Kisszótár


Magyar Magyar Angol Angol
Árnyak... ----

Magyar Magyar Német Német
Árnyak... ----

Címszavak véletlenül



Címszó:
Tartalom:

Árnyak

A megholtak lelkeinek állapotáról és mivoltáról világszerte elterjedt képzetek azon egyik, határozottabban körülirt faja, mely a legtisztábban és még aránylag a legnagyobb következetességgel a Homeros nevéhez füződő két jón népeposzban, az Iliaszban és Odisszeiában tükröződik, habár ezekben is nem egy oly ellenmondást foglal magában, mely részben korábbi fokozatara vall, részben pedig későbbi fejlődése csiráit tartalmazza többé, vagy kevésbbé kitetsző módon. Önmagával még a legkevésbbé meghasonlott és az u. n. Homeros-féle világnézettel (amennyiben ilyenről bizonyos fenntartás mellett szó lehet) a legösszhangzóbb felfogásban e képzet a megholtnak lelkét mintegy az élő személy tükörképének (eidwlon.= hasonmás), vagy oly árnyékának tünteti föl, amely az elköltözöttnek alakját ugyan teljesen felismerhető, de mégis annyira finomult anyagban mutatja hogy a testiség jelékei közül jóformán csak a bizonyos feltételek mellett beálló Lathatóság illeti meg. A hallhatóság már csak kivételesen és többnyire csak varázslat (áldozatban való részeltetés) segítségével sajátja; foghatósága pedig egyáltalában nincs neki. Ez Á. az ember teljes személyiségének csak részleges képviselői: de még annak sem vehetők tulajdonképen és egészen, amit lélek vagy szellem néven ismer a halál utáni létről szóló hiedelmek másféle alakulata. Az Á. ugyanis a testből való elköltözésük után az akarás, érzés meg gondolkodás szellemi műveleteit már csak azért sem gyakorolhatják az említett következetes felfogás szerint, mert ezek csak a testtel még egyesült lélek funkciói. Ahol mégis ilyenekre képesítetteknek tapasztaljuk, kivételesen a Homeros-költeményekben és egyebütt is az Á.-at, ott már a fent jelzett ellenmondásokba keveredni látjuk a róluk szóló hiedelmet. Az összehasonlító néplélektan mai állása szerint úgy látszik, hogy az Á., mint egyáltalában a lélek és szellem képzeteinek keletkezésében és alakulásában nagy része van az álom élettani jelenségének és az ebből primitiv logikával levont következtetéseknek. Éppúgy amint másrészt félreismerhetetlen hogy az Á. lenge füst-, vagy páraszerü alkotásáról elterjedt hiedelmek közelről érintkeznek a lélek és szellem mivoltáról táplált mindazon felfogásokkal, melyek elég világosan jelezvék már az ember, illetőleg az ennek képére felszerelt összes v aló vagy képzeleti lények metafizikai alkotó részének feltünő egyezést mutató elnevezéseiben is. A gör. a lat. animus (gör. anemoz szél) és spiritus, a ném. Seele és Geist, a szláv du?a (dumas, duma) stb. nem jelentenek alapjában egyebet, mint a magyar Lélek és szellem szavak s mindannyian, valamint e legismertebbeken kivül a velök analog jelentésü szavak légiói a legkülönbözőbb nyelvekben, csak a lehellet közös képzetének a lélek fogalmává fejlődését mutatják.

Az Á. képzetét némely módosult alakban és ehhez képest másféle következtetések alapjául szolgálva mutatják a római néphit genii., manes és Lares néven megkülönböztetett túlvilági lelkei, melyeknek a költőknél divó feltüntetése csak ovatosan használható fel a római genuin hiedelmek megállapítása céljára, minthogy náluk lépten-nyomon görög mintáik erős hatása is figyelembe veendő. Ugyanez óvatossággal kell eljárnunk a görög, vagy római felfogás szürőjén át reánk jutott másféle néphitelemek megitélésében is, mikor ezek eszkatologiai rendszerét vizsgáljuk. Sok része van ugyanis a bibliában szentesítést nyert héber s ennek előtte ős-sémi, de részben egyiptomi és más eredetü eszkatologiai felfogás mellett, a kereszténység ide tartozó tanaiban is a görög és római analog képzeteknek, a melyekhez a megváltás tanainak mind szélesebb körre terjedésével még számos ujabb néphitbeli elem is vegyült. Nem csoda tehát, ha lépten-nyomon találkozunk ma is  a legtöbb keresztény nép babonái- és szokásaiban is oly vonásokkal, melyek a tulvilági létre vonatkozó képzetek közt egyfelől a bibliai felfogásra, de másrészt az antik pogányság meg a ma is élő primitiv népek ilynemü hiedelmeire emlékeztetnek. Igy az Á. tüzetesebben körülirható képzetével közelről rokon az a középkori jogszokásokból kitetsző felfogás is, amely szerint az ember árreyéka személyiségének oly kiegészítő része, melyet büntetéssel is lehet sujtani, megbélyegzéssel is lehet illetni. Ez a felfogás szülte az u. n. árnybüntetések (Scheinbusse) többrendbeli fajait, minők az álmodott bűntények, v. vétségek szintén csak valami szinleges lakolással való megtorlásai általában (l. Grimm Jakab, Deutsche Rechtsaltertümer 678 s k. és Liebrecht Zur Volkskunde 33, 424, 503 s k.); de különösen azok, melyekben az illető árnyéka a bünhödő. Ilyen p. a régi német jogszokásokban az, hogy a vándorkomédiás-, hegedős- és jongleurnépség megvetett és jóformán jogtalannak tekintett társadalmi osztálya csak a sértő fél árnyékán vehetett magának látszólagos elégtételt, s más efféle. (L. Liebrecht i. h. és az ott ül. forrásokat, különösen: Gierke, Der Humor im deutschen Recht, Berlin 1871.) V. Ö. még az Animizmus, Eszkatologia, Holtak tisztelete, Kisértet, Lélek, Szellem, Túlvilág szókkal.

Forrás: Pallas Nagylexikon



Maradjon online a Kislexikonnal Mobilon és Tableten is