Árnyékszékrendszerek

Az ember közepes számítás szerint évenkint 428 kg vizeletet s 450 kg ürüléket produkál. Ez a sok szenny a társas együttélés kezdetleges formáinak viszonyai közt egyszerüen a szabadba, a talajra jut (p. falun), ahol az ürülék idővel kiszárad, az esővel kilúgozódik, a talajba szüremkedik s elbomlik, oxidálódik. Ott, hol nagyobb embertömegek aránylag szűk helyen, tehát szorosan élnek együtt (p. városokban), az előbb emlitett eljárás a szenny olyan felhalmozódását vonná maga után, mely a lakást tűrhetetlenné tenné. De nemcsak a lakást s közvetetlen környékét tenné tisztátalanná, hanem mind mélyebbre szivárogva, a lakás talaját, nemkülönben a talajban foglalt vizet, tehát a kutak vizét is beszennyezné rothadó anyagokkal. Ez arra indította az embereket, hogy az ürülék s egyéb szenny elhelyezésére vagy eltávolítására megfelelő berendezéseket alkalmazzanak. E berendezések: az árnyékszékek.

A herculanumi és pompeji ásatások szerint a nyilvános és házi árnyékszékberendezéseket már a rómaiak használták, a történelem pedig feljegyezte, hogy Diocletianus császár idejében Rómában 144 nyilvános árnyékszék volt, melyeket az állam rendszerint bérlőkkel kezeltetett: oly vivmány, mellyel mai előhaladt századunkban is sok nagy város büszkélkedhetnék. A népvándorlás a, kulturának ezt a vivmányát elpusztította, a középkorban a pöcegödrökre és csatornákra nem sok gondot fordítottak. Igen valószinü, hogy mindazok a rettentő járványok, melyek a közép-, sőt az újabb korban is. Európát végig söpörték részben a hiányos árnyékszék-berendezéseknek következményei voltak. A talajt az emberi ürülékek annyira inficiálták, hogy a bajt csak századok munkája orvosolhatja. A javúlást lényegesen elősegíti a vizvezeték, mellyel manapság árnyékszékeinket igen ügyesen és hasznosan kötik össze. A vízzel öblített árnyékszékek régi valószínüleg ázsiai eredetüek; Vitruvius iratai nyomán állíthatjuk, hogy már a római köztársaság idejében használták azokat és hogy ezek a célirányos szerkezetek a praktikus rómaiaknál csakhamar elterjedtek, bizonyítja az, hogy a Caesárok korában használatuk általánossá vált. De annak ellenére, hogy keleten és déli Európa java részében ezeket a berendezéseket sok helyen használták, Közép-Európában csak az újkorban terjedtek el, midőn John Harrington Erzsébet királynő uralkodása alatt azokat Angliában meghonosította. Az első szabadalmazott «water closet»-et 1775-ben Cumming Sándor órás készítette s ezóta főleg Angliában és Németországban annyit szerkesztettek, mintha a mult összes hibáit egy csapásra akarnák jóvátenni. Hazánkban a találmányok sorát a mult évtized folyamán Knuth Károly, Rill Lajos és Zellerin Mátyás nyitották meg és összes e nemü vivmányaink Budapest építkezéseivel függnek össze.

Az árnyékszékek legyenek kényelmesek, tiszták és az egészségügyi követelményeket minden tekintetben elégítsék ki. A modern épületekben az árnyékszékek rendszerint a hálószobák mellett vannak, azért természetesen szellőztetésükre kiváló gondot kell fordítani. A nagyobb bérházakban több lakásnak van egy árnyékszéke, melyeket közös helyen, rendszerint a melléklépcsők közelében állítanak fel. Közös árnyékszékeket használnak a gyárakban, kaszárnyákban, kórházakban, iskolákban stb. Azokban a városokban, ahol az egészségügyre adnak valamit, az utcákon is találunk nyilvános árnyékszékeket. A lakosztályok jobb árnyékszékeit ajtóval ellátott szellős és világos helyre teszik. Az ülőhely legalább is 66 cm széles, 45 cm magas és 50 cm mély legyen, köralakú nyilásának bősége 27-30 cm. között váltakozzék. A kamara padozatát igen gyakran kőlapokkal, aszfalttal vagy cementtel burkolják, néha a falakat is cementtel vakolják be és olajfestékkel festik be, még szebbek a csempével kirakott oldalfalak. Az árnyékszékek igen sokfélék, a az embernek szokása, műveltsége, a hely s a lakás természete szerint változnak, de nagy általánosságban két elv szerint csoportosíthatók: Bizonyos tartóban hoszabb-rövidebb ideig gyüjtik az ürüléket (száraz klozetek), vagy azonnal elvezetik az ürüléket (nedves klozetek), még pedig megfelelő csövek segítségével.

I. csoport

I. E csoport egyik kezdetleges alakja, melyet manapság is igen sok helyen, nevezetesen falun, láthatunk, egyszerüen a földbe ásott gödör, melyre kis silány házikót alkalmaznak. Ezt a leghatárorozottabban kárhoztatni kell. Az ürüléknek körülbelül negyedrésze szilárd, a többi folyós mely szétszivárog a környék felé, még pedig annál gyorsabban, menni lazább a talaj összeállása (u. n. «emésztő» gödrök). Ilyen módon a talaj rothadó anyagokkal telik meg, melyek feláramlanak a lakás levegőjébe, s belejuthatnak a kutak vizébe is. Ez magában véve is elég aggodalomra ad okot, de még fontosabb az, hogy az ürülékben fertőző anyagok is fordúlhatnak elő, melyek súlyos betegségek létrehozói is lehetnek, ha az árnyékszékből olyan kút v izébe jutottak, melyet ivásra is használnak. Az ürülék kiszivárgásának elejét akarták venni oly módon, hogy azt téglával kifalazták, majd belátva, hogy az ürülék a téglák lyukacsos anyagán szintén átszűrődik, a téglákat cementbe rakták, sőt a téglafalat cementtel vagy aszfalttal egészen be is burkolták. Habár állandó s teljes biztosítékot még ezek sem adnak (mert a cementet az ürülékek alkáliái lúgjai, az aszfaltot pedig a keletkező ammoniák lassankint kimarják), mindemellett bátran mondhatjuk, hogy az emlitett eljárások jelentékeny mértékben képesek csökkenteni az árnyékszék-gödrök ártalmait, főképen, ha az átjárhatatlanná tett téglafalazat mögé mint egy egy lábnyi vert agyagréteget is helyeznek, s ha a gödröt elég gyakran ürítik, s az esetleges hibákat javítják. Ha a gödör megtelt, ki kell üríteni. (Falun a primitiv gödröt egyszerüen betemetik s új gödröt ásnak.)

A kiürítés sok helyen még ma is kezdetleges módon: vedrekkel, ásóval történik. Némelyvárosban (Drezda, Páris némely kerületeiben stb.) az ürüléket gőzgéppel a gödörbe bocsátott csövön át kocsikon elhelyezett hordókba szivattyuzzák, s a gödör bűzös gázait a gőzgép tűzhelyén át vezetve, elégetik. E hordók tartalmát folyókba, v. trágyázás céljából szántóföldekre ürítik, néhol pedig földdel, hamuval s egyéb szeméttel beszárítva, porrá őrlik, s trágyául (poudrette) eladják. Az a törekvés, hogy a lakások talaját, vizét tisztán tart. sák, nemkülönben az is, hogy a mezőgazdaság az emberi ürülékek trágya-anyagát kellőképen ki használhassa, a hordó-(vagy tonna-j rendszereszméjét hozta létre. Itt az ürülék az ülőke alatt nyíló csövön át a pincében álló hordóba jul. A megtelt hordót, üressel kicserélve, a mezőre szállítják (vagy folyóba ürítik!). A hordó hamarosan megtelik, tehát gyakori kicserélést kiván. (Heidelbergben egy 100 literes hordót 15 személy 3 napig használhat.) Gondos ellenőrzés hiján kicsordul, s így a pincét, nemkülönben a lakást is szennyezi. A legkezdetlegesebb száraz klozetek azok, melyekben a klozet-ülőhelyek medencéje nincs és az ürűlék közvetetlenül a pöcegödörbe hull. A jobbaknak fayence vagy zománcolt öntött vasmedencéjük van, melyet vas vagy ólomgombbal ellensulyozott tányér zár el. Az ürülékkel megtelt tányér az ellensulyt felemeli és csapja körül lebillen, ha kiürült, újra záró állásába fordul. Használnak még kettős zárást, sok gyáros az önműködő nyitást átváltoztatja önkényessé, sőt a használattól függővé olyképen, hogy a záró részeket az ülőhellyel, nyilásfödővel stb. kapcsolja össze; de mindezek az ugynevezett javítások nem orvosolhatják a fellépő bajokat. A zárás sohasem lehet tökéletes, a gázok tehát zavartalanul hatolhatnak át az épület belsejébe főleg akkor, ha a csatornából a klozeten át lég áramlás van. A tányérszellentyű a rátapadt ürülékektől oly nehézzé válik, hogy folytonosan nyitva marad, vagy úgy megtelik, hogy külön tisztításra van szüksége. Ugyanezek a bajok lépnek fel, ha tányér helyett tolószellentyűt használunk, vagy könyökcső segítségével oly zárást létesítünk, melyet magok a fekáliák nyujtanak.

A száraz klozetekben használt fertőtlenítő anyagok többnyire felszivó hatásúak, ezek közé tartozik a tőzegpörje, égetett agyag; humuszföld, csont liszt, hamu stb., különösen fontos a tőzegpörje, (torfmull), mely az ürülékben levő ammoniákat mekánikailag köti meg és 2-8% erejéig a fejlődő gázokat kémiai úton is abszorbeálja. A keletkező vegyületek még a levegőn sem bomlanak szét. Ha tehát ezzel a porral a klozet-medencébe hulló ürüléket azonnal befödjük, ez a fekáliákat rögtön felszivja, teljesen ártalmatlan barna tömeggé alakítja. A tőzegpörjével fertőtlenített fojtó klozetek-nek (Streucloset) nevezhető szerkezetek fentartásának költségei csekélyek. A tőzegpörje 50 kg.-ja körülbelül l frtba kerül és 100 kg. 3 ember évi ürülékét fertőtlenítheti. A fekáliákat a tőzegpörje igen könnyen megköti. A gondosan kitisztított árnyékszékeket és emésztő gödröket 75-150 mm. vastag tőzegporrétéggel terítik be és a friss ürülékekre is tőzegpörjét hintenek. A kézi szórás helyett ujabban önműködő hintőkészüléket használnak.

[ÁBRA] 1. ábra. Poppe O. fojtó klozetje

Az 1. ábra Poppe O. szerkezetét mutatja. Az L klozetfedőt és E körtolókát a pontozva rajzolt emeltyűszerkezet köti össze. Midőn L fedőt a használat után az ülődeszkára fektetjük, E tolóka megfelelő mennyiségű tőzegpörjét szorít a klozetmedencébe.

Kleucker szerkezetében (készíti Naruhn és Petsch Berlinben) a klozet-fedél felemelésekor a szekrény alját elzáró üres henger megfordul és megfelelő mennyiségű tőzegpörjét vesz fel, melyet a födél zárásakor a klozetmedencébe szór. A hengerrel kapcsolatos rázókészülék a megtömődött tőzegpörjét használatkor jól meglazítja. A tőzegpörjével fertőtlenített klozetek 1. jól fertőtlenítenek. 2. olcsók, 3: nemzetgazdasági szempontból az ürülék értékesítése miatt kiválóan hasznosak, 4. teljesen bűztelenek és megakadályozzák a talaj megmételyezését. Hibájuk 1. hogy a szóró szerkezet az anyag különössége folytán legjobban csakis a klozet-fedövel kapcsolva használható, már pedig ha ezt nyitva feledik, fertőtlenítés nincs; 2. hogy vizvezetékkel nem kapcsolható; 3. hogy a kellemetlen kihordó rendszert feltételezi. Akár gödörbe, akár hordóba gyüjtik is az ürüléket s akármennyire törekednek is ezek technikáját tökéletesíteni, megoldatlanúl marad egy fontos kérdés, t. i. az, hogy a háztartásban összegyülő mosdó, mosó s egyéb szennyes vizeket hova vezessék? Árnyékszék gödrébe, hordójába nem lehet, mert az gyorsan megtelnék, ami a kihordásnak amugy is jelentékeny költségeit s kellemetlenségeit még fokozná. A szennyes vizek részére tehát megfelelő vezetékről, elvezető csatornákról kell gondoskodni. Az ürítés gyarlóságának korlátozására néhol (p. Páris némely részeiben) úgy rendezik be az árnyékszéket, hogy a hordónak egy átlyukgatott körfalán át a folyós rész a csatornába fut le, s csupán a szilárd marad vissza (tinnettes filtrantes), amit aztán koronkint kihordanak. E berendezés mind egészségi, mind mezőgazdasági szempontból komoly kifogás alá esik, mert a vizelettel s az ürülék lemosott részletével az ürülék trágya-értékének igen becses talán legbecsesebb része megy kárba, de másrészt a hordóban visszamaradó s pangó ürülék továbbra is a szenny forrása marad.

II. Az árnyékszékek.

II. Az árnyékszékek 2. csoportjának szerkezete azon elven alapszik, hogy az ürülék azonnal elvezettetik, mégpedig föld alatt futó csövekben, csatornákban, áramló víz segítségével. (L. Csatornázást.) Vízrendszerü árnyékszékeknek nevezhetjük ezeket, szemben az I. csoportbeliekkel, melyeket a «száraz rendszerü árnyékszékek» elnevezés alá foglalunk. A nedves klozetek medencéjének öblítése lehet örvénylő, vagy lepelszerű. Az első esetben a víz érintőleg ömlik a medencébe, a második esetben a medence felső szélének körgyürűjéből folyik ki. A medence és az alatta fekvő edény vagy könyök-csőbűzelzárót ritkán készítik egy darabból. A klozetmedencét zománcolt öntött vasból vagy kőedényből gyártják. Az öntött vas medencék azért nem jók, mert ha a zománc lepattan, akkor a rozsdásodást mi sem akadályozza. A medence szájarendszerint kör s igen ritkán ovális alakú; a medencetorok mindig körkeresztmetszetű, s átmérője 6 és 7 cm. közt ingadozik. Az ülőhely nyilásának átmérőjénél a medence szája 5-10 cm.-rel nagyobb. A finomabb szerkezetű klozetek medence-torkát serpenyővel v. szellentyűvel zárják el és a vízcsappal összekötött emelő rudazatot a biztos zárás céljából súllyal terhelik meg.

Mivel a szellentyűk és a serpenyők hanyag kezeléskor rosszul zárnak, a legtöbb klozet bűzelzárója egy s alaku cső. Ha eleresztjük a fogantyút, az ellensuly a szellentyűt elzárja. A vízcsapot az ellensúly oly gyorsan zárja be, hogy a víz ütődése csőrepedést okozhat, ezért a jobb klozetekben levegővel vagy folyadékkal megtöltött ütközőt használnak.

Gyakoriak az ütőde nélküli szellentyűk is, ezeknek szerkezete olyan, hogy a fogantyú eleresztése után szép lassan saját magukat zárják el. Használnak szélüstöket is, ezek a szellentyűn átfolyó vizet fölfogják és a beszorult levegő a vízöntést szép lassan megakasztja. A zárt szélüstök helyett főképen nyitott vizgyüjtőket is alkalmaznak; ezek cinkbádoggal bevont fa-, cink- v. cinkezett vaslemezből, ritkábban öntött vasból készített 6-10 litertérfogatu szekrények. Hogy a viz kellő nyomással tódulhasson a medencébe, a vízgyüjtőt az ülőhely felett 1,5-2,0 m. magasságban helyezik el. Az öblítő-cső 20-25 mm. bő legyen. A vizgyüjtőt és a vízvezetéket rendszerint lábagóval (Schwimmkugel; uszó golyó) kötik össze, vannak azonban másféle szerkezetek is. A viz vétele lehet önkényes, vagy a használattól függő. Az elsőkben, ha tisztán vizzárású tehát könyök csöves klozetünk van, a vízgyüjtő mekanizmusa a medencétől teljesen független lehet: elégséges egy húzózsineg, lánc vagy rúd, hogy a készülék mekanizmusa működhessék; ha azonban mekanikai zárású tehát serpenyős vagy szellentyűs klozetünk van, azokat a szerkezeti részeket, melyek a serpenyő vagy szellentyű mozgatására szolgálnak, a vízgyüjtő mekanizmusával kell összekapcsolni, mert külön működtetni mindegyiket a használóra nézve kényelmetlen.

A klozetmedence öblítését a használattól függővé teszik. Ezt a célt elérhetjük:

I. Az árnyékszék ajtó-nyitásával. Ha az ajtót kinyitjuk, ez áttetellel nyitja a vízcsapot, mire a víz a vívezetéki csőből a csapházon át az öblítő csőbe s innen a klozetmedencébe árad.

II. Mozgó padlóval. Ez az elrendezés igen ritka s inkább csak a pissoiroknál fordul elő. A szerkezet azonos az előbbi pont alatt említettel.

III. Az ülőhely födelének nyitásával. Ezt is ritkán használják, mert a födelet könnyen nyitva feledik, s ekkor éppen az következik be, amit elkerülni akarunk, t. i. a vízpazarlás.

IV. Mozgó ülőhellyel olyképen, hogy a klozetet használó egyén a csuklók körül forgó ülőhelyet teste sulyával 2-3 cm.-nyire lenyomja mire az öblítő szerkezet működni kezd és működik addig, mig az ülőhelyet ellensúlyok vagy rugók régi helyére emelik. Ezt használják leggyakrabban. Különféle szerkezeti módosulást az előző négy berendezés kombinációjából alkothatunk, legjobb az I. és IV. szerkezet összetétele.

Az eddig említett klozetekben a bűzelzárás tisztán mekanikai volt, mint p. a serpenyős és szellentyűs klozetekben; vagy tisztán vízzárás, mint a könyökcsöves klozetekben. Mivel a serpenyő, illetve szellentyű nyitásakor bűz áramlik ki, a könyökcsőből pedig a viz kiszikkadhat, használnak kettős bűzelzárást, mely állhat a) a mekanikai mód és a vízzárás egyesítéséből, vagy b) kettős vízzárásból. Az a) pont alatt említett kettős bűzelzáróval fölszerelt klozetek képezhetők mind a serpenyős, mind a szellentyűs klozetekből, ha a könyökcsöves klozetekkel egyesítjük. A b) pont alattiaknak két könyökcsövük van, ilyen az 5. ábrabeli, melynek medencéjét k könyökcsővel t csatorna köti össze, olyképen, hogy ennek felső nyilását is az n1és n2 nyelv alkotta könyök szintén vízzel zárja el a 6. ábrabeli Jennings féle klozetnek a két vizzáron kívűl dugóalaku k záró szellentyüje is van, s lábagó és ennek v karja a vízcsap elzárása illetve nyitására való.

A nyilvános klozeteket folytonosan, vagy a használattól függetlenül időszakosan működő öblítő készülékkel látjuk el. Az elsőkben a viz szünet nélkül mossa a medence oldalfalait, az utóbbiakban meghatározott idő letelte után jut kisebbnagyobb vízmennyiség a medencébe. Sok helyütt a folytonos öblítés mellett a használattól függő, esetleg önkényes öblítő készüléket is használnak, vagy pedig a folytonosan és időszakosan működő öblítés összetételét alkalmazzák. A nyilvános klozetekhez még a következő követelményeket is fűzzük: 1. A klozetet használó egyén ne állhasson fel az ülődeszkára, nehogy bemocskolja az árnyékszéket.
2. Ne férhessen se az öblítő, se a világító készülékhez.
3. Az árnyékszékben a falakon és klozetmedencén kivül semminemü fogható tárgy ne legyen.
4. A klozetmedence felszerelése legyen olyan, hogy folytonos felügyeletet ne kivánjon, szóval magát tisztítsa és védje.
5. Teljesen szagtalan legyen.
6. A lefolyó csövek be ne fagyhassanak.

Mivel a víz az ürüléket csak elmossa, de nem fertőtleníti, sok klozetet fertőtlenítő készülékkel látnak el. Fertőtlenítéshez csakis vízben feloldódó szerek alkalmazhatók. (L. Fertőztelenítés.) Az öblítővíz a fertőtlenítő szert tartalmazó edényen folyik át és a feloldott fertőtlenítő anyagot a klozetmedencébe viszi. Mivel klozetjeinkben a legnagyobb bajt a vizelet okozza, szeparátokat használnak, ezek a szilárd és a folyós részeket különítik el. Ide tartozik a skandináviai levegős klozet is. A tűzklozetekben a fekáliákat falazott aknába gyüjtik és naponkint koksztűzzel égetik el. Általában a meleg helyre jutott fekáliák jól mumifikálódnak és végeredményében ez is fertőtlenítés.

A fentebbiekben ismertetett két rendszerrel kapcsolatban említést érdemel még néhány berendezés, melyet az egészségügyi technika utóbbi évtizedekben történt föllendülésének köszönhetünk. Ezek: Liernur, Berlier és Shone rendszerei Lényegük szerint ezek a gyüjtés elvén alapulnak. Liernur szerint bizonyos számu ház árnyékszékei könyökcsővel és billentyűvel légmentesen zárt vascsövek által egy mélyebben fekvő űrűléktartóval vannak összekötve. Ez a tartó, naponkint hijoltságig (légüresre) szivattyuztatván, a vascsövek billentyűinek megnyitása után magába szivja az ürüléket. E tartóból az ürüléket hijolttá (légüressé) szivattyúzható hordókba ürítik s a kijelölt helyre p. trágya-gyárba szállítják. Berlier rendszere hasonló elven alapúl, Shone berendezése ellenben a sűrített levegőt alkalmazza az árnyékszékek tartalmának továbbjuttatására. Ezek a berendezések elmés technikára vallanak, s bizonyos viszonyok (p. mély fekvés) nehézségeit legyőzni képesek, csakhogy itt is megoldatlanúl marad mind az ürülék végleges elhelyezésének, mind a szennyes vizek elvezetésének kérdése, másrészt meg azt sem szabad szem elől téveszteni, hogy komplikáltabb szerkezetüek s aránylag sokba kerülnek. Elterjedésre nem számíthatnak.

Az árnyékszék bűzét hathatós szellőztetéssel lehet csökkenteni. A gödör-árnyékszéket célszerüen úgy szellőztethetjük, ha a gödör boltozatából, ill. az ülőke alól csövet vezetünk a ház tetejére, s hogy e csövön a rossz levegő távozása megkönnyíttessék, vagy lámpát (gázlángot) helyezünk el benne, vagy olyan kémény mellé alkalmazzuk, mely alatt fűtenek. Megkivánjuk, hogy az árnyékszék-szoba ajtaja jól záródjék s hogy a szobát jól szellőztethető előszoba válassza el a lakástól. A szellőztető berendezésről a vízrendszerű árnyékszékeknél sem szabad megfeledkezni. Az árnyékszék szobájának mennyezetétől a tetőre kivezető cső főképen, ha kellő melegítéséről is gondoskodnak a rossz levegőt könnyen eltávolítja. Célszerü az ürülék-levezető csövet is szellőztetni, még pedig ott, hol a szifon a levezető csőbe megy át egy a szabadba, a tetőre kivezető cső alkalmazásával. Ezzel az ürülék-levezető cső úgy látszik, mintha fölfelé meg volna hosszabbítva. Ahol több árnyékszék nyílik egymás fölött ugyanazon levezető csőbe (p. emeletes házban), megeshetik, hogy a felső árnyékszékből rohamosan kiürűlő víz üresre szivja az alsó árnyékszék szifonjait, s így e helyen utat nyit a bűzös levegőnek. Ennek meggátlására tanácsos az alsóbb árnyékszékek szifonjának felső oldalától rövid csövet vezetni az ürülék-levezetőnek szellőztető csövéhez. Pontos, hogy a csövek közt általában, de különösen az árnyékszék medencéje, könyökcsöve s a levezető cső darabjai közt szoros kapcsolat legyen. L. még Fertőtlenítés, pissoirok, lefolyó csövek. V. ö. Edvi Illés Aladár: Closetek és pissoirok. 1886. Handbuch der Architektur. III. kötet. Baukunde des Architekten. I. kötet.

Forrás: Pallas Nagylexikon