Aristippos

Kirénében e gazdag és virágzó görög gyarmatvárosban Afrikában született talán 495 táján Kr. e., s ott iskolát is alapított, melyet cirénéinek vagy hédonisztikusnak neveznek. Úgy látszik hogy Protagoras tanait ismerte, még mielőtt Sokratés-szel megismerkedett. Az idősb s ifj. Dionysos udvarán Sziciliában állítólag több ízben tartózkodott s találkozott Platónnal. A sokratikusok közt ő követelt először fizetést tanításáért. Élte végét 356 utánra teszik. Iskolájához tartoznak leánya Arété, Antipatros-os, továbbá Arété fia ifj. Aristippos (az anyja-tanította melléknévvel), ennek tanítványa Theodóros az ateista, Hégésias és Annikeris. Bión és Euhémeros. Aristippos ép úgy mint Antisthenés a tudást csak annyiban becsüli, amennyiben gyakorlati célokat szolgál. Az ismerettanban Protagoras híve. Tudásunk érzésen alapszik, az érzések pedig nem tudósítanak bennünket sem arról, milyenek a tárgyak magukban, sem arról, milyenek mások érzései. A bölcsnek feladata a kéjt élvezni, anélkül, hogy rabszolgájává legyen. Kéj alatt pedig nem a kedély nyugalmát érti, hanem pozitiv élvezetet, mely a jelenben van; mert csak a jelen a mienk, a jövő bizonytalan, a mult meg eltünt. Hogy miből támad a kéj, közömbös, mert a kéj mint ilyen jó. Azonban mégis vannak különbségek, melyeket meg kell tudni itélni s erre tanít a filozofia. A cinikusok a függetlenséget a kéjtől való tartózkodásban, a ciréné-iek a kéj fölött való uralkodásban keresik. Hogy Aristipposra gazdag szülővárosának luxusa hatással volt, nyilvánvaló. Ügyes világfi, aki mindig meg tudja magának, ha méltatlan módon is, az élvezetet szerezni, aki elmésen meg tudja magatartását védelmezni, aki minden helyzetben fensőséggel feltalálja magát a szükségesbe beletörődik önuralommal s belátással vidámságot s megelégedettséget biztosít magának. Másokkal szemben szeretetreméltó és jóakaratu; az állami élettől, függetlensége kedveért, távol tartja magát (l. Zeller). Sókratést, kinek az ő nézeteire való hatása kézzelfogható, nagyon tisztelte. Tanítványai közül Theodóros a végső következtetéseket levonta e tanból, csakhogy a pillanatnyi élvezetnél többre becsülte az állandó vidám hangulatot (chara). Hégésias (peisithanatos aki a halálra rábeszél), az ó-kor leghatározottabb pesszimistája, a pozitiv élvezetben nem hisz s a közömbösségben találja a boldogságot.

Forrás: Pallas Nagylexikon