjük a tárgyra és megégetjük; az arany égetés után fénytelen, ezért sima acháttal kifényesítik (Polirarany). Szép arany díszítményeket Bécsben és Sévresben úgy készítettek, hogy az aranyat helyenkint domborúan festették a tárgyra és rajz szerint fényezték ki. Ilyképen készíthetők a fényes diszítmények fénytelen arany alapon. Újabban az úgynevezett fényaranyat használják ez olcsóbb, bár nem oly tartós). A fényarany kénbalzsamban feloldott gyantás arany; ha ezt az oldatot a tárgyra festjük és gyenge tűzzel égetjük, a gyanta elég és az arany vékony fényes rétegben tapad az üveghez vagy porcellánhoz. A fényarany a hajon végighúzva is kopik, tehát az előbbitől könnyen megkülönböztethető.