Aristeidés

1. Híres athéni hadvezér és államférfiu, szül. Kr. e. 540 körül. A Peisistratidák elűzése után 509-ben Kleisthenéssel együtt Solón alkotmányának helyreállításán fáradozott. Az első persa háborúban a 10 hadvezér egyike volt. Ajánlatára kapta meg Militiadés a fővezérletet s győzött Maratonnál (490). Maga A. is derekasan viselte magát a csatában. Jutalmul megválasztották 489-ben archónná. Ezen állásában minden befolyását felhasználta, hogy Themistoklés terveit, melyek Athén tengeri hatalmának megalapítását célozták, meghiúsítsa. A nép Themistoklés mellett foglalt állást s A. osztracizmus által 10 évre számüzetett. Csak a szalamiszi ütközet után, amelyben önként megjelent s Themistoklést a persa hajóhad mozdulatairól értesítette, térhetett vissza. Mint a szárazföldi sereg vezére győzelmesen harcolt 479-ben Plateánál. Minden konzervativ pártállása dacára arra birta az athénieket, hogy a persa háborúkban tanúsított bátorság és odaadás elismeréseül az összes polgárok, tekintet nélkül vagyoni helyzetükre elnyerhessék az államhivatalokat. 476-ban megbizták az athéni hajóhad vezérletével. Jóságával és pártatlan ágával annyira megnyerte a kisázsiai görögök bizalmát, hogy Pausanias visszahívása után Athénnel szövetkeztek a persák ellen. A. rendezte a szövetség első intézményeit, megállapította, hogy mennyi pénzt tartozik mindegyik szövetséges a hadsereg és hajóhad szervezésére adni. Intézkedéseit mindenütt megelégedéssel fogadták. Megh. 468-ban szegényen; két leányáról és méltatlan fiáról Lysimachosról az állam gondoskodott. Életét a régi irók közül Cornelius Nepos és Plutarchos, korunkban Vom Berg (Das Leben des A., Götting. 1871) irták meg.

2. A. Milétusból, a Kr. e. II. v. I. században élt novellairó. «Milétusi elbeszélései» c. munkájában, melyből csak töredékek maradtak fenn (Müller, Fragmenta historicorum graec. Pár. 1851. IV. köt.), a görögök időrendben első regényirójának mutatkozik, ki élénk előadásmóddal és gazdag kép zelemmel dolgozta fel tárgyait. A. említett irásait annyira olvasták, hogy latin fordítójuk is akadt, és pedig Sisenna, ki elég szerencsével tolmácsolta szerzője műveit.

3. A. Aelius, Theodóros melléknévvel, egy Kr. után 117-től 185-ig élt rétor a misiai Hadrianoiból. Gondos nevelésben részesült és mint világot látott ember telepedett meg Szmirnában. 160 körül nehéz betegségen esett át, melynek hallucinációiban Asklépios isten tudtára adta meggyógyulásának lassan bar, de sikeresen ható okait. Ezeket hosszasan le is irja 5 szent beszédében, az álomlátásnak első, hitelesen hagyományozott irataiban. De első sorban A. szónok volt, bár beszédeit olvasásra szánta és nem hallgató közönségnek adta elő. 55 ránk maradt szónoklata között a legkülönbözőbb indító okokból írt beszédei vannak, így egy, a szmirnai földrengés ügyében Aurelius és Commodus császárokhoz intézett, a retorikát védő és történelmi eseményekhez, így a peloponnézusi háboruéhoz fűződő beszédei. Mindezeknek a beszédeknek tendenciája kellő érvényre emelni a cikornyás körmondatokban és képekben gazdag mondott v. írott beszédet, a rétori pátőszt. Még halála után is sok ideig nagyrabecsülték, miről az egyes beszédeihez irt szkolionok is tanúskodnak. E szkolionokkal együtt kiadta A: t Dindorf V. (Lipcse 1829-ben) 3 kötetben.

4. A. Tébából, egyike az ókor legkitűnőbb festőinek, Euxenidasnak és saját fivérének Nikomachosnak tanítványa, Apellés kortársa Kr. e. 350 körül. A. főként az emberi érzelmek és szenvedélyek kifejezésében tündökölt s festményei nagy keletnek örvendtek.

5. A., hitvédő. Hadrianus római császár uralkodása alatt (117-138) a kereszténység ellenei folytatni szerették volna a már Trajanus alatt megkezdett üldözést. Quadratus és Aristeidé a keresztények védelmére keltek, mire Hadrianus az üldöztetést beszüntette. A. athéni születésü, kiváló ékesszólással bíró bölcselő volt, akit midőn a korhadt pogányság kielégíteni nem tudott, keresztény lett és uj hitsorsosai védelmére iratot (apologiát) szerkesztett és adott át Hadrianusnak. Ez iratnak eredetije elveszett, de szt. Jeromosból tudjuk, hogy szerzője a pogány bölcselők irataiból iparkodott igazolni a keresztény tanítást. Utuardus és Odo VIII. vagy IX. századbeli irók szerint A. ékes szónoklatban bizonyította be Hadrianus előtt Krisztus istenségét.

6. A. Quintilianus, görög zeneiró az I-II. században Kr. u., a görög zenéről világosan irt munkát hagy ott hátra. A munkát, melynek cime: «Arist. Quintil. de musica libri III», Meibom tette közzé, az «Ant. Mus. auct. septem» (Amsterdam 1652) cím alatt kiadott műben.

Forrás: Pallas Nagylexikon