Arcisme

az a képesség, mely az arc vonásaiból, játékából, a tekintetből, egyáltalán a külsőről a jellemre, lelki állapotokra, szellemi képességekre következtet. Az A. már nagyon régi keletü, mert mintegy ösztöne hajtja az embert, hogy az első pillanatban már külsejéről ismerje azt, kivel dolga akad. Az A. tulajdonkép azon régi igazságon alapszik, hogy a jó s rossz indulatok gyakran ismétlődve nyomot hagynak az arcon s hogy minden szenvedélynek megvan a maga sajátos kifejezése. Ily szempontból már a görögök is foglalkoztak az A.-vel (Hippokratés, Galénos, Pythagorás, Platón, s a költészetben Homéros is megmutatta Thersitésével, mily jellemzőn tudta szemléltetni a külsőben a lelket). Az első bővebb fejtegetést az A.-ről Aristotelésnek tulajdonítják, ki foglalkozik a fiziognomia módszerével, a jellem általános ismertető jegyeinek az erő, a gyengeség a különböző képességek érzékelhető jeleivel. Különbséget tesz a férfi s női arcjellem között, majd összehasonlítja az emberi arcot az áilatével. A középkorban a többi közt az arab orvosok is széltiben foglalkoznak Aristotelés nyomán az arcismével. Sokan az arcismét összeköttetésbe hozták az asztrologiával s keresték a csillagoknak az arcra, de főleg a kéz vonalaira való befolyását. Az újabb korban az anatomiai ismeretek mindjobban hátra szorították az A.-t. A XVIII. században nagy hatással lépett fel Lavater. Prófétai hangon, nagy önbizalommal adott fiziognomiai itéleteinek nagy népszerüségük volt. Mivel azonban négy kötetes művében (Pysiognomische Fragmente zur Beförderung der Mensehenkenntnis und der Menschenliebe) csak személyes benyomásokat és sejdítéseket közöl, a munkának sem elméleti, sem gyakorlati értéke nincs. V. ö. Szentpáli Janka. (Physiognomik). Magyarország sok nevezetes férfiának és-hölgyének arcképével (2 köt. Budapest 1892).

Ujabban az arc kifejezését szorosabb viszonyba hozzák az izommozgás mekánizmusával s az eddig pusztán leiró arcismének némileg fiziologiai alapot törekesznek adni. Duchenne kisérletei (1862) megmutatták, hogy villamosság segélyével az egyes izmok működését külön is lehet tanulmányozni s fényképírás útján állandósítani. Spencer pszichologiájában (1885) hasonlókép figyelemmel van azon vonatkozásra, mely az izommüködés mekánizmusa s a lelki állapotok közt fenáll. Darwin egyik művében (Expression of Emotions 1872) hasonlókép foglalkozik e tárggyal s nehány alapgondolatra vezeti vissza megfigyeléseit. Ezek szerint a) azon mozgások, melyek indulatainkat jelzik, olyanok, melyek kezdetben legalább az indulattal járó érzések vagy vágyak megkönnyítésére vagy kielégítésére szolgáltak. b) E mozgások azután szokásból társulnak a megfelelő elmebeli állapottal s megmaradnak, ha közvetetlen hasznuk nincs is többé. c) A mozgást előidéző izmok a szokott munka által erősödnek s ha a növekvő korral a bőr ruganyossága ill. épsége fogy, az izom munkája barázdát, redőt és a bőrre s pedig derékszögben az izomszálak irányára. d) Az átöröklés törvénye szerint bizonyos Mozgásokra való hajlam s képesség szülőről gyermekre száll. e) Az ismételt s szokássá vált izommozgás s az idegek megfelelő működése az izommal egybekötött csontnak s porcoknak formájára is kihat s azt módosíthatja. 1,. Arcis sur Aube (ejtsd: arszi szür ób), arrondissement a francia Aube départementban 1288,15 km² területtel, (1886) 30,822 lak. Négy kantonra oszlik. 2. A., a francia Aube département ugyanoly nevü arrondissementjának fővárosa az Aube folyó mellett, nagy pamutárú-iparral, pamutszövéssel, élénk kereskedelemmel, (1886) 2885 lak. Itt született Danton. Történelmi nevezetességűvé lett a szövetségeseknek I. Napoleon felett aratott diadaláról (1814 márc. 20. és 21.).

Forrás: Pallas Nagylexikon