Arkádiai akadémia
(Arkádia), olasz irodalmi társaság, melyet 1689-ben
alapítottak Rómában. Céljául azt tüzte ki, hogy az Olaszországban elharapózott
pompázó, dagályos, nyakatekert, szellemeskedő irásmódot kiszorítsa és az
olvasókkal ismét megkedveltesse a természetes egyszerüséget. Ámde az egyik
tulzást a másik tulzással akarták gyógyítani nálok az egyszerüség affektálása
többnyire épp oly izetlen, mint ellenfeleiknek. a Marini nyomaiban járó
«marinisták»-nak mesterkéltsége. Ideáljuk a pásztori élet volt, kertekben
üléseztek s mindannyian pásztori neveket is vettek föl; a való életből a görög
mitosz világába menekültek és sok tekintetben nevetséges komédiává
alacsonyították az irodalmi foglalkozást. Ám azért a marinizmus elleni
visszahatásnak üdvös eredményei is voltak; a Dante, Petrarca és Ariosto
nyelvéhez való visszatérés, valamint a görög tragikusok tanulmányozása a nyelv
és forma dolgában nagy előnyére vált az olasz irodalomnak. Az A. eredeti
szervezetében 1768. állott fenn s ez idő alatt legkiválóbb költője. Metastasio
volt Magában Olaszországban számos fiók-egyesületet szervezett, a
külföldön pedig rendkivül sok utánzásra akadt. Ujabban Rómában fölelevenítették
az arkadiai akadémiát, de a társaság ma inkább csak tudományos és szépirodalmi
tárgyu felolvasásokat rendez és a régi «alkotmány»-ból nem tartott meg semmit.
Forrás: Pallas Nagylexikon
Maradjon online a Kislexikonnal Mobilon és Tableten is
|