Árbocozat

(ném. Takelage, ol attrezzatura, ang. rigging;). A hajón lévő, azon szerkezetet, mely a vitorláknak kifeszítésére és kezelésére szolgál, Á. nak hívják. Ide tartoznak tehát: az árbocok, vitorlafák, ágak, vitorlák és a kötélzet; a hozzátartozó csigákkal és gurgulákkal együtt. Az árbocok közül az első előárboc, a középső főárboc; a hátulsó keresztárboc nevet viseli és a megkülönböztetés végett minden árbocnak vitorlafái, rúdjai, vitorlái és kötelei a megfelelő elő, fő, kereszt előnevet kapják. Az árbocok nem állanak függélyesen a viz felszinére, hanem hátrafelé hajlanak, mely hajlás által a hajónak a vitorlázásra való képessége, tengerészeti műnyelvén «vitorla-tulajdonsága» szabályozható, amennyiben ez a szélnek össznyomását a vitorlákra befolyásolja és igy a vitorla-súlypontnak helyével összefüggésben van, Az árboctörzsnek ormán alul, a kereszt- és hevederfákon nyugszik az árbockosár. Az árbocbtörzseket előre a tarcs, oldalankint pedig a csarnokok tartják, mely erős köteleli (ujabb időben drótkötelek) az árboc ormán átvetve a hevederfáig csusznak és alsó végökkel a tarcsnál a fedélzeten, a csarnokoknál pedig az oldalpárkányzaton erősittetnek meg. A csarnakokon keresztbe kötött vékony pórázkötelek a matrózoknak az árbocra való kúszásánál hágcsókként szolgálnak.

A törzsnek első és főmeghosszabbítása a derék, szár , mely alsó végével, talpával közvetetlen a szárnykulcsra és ezzel a hevederfára nehezedik és kevéssel feljebb a járomfa szorítja az árboctörzs ormához. A derékszárnak szintén van orma, tarcsa, patráca és csarnakja, úgyszinten járomfája, de árboc kosara nincs, mely hiányt részben a szárheveder helyettesiti, miután ennek fái aránylag hosszuak. A derékszárnak meghosszabbítása a sudárral történik, melyet szintén patrác, tarcs és csarnak támogat. Hasonlóan az árbochoz, a hajóhomlokból rézsút kinyúló orrmányárboc szintén három részből áll, az orrmánytörzsből, az orrmányderékszárból és az orrmánysudárszárból, melyek szintén tarcsok és csarnokok által erősíttetnek meg (A, tábla 42-50). Az eddig említett kötelzetet álló kötélzetnek nevezik, megkülönböztetésül a mozgó kötélzettől, mely utóbbit mindenféle csigákon bujtatják át, mielőtt a fedélzetre érne és ottan kezeltetnék. Az álló kötélzetnek megerősitésére szolgáló helyeken mindig találhatók oly eszközök, melyeknek segélyével ezen kötelek feszesebbre húzhatók vagy engedékenyebbé tehetők. Ilyen eszköz p. a feszítő szál, egy, vékonyabb kötél, melyet egy korong nélküli csigán az ugy-nevezett macskafejeken bujtatnak át és kötélcsiga gyanánt működik. Az árboctörzsön, az árbockosár alatt függ a törzsvitorlafa, melynek végeit, mint minden vitorlafánál, a karkötelek tartják. A vitorlafának vizszintes irányban való forgáthatására a végekhez, kötött fékek szolgálnak. A törzsvitorlafákhoz erősittetnek a törzsvitorlák, melyek lefelé, tehát a fedélzet felé feszíttetnek ki. A derék száron közvetetlenűl a törzsjáromfa felett van a derékvitorlafa és ezen a derékvitorla, meynek alsó végszarvai a szarvkötelek áltat a törzsvitorlafa végeihez vonatnak. Hogy a derékvitorla kifeszíttessék, a derékvitorlafát az ejtővel a szárhevederig kell felhúzni.

A sudárvitorla és a télsudárvitorla berendezése hasonló a derékvitorláéhoz. A vitorláknak bevonása zárása ugy történik, hogy azok először a zárókötelek és göngyölő kötelekkel összehúzatnak és azután a vitorlafákra kúszó és a lábalókon álló matrózok által véglegesen megköttetnek. A derék és törzsvitorláknak felületét kisebbíteni is lehet, ha a szélnek ereje ezt ajánlatossá teszi. Ezen műveletnek: «fogást venni, az elnevezése és négy ily fogás vehető a derékvitorlán, kettő pedig a törzsvitorlán. Kisebb hajóknál az ágárbocozat sokkal megfelelőbb, mint az eddig említett vitorlafaárbocozat, mert az ágvitorlákat nemcsak, hogy könnyebben lehet kezelni, de a szelet is sokkal élesebben lehet felfogni, ami pedig a lavírozásnál nagy előny. Az ágárbocozatnál minden árbocnak csak egy fővitorlája van, mely egy ághoz van erősítve és melynek alsó végszarva a fedélzeten lévő förgettyűhöz kötve. Ezen ágvitorlák hasonlóan a tarcs és orrmányvitorlákhoz a hajó hosszvonalában feszíttetnek ki és feléjök rendszerint az ág és árbocszár között még az ágoromvitorla jön.

Egy hajó összes vitorláinak felületét számmal jelölik, melynek egységét a hajó legnagyobb keresztmetszetének (a főbókonynak) a viz alatt levő felülete képezi. Ezen szám ujabbkori gőzhajóknál. 25-30-szor, kisebb hajóknál 30-40-szer, régi nagy vitorlás hajóknál 40-50-szer, kisebbeknél 60-szor volt nagyobb, mint az egység gyanánt veendő főbókony, viz alatti részének felülete. Ha egy építendő hajó összes vitorláinak felületét meghatározták, úgy az árbocozat akként szabályozandó, hogy a vitorla-súlypont vagyis azon pont, melyben a szélnek hatását összpontosítva véljük, egy bizonyos, a tapasztalatok által meghatározott hely re essék és pedig valamivel a hajó súlypontja előtt a hajó kereszttengelye mögé és oly magasan a viz felszinétől, mely a stabilitással összhangban van. Ha a vitorlasúlypont nagyon hátul fekszik, ugy a hajó nagyon bekapós, vagyis az oldalról jövő szél igyekezni fog a hajó homlokát a szél ellen fordítani és megfordítva. ha a vitorla-súlypont nagyon elől van, úgy a hajó kikapós. Jó hajónak kissé bekapósnak kell lennie. A minőség szerint következő Á-ot különböztetnek meg: bark Á. csónak Á., brigg Á., ág Á., kutter Á., latin Á. lugger Á. vitorla Á., sóner Á. teljes vagy fregát Á.

Forrás: Pallas Nagylexikon