Kisszótár


Magyar Magyar Angol Angol
Arnim... ----

Magyar Magyar Német Német
Arnim... ----

Címszavak véletlenül



Címszó:
Tartalom:

Arnim

régi porosz nemes család, amelyből egy tábornagy és hét tábornok került ki; jelenleg is negyvennél több tagja szolgál a porosz hadseregben. A második brandenburgi dragonyosezred 1889 óta a család nevét viseli.

1. A. János György, német tábornok, született. Boitzenburgban 1581., megh. Dezdában 1641 ápr. 8-án. Előbb svéd, azután lengyel, 1626-ban pedig német császári szolgálatba lépett. Wallenstein bizalmas embere volt s a keleti tenger partján és Lengyelországban működött a svédek ellen. 1628. tábornaggyá lett. Miután mint protestáns a császár politikáját nem helyeselhette (1631), János György szász választófejedelem szolgálatába lépett. Szövetséget kötött Gusztáv Adolffal, s a szászok élén küzdött a breitenfeldi csatában (1631 szept. 17-én). Győzedelmesen vonult Lausitzba és Csehországba, Prágát hatalmába ejtette és Sziléziába tette át a háború szinhelyét. 1633. ismét Sziléziába tört és Wallensteinnal alkudozott, akivel különben folytonos összeköttetésben volt. Azután a brandenburgi választófejedelemnek sietett segítségére, de Frankfurtot hiába ostromolta. Banner svéd tábornokkal még egyszer be tört Csehországba, hol Limburgot és Königgrätzet szállotta meg. A prágai béke után (1635) beadta lemondását s boltzenburgi jószágára vonult vissza. Nemsokára azzal gyanúsították, hogy Svédország ellen terveket forral; mire 1637 márc. 7-én elfogatták és Stockholmba vitték. Innen 1638 novemberben megszökött, mire császári és szász szolgálatba lépett, de a szász hadseregszervezése közben meghalt. V. ö.: Briefe Wallensteins (kiadta Förster, Berl. 1828, 3. köt.); Helbig: Wallenstein und A. 1632-34 (Drezda 1850); Hallwich cikke: Archiv für sächsische Geschichte (1870 8. köt.); Allgem. Deutsche Biogr. (II. köt.).

2. A. Adolf Henrik, A: Boitzenbwg grófja, porosz államférfiú, szül. Berlinben 1803 ápr. 10., meghalt 1868 január 8-án. Mint belügyminiszter (1842-45) a király kivánsága szerint abszolutisztikus módon kormányzott, noha az alkotmányos reformoktól nem idegenkedett. Mivel a király ebbeli nézeteit nem helyeselte, lemondott. 1848 március 19. az új kabinet élére hivták; aláirta a március 21-iki királyi proklamációt, de már március 29. kivált a miniszteritumból. Később a földbirtokos nemesség érdekeit védte Hansemann miniszternek adóreformja ellenében; s mint a Junker-Parlament tagja, a reakció mellett kardoskodott. (Die Verheissungen vom 21. März Berlin 1849.) 1854. novemb. 30 óta tagja volt az urak házának és a mérsékelt konzervativ frakciót vezényelte. Az alkotmánynélküli korszakban (1861-65) a kormányt támogatta és a képviselőház által elvetett budgetnek en bloc való elfogadását ajánlotta. A. álláspontjának igazolására megirta a Das Recht des Herrenhauses bel Festsetzung de Staatshaushalts (Berl. 1863) c. röpiratot.

3. A. Adolf, A.-boitzenburgi gróf, A. Adolf Henrik grófnak legidősebb fia, szül. 1832 dec. 12-én, meghalt 1887 dec. 15-én. Jogot hallgatott Göttingában, Bonnban és Berlinben s 1868-ban a templini kerület főnöke lett. Résztvett a dán és a nagy francia hadjáratban. 1873-74-ig kerületi főnök volt Metzben; 1874--77-ig tartományfőnök Sziléziában. Sógorának, A. Harrynak elítéltetése után állásáról lemondott. 1878. az urak házának alelnöke s 1880-81. a birodalmi gyűlésnek elnöke volt.

4. A. Hermann gróf, az előbbinek öccse, szül. 1839 jan. 20-án, követségi tanácsos volt Lisszabonban. Hivataláról A. Harry elitéltetése alkalmával lemondott s a hitlapokban erősen támadta Bismarckot. Ezért 1877. három havi fogságra itélték.

5. A. Harry Károly Kurt Ede gróf, porosz diplomata, szül. 1824 okt. 3-án, meghalt 1881 május 19-én. Jogot végzett s a diplomáciai pályára lépett. A müncheni, római és (1859-61) a bécsi követségnél működött. Mint rendkívüli követ szolgált ezután Lisszabonban (1862) és Münchenben (1864). 1864 óta mint Poroszország, 1866 óta pedig mint az észak-német szövetség követe sikeresen működött a pápai kuriánál. Az 1866. kötött porosz-olasz szövetség és barátság megerősítésén fáradozott s hathatósan támogatta a német püspökök ellenséges magatartását a csalhatatlansági dogmával szemben (1899-70). érdemei elismeréséül 1870 jul. 28-án grófi rangra emeltetett. 1871-ben a Franciaországgal kötendő béke ügyében Brüsszelben s utóbb Bismarck herceggel együtt a majnai Frankfurtban működött. Ez alkudozások közben A. ügyes és tapasztalt diplomatának bizonyult, úgy hogy 1872 jun. 9. német követté nevezték ki a francia köztársasághoz. Ezen kényes állásban azonban nem járt el úgy, amint a föltétlen engedelmességet követelő vaskancellár követelte, szította nevezetesen a monarkista pártokat Thiers ellen és Bismarck háta mögött iparkodott Vilmos császárt befolyásolni. E miatt Bismarck sürgetésére 1874 ápril 2. Párisból Konstantinápolyba helyeztetett át. Mivel pedig ez állását elfoglalni vonakodott, 1874 máj. 15-én nyugalmazták. Eközben kiderült, hogy A. a levéltárból több hivatalos okiratot elvitt s miután ezen okiratok kiadását megtagadta, 1874 okt. 4-én Bismarck őt elfogatta és a berlini törvényszék elé állította. Miután 100,000 tallér biztosíték mellett és orvosi bizonyítvány alapján ideiglenesen szabad lábra helyeztetett, külföldre menekült. Az 1874 dec. 9-15-ig letárgyalt perben a biróság bűnösnek mondta és három havi fogságra itélte, melyet a másodfoku bitóság (1875 jun. 24.) 6 hóra emelt. Egyuttal a büntető törvénykönyv be is fölvették az úgvnevezett A.-szakaszt (l. o.). A. azóta külföldön élt (1878-tól Ausztriában) s heves támadásokat intézett Bismarck ellen. Nagy feltünést keltett Pro nihilo címü röpirata (Zürich 1875), mely  miatt az államtörvényszék mint hazaárulót in contumaciam öt évi fegyházra itélte. 1878 óta még két röpiratot irt egyházi politikájának védelmére: Der Nunzius kommt (Bécs 1878) és Quid faciamus nos? (u. o. 1879). 1880. családja és ügyvédei elérték azt. hogy a legfőbb birodalmi törvényszék a hazaárulás vádját illetőleg a per megújítását elrendelte. A. éppen Lipcsébe készült a tárgyalásra. midőn Nizzában váratlanul kimúlt. V. ö.: Stenografischer Bericht über den Prozess Arnim (Berlin 1874); Holtzendorff Für den Grafen Harry von A. (Berlin 1875).

6. A. Henrik Frigyes, A: Heinrichsdorf-Werbelow grófja, porosz államférfiú, szül. 1791 szept. 23-án, megh. 1869 ápr. 18-án. Részt vett a nagy szabadságharcokban, azután pedig diplomáciai pályára lépett. Követségi titkár volt Stockholmban és Párisban; porosz követ Brüsszelben (1831), Párisban (1841) és Bécsben (1845-48). 1849 febr. 21-én külügyminiszterré lett, de ez állásától május 3-án visszalépett, mivel a miniszteriumnak német politikájával nem értett egyet. Mint bécsi követ (1851-67) mindent megtett a Poroszország és Ausztria közötti békés viszony megszilárdítása érdekében.

7. A. Henrik Sándor báró, porosz diplomata és államminiszter, szül. Berlinben 1798 febr. 13., megh. 1861 jan. 5-én. Résztvett az 1813-15-iki szabadságharcokban öt testvérével együtt, majd 1820. állami szolgálatba lépett. Követségi titkár volt Münchenben, Kopenhágában és Nápolyban. Nápolyban megismerkedett a trónörökössel (IV. Frigyes Vilmossal), ki nagy pártfogója lett. IV. Frigyes Vilmos l 840. brüsszeli; 1846. pedig páris követté nevezte ki. Megkötötte az 1844-iki belgaporosz keresked. szerződést, s Mein handelspolitisches Testament (Berlin 1844) c. művével hatalmasan kikelt a védvámosok ellen. Párisban a februári forradalomig maradt. Berlinbe visszatérve, 1848 márc. 17. emlékiratot adott át a királynak, melyben szabadelvű reformokat és német-nemzeti politikát sürgetett. Tőle származik a királynak márc. 21. kiadott nagyjelentőségű nyilatkozata is. Külügyminiszter volt márc. 21.-jun. 20-ig. Azután egyidőre visszavonult s megirta hatásos röpiratait: «Frankfurt u. Berlin» (Frankfurt 1848) és «Ueber die Mediatisationsfrage» (u. o. 1849). Mint az első kamarának tagja, 1849-51-ig a német alkotmányos párthoz tartozott s erélyes módon küzdött a győzedelmes reakció ellen. Miután a kamarában nem birt nézeteinek érvényt szerezni, «meg nem tartott beszédeit» adta ki, műnek mely nagy hatása volt. Kiadta még a Zur Politik der Epigonen in Preussen (Berlin 1850) és Zur Polltik der Contrerevolution in Preussen (u. o. 1851) c. röpiratot. Ez utóbbi miatt pörbe fogták s fényes védelme dacára pénzbirságra itélték. Ez időtől fogva visszavonultan élt, mig nem Manteuffel bukása után Berlin egyik kerületében képviselővé választották. Betegeskedése miatt azonban a fölvirradt új korszakban nagyobb tevékenységet nem fejthetett ki.

8. A. Károly Ottó Lajos. német író, szül. Berlinben 1779) aug. 1-én, megh. ugyanott 1861 febr. 9-én. Nagy útazásokat tett déli és nyugati Európában; követségekben járt Stockholmban és Londonban és több izben volt a berlini királyi szinház intendánsa. Utóbb a király kamarása és főpohárnoka lett. Művei közül kiemelendők: Napoleon"s conduct towards Prussia (London 1814), «German national melodies» (London 1816).

9. A. Lajos Achim (Joákim), német költő, szül. Berlinben 1781 jan. 26., megh. Wiepersdorfban 1831 jan. 21. Eleinte Göttingában természettudományokkal foglalkozott s több természettani értekezést irt, melyek közől a Theorie der elektrischen Erscheinungen (1799) c. méltán figyelmet keltett. Utóbb egészen a költészetnek élt, beútazta egész Németországot s behatóan tanulmányozta a népélet összes nyilvánulásait, mire 1806. Heidelbergben telepedett meg, hol Brentano Kelemennel (l. o.) megbarátkozott, kivel a Zeitung für Einsiedler (utóbb könyv alakjában e cimmel: TröstEinsamkeit; ujra kiadta: Pfaff, 1883) cimü, főleg a népköltészettel foglalkozó folyóiratot és Des Knaben Wunderhorn (1808-19, 3 köt.) cimmel az első nagyszabásu és nagyhatású német népdalgyüjteményt adta ki. Saját költői működését két regénnyel kezdte meg: Hollins Liebeleben (1802) és Ariels Offenbarungen (1804), melyek már gazdag képzeletéről, de egyuttal a romantikus fantasztikához való hajlamáról tanuskodtak. Ezeket követte Der Wintergarten (1809), régi novellák gyüjteménye, s leghiresebb műve: Armuth, Reichthum, Schuld und Busse der Gräfin Dolores (1810, 2 köt.). Drámája Halle und Jerusalem. Studentenspiel und Pilgerabenteuer (1811) a való élet követelményeivel ellentétes romantikus önkény egyik legjellemzőbb terméke. Hasonló jellegüek egyéb szinművei: Schauspiele (1813). Novellái közt több kiváló alkotás van: Isabella von Aegypten, Der tolle Invalid auf Fort Ratonneau, Die Majoratsherren stb.; de főműve Die Kronen wächter c. történeti regénye (1817), melynek azonban csak első része (Bertholds erstes und zweites Leben) teljes. Németországnak állapota a közép- és újkor mesgyéjén (XVI. száz. elején) van e regényben életteljes színekben, mély történeti fölfogással és megkapó költői erővel rajzolva. A. 1811. nőül vette Brentano nővérét, Bettinát, s majd Berlinben, majd birtokán élt, ahol később megh. Összes munkáit Grimm Vilmos előszavával kiadta özvegye 1839-46, 19 köt., s ujra 1853-56, 22 köt. A. lelkes hazafi és a szó legszebb értelmében igazi nemes ember volt. Főérdeme, hogy a népköltészet fölelevenítésében és méltánylásában lelkesedéssel és sikerrel folytatta Herder (l. o.) működését. Saját művei élénk képzeletről s alkotó erőről tanuskodnak, de A. romantikus hajlamainál fogva legnagyobbrészt formátlanok és fantasztikusak, miért nem is váltak soha népszerűkké.

10. A. Erzsébet (Bettina), A. Lajos Achim neje, Brentano Kelemen nővére, Laroche Zsófia unokája, szül. Majna-Frankfurtban 1785 ápr. 4., 1811 óta Arnim Lajos Achim neje, megh. Berlinben 1859 jan. 20. Fiatal korát zárdában s rokonainál töltötte s már ekkor föltünt különcködéseivel s romantikus hajlamaival. E részben főleg Günde rode Sarolta (l. o.) volt reá kedvezőtlen befolyással. Utóbb Goethe anyjával lépett bizalmasabbbaráti viszonyba s rajongó szeretettel viselkedett Goethe iránt, kivel 1807. személyesen megismerkedett, miután már előbb sűrün levelezett volt vele. Férjhez menetele után szakított Goethével, de csak férjének halála után lépett föl mint író. Legismertebb műve Goethes Briefwechsel mit einem Kinde (1835, 3 köt.), melyet sokáig igazi levelezésnek tekintettek, de melyről ma ki van mutatva, hogy legnagyobb része Bettina élénk képzeletének műve. Hasonló jellegü Die Günderode (1840, 2 köt.), mely szintén való és költészet megbizhatatlan keveréke. Harmadik főműve: Dies Buch gehört dem König (1843, 2 kötet), melyben a társadalmi nyomor kérdését meleg szívvel, de kellő belátás nélkül tárgyalta. Összes művei 1853. jelentek meg 11 kötetben. Legifjabbik leánya Gizella, Grimm Hermann egyetemi tanár és jeles iró neje, drámákat irt: Dramatische Werke (1857-75), melyek költői tehetségről tanuskodnak, s igy inkább olvasmánynak, mint előadásra valók.

Forrás: Pallas Nagylexikon



Maradjon online a Kislexikonnal Mobilon és Tableten is