Legyen Ön is szerkesztőnk!
Küldjön be címszót!

Pályázatok

Kisszótár


Magyar Magyar Angol Angol
Árpád... ----

Magyar Magyar Német Német
Árpád... ----

Címszavak véletlenül



Legújabb kommentek



Címszó:
Tartalom:

Árpád

Magyarország megalapítója, Álmosnak a hét magyar vajda egyikének fia. A besenyők a magyarokat a lebediai síkokról 889-890 táján Etelközbe szorították; a továbbvonulás oka a nemzet belső rendezetlen állapota ét az volt, hogy a hét törzs mely ugyanannyi vajda parancsára hajtott, közös fejedelmet nem ismert el. A vajdák szövetségben álltak ugyan egymással de nem voltak olyan intézmények, melyek őket szorosan egybekötötték volna. Azok a sanyarú körülmények, melyekbe a besenyők támadásai sodorták őket, megérttették velök a nagyobb egység szükségét. Hajtottak tehát a kazár khán tan csára s egy fejedelmet választottak. Választásuk Árpádra esett, ki észre, tanácsra és vitézségre legkitünőbb volt valamennyi közt. A nemzeti krónikák szerint, melyeknek előadását követjük az alábbiakban, Árpádot pajzson vállaikra emelték, és így mutatták be a népnek, mint újonan választott főparancsnokukat. Mivel azonban a nemzet fejei vezetőt, s nem önkényes urat kivántak maguk fölé helyezni, ez alkalommal egyszersmind alkotmányuk alapját is megvetették. A törzsek fejei az áldozatoknál használt szent edénybe vért bocsátván fölmetszett karjaikból, szerződést kötöttek az új fejedelemmel, melynek főbb pontjai: 1. Mig Árpád nemzetsége él, mindig abból legyen a nemzet fejedelme; 2. amit közös erővel szereznek, abban mindnyájan igazságosan részesüljenek; 3. minthogy a törzsek. fejei szabad akaratból választották Árpádot és utódait a nemzet fejedelmeivé, ne zárják ki se őket,. se utódaikat a fejedelem tanácsából; 4. ha maradékaik közül Valaki hűtlenné válnék a fejedelem iránt, vagy viszályt támasztana közte és vérrokonai között, a bűnösnek vére folyjon, mint az ő vérük folyt az eskünél, melyet Árpáddal egyetemben esküdtek; 5. ha e szerződést akár a vezér, akár a törzs fejeinek utódjai közül valaki, valaha. megszegné, átkozzák ki a nemzet kebeléből. Ez alap- vagy vérszerződésben rakták le honszerző őseink a szabad magyar alkotmánynak szilárd talpkövét. Természetes, hogy a nemzet nem szedte olyan határozott paragrafusokba e szerződést, mint a hogy krónikáink előadják; azt azonban, hogy a nemzet és a fejedelem közt való viszonyt valamely alakban és pedig ezen pontok értelmében rendezni akarták, tényül kell vennünkAlig telepedett meg a magyar nemzet az etelközi új hazában, midőn VI. León görög császár követeket küldött Á.-hoz és szövetségesül hivta fel az Al-Duna mellett lakó bolgárok ellen; Á. elfogadta. a szövetséget és legidősebb fiát (görög irók szerint Liuntint) 894-ben egy sereggel a Dunához, küldötte. Á. fia három csatában legyőzte a bolgárokat és nagy zsákmánnyal és a foglyok tetemes váltságdijával tért vissza Etelközbe. Azonban e győzelmes. hadjárat új csapást hozott a magyar nemzetre; a levert bolgárok a besenyőkkel szövetkeztek, és 895-ben, mig Á. Észak felé viselt hadjáratot, Etelközre törtek és a kevesek által védett hazát elpusztították. Ez alkalommal eshetett el Á. fia ki a bolgárokat megverte volt és Álmos is, Á. atyja. Miután e vidéken már harmadízben verték meg őket a besenyők, a magyarok nyugalmasabb hazát akartak keresni maguknak. A krónikák igen zavarosan irják le bevándorlásuknak. útját. Szerintük, ami pedig nyilt anakronizmus és képtelenség s jobban illik a Lebediából való kivándorlás körülményeire, utjokat először az oroszok fővárosa, Kijev felé vették. Midőn az orosz fejedelem meghallotta hogy Á. közeledik, igen megfélemlett és a szomszéd kúnokat hítta segítségül; Á. azonban az egyesült orosz-kun sereget megverte, Kijev falai mögé űzte és e várost ostrom alá fogta; a békéért esdő orosz vezéreknek azonban megigérte, hogy megadja a kért békét és elvonul földjükről, ha sarcul 10,000 girát fizetnek és ha népét a szükségesekkel ellátják. Az oroszok készségesen teljesítették a győztesek kivánságát és biztosítékul fiaikat adták át nekik; a fajra és nyelvre nézve rokon kunok vezérei, sőt még ar oroszok közül is sokan csatlakoztak a magyarokhoz. Igy megerősödve Á. a vándor népet a szlávok. által lakott Lodomerián és Halicson át a Kárpátok északi lejtőjére vezette. Midőn Árpád Halicsba érkezett a hagyomány szerint a székelyek köveleit fogadta, kik Attila unokájának tartván őt, Zandirham főrabonbán és az összes nemzet nevében vezérüknek fogadták. Árpád nagy örömmel fogadta a székelyek csatlakozását és a követeket az etelközi szerződésnek kőre metszett hat pontjával bocsájtotta vissza. Árpád 895-ben a Vereckeihágón át (hol most emlékoszlop jelöli ezt az eseményt) a Laborca folyó mentén, a mai Beregmegyében, Munkács táján ereszkedett le vándornépével. Mig a vezér itt nyomban várat építtetett, seregének egy részével Ungvár alá szállott és azt ostrom alá vette. A Tisza jobb partján fekvő tartomány a folyam egész hosszában Zalán bolgár fejedelem felsőbbsége alatt állott. A Kárpátok vidékén az ungvári várnagy, kit a magyarok Laborc nak neveztek, volt a fejedelem helytartója, ki a magyarok jöttekor az erősebb Zemplén várába sietett; a magyarok azonban elfogták és megölték, mire rövid ellenállás után Ungvár is meghódolt. Hogy a tartomány viszonyairól bővebben tájékozódjék, Á. követeket küldött Zalánhoz. Azt üzente neki, hogy bár a föld, mely a Duna és a Tisza közt elterjed, mint ősének, Attila királynak öröksége, őt, az unokát illeti meg, egyelőre mégis megelégszik azzal, ha Zalán e vidéket a Sajóig átengedi és a Dunából egy korsó vizet, Alpár mezejéről pedig egy nyaláb füvet küld neki. Ezzel az üzenettel becses ajándékot, többek közt tizenkét fehér lovat is küldött Zalánnak. Zalán teljesítette kivánságát és Á. az átengedett földet birtokfába vevén, urává lett annak az egész vidéknek, mely a Mátrától Máramarosig, a Tiszától a Tátráig térjed. Táborával most a Hegyaljáig nyomult előre, Zalánt azonban mindaddig békében hagyta, míg oldalt mem biztosította magát, mivel körülötte ellenséges indulatu népek laktak. A Tisza, Körös és Maros folyamok között a kazár eredetü Marót fejedelem kazár és vlach népeken uralkodott; Á. őt is felszólította, hogy engedje át szépszerével tartománya azon részét, mely a Tisza és Körös közt fekszik. Tagadó választ nyervén, három hadosztályt küldött ellene Szabolcs, Tas és Töhötöm vajdák alatt. A vezérek gyorsan végrehajtották megbízatásukat; a tartományon három különböző irányban keresztül hatván, a Meszes-hegységnél találkoztak; Töhötöm innen Á. engedelmével Erdélybe hatolt és annak északnyugati részét, melyen Gyalu vlach fejedelem uralkodott, elfoglalta és a székelyekkel összeköttetésbe lépett. A másik két vezér a Körös mellett indult visszafelé s hevesen csatázott Marót ellen, ki a folyamon túl erősen védte, de csak a Sebes-Körös balpartján tarthatta fenn magát; a jobbpart a magyarok kezébe jutott, mire a vezérek A.-hoz visszatértek. E foglalások után a megtelepedés harmadik esztendejében (898) Á. nyugat felé a Duna bal partjára irányozta tekintetét; e vidék az Ipolyon túl Szvatopluk morva fejedelem birtokában volt. Arnulf német király, ki rég ellenséges viszonyban volt Szvatoplukkal, mert ez felsőbbségét nem akarta elismerni, már 892-ben hadjáratot szándékozott ellene indítani s már akkor segítségre szólította a magyarokat, kik a bolgár háborúval egyidőben csakugyan harcoltak is a morvák ellen; teljes erővel azonban csak most szálltak velök szembe. A Mátra alól három hadosztályt küldött Huba, Szoárd, Kadocsa és Bors vezérek alatt a Garam felé. A magyarok itt is szerencsésen harcoltak; Zobort, Szvatopluk nyitrai vezérét egy véres ütközetben megverték és megölték, Nyitra várát bevettek és a tartományt egészen a Morva-folyóig meghódították. Á. e közben Eger táján táborozott, hogy szemmel tartsa Zalánt. Ez nemcsak saját haderejét szervezé, hanem Simon bolgár fejedelemtől, a magyarok ellenségétől is segítséget nyert. Így megerősödve, ráparancsolt Á.-ra, hogy takarodjék ki az elfoglalt tartományból: Á., a hagyományok szerint, azt felelte, hogy midőn neki Zalán Duna-vizet és alpári füvet küldött, ezzel átengedte a Duna és a Tisza közt levő egész tartományt; seregeit azután nyomban összegyüjtvén, a Titel felől nagy erővel megindult Zalán elé sietett. Az ellenséges hadak az alpári sikságon találkoztak; Árpád tökéletes diadalt aratott; Zalán futásban keresett menedéket. A győzelem dija Zalán birodalma lett s a menekült nép üres tanyáit magyar családok foglalták el. E győzelem után A. a Körtvélytó partján nagy gyülést tartott a nemzet előkelőivel és mintegy 34 napig tanácskozott velük az új haza szervezéséről. E helyet Szernek (k. Pusztaszer) nevezték el. Az új hazát itt oly módon osztották fel a különböző nemzetségek között, hogy mindegyik egy-egy Vár vidékén telepedjék meg. E várak őrizetére mindegyik nemzetségnek a maga fegyveres népe kétharmadát kellett kirendelnie. Itt szabták meg az ország törvényeit, a fejedelem és a nemzet jogait, a bevándorlottak és meghódítottak közt levő viszonyt, itt szerveztek az igazságszolgáltatást és itt szabták ki a büntetések fokozatait. Á. nagylelkűnek mutatkozott a legyőzött népek irányában; a hódításokra kiküldött vezérek a benszülöttek előkelőbbjeit eleinte foglyokúl küldötték hozzá, Á. azonban nemcsak szabadságukat, hanem birtokaikat is visszaadta nekik, csupán azt követelvén, hogy fiaikat hozzá, vagy a többi vezér udvarára küldjék s a magyar ifjakkal együtt neveltessék. Bevégezvén pusztaszeri tanácskozásait, a Tisza torkolatáig vezette le seregét, Lehelt, Bulcsut és Botondot pedig a Dunántúlra, Bolgárfehérvár (Belgrád) ellen küldötte, hogy az ellenséges bolgárokat meg inkább megtörje: a sereg Simon bolgár fejedelmet egy újabb ütközetben meg verte és Fehérvárt, hova menekült, körülfogta. A megalázott Simon végre békéért könyörgött, melyet Árpád meg is adott neki oly feltétel alatt, hogy Zalánnak pártját többé nem fogja, hogy é évi adót fizet és hogy fiát túszúl küldi az ő udvarába. A vezérek innen délnyugat felé fordulván, Horvátországon át a tengerpartig hatoltak, Spalatót, Zágrábot, Pozsegát bevették és az előkelők fiait túszokúl vitték magukkal. E közben maga Á. a Duna és Tisza közt levő népséget eskette hűségre és e tartományt is felosztván, a Csepel-szigetre ment. Ott szándékozott lakni családjával, miért is fejedelmi palotát építtetett; példáját a többi nagyok is követték, és családjaikat a jól védett szigetre szállították. Á. ezután a tiszántúli vidékre fordította figyelmét, hogy e folyó baloldalát is meghódítván, Erdéllyel közvetetlenűl érintkezhessék. A Tisza, Maros és a Duna között Glád fejedelem uralkodott, szinten bolgár felsőbbség alatt; Á. Szoárd, Kadocsa és a kún Vojta alatt egy hadosztályt küldött a tiszántúli vidékre; Glád a Temes folyónál várta őket seregével, de megveretten a Dunához menekült és Keve várába zárkózott. Midőn itt is ostromolták, békét kért s Ár pád felsőbbségét elismerni igérte, ha tartomány a birtokában meghagyja. A győztes vezérek közül Szoárd és Kadocsa ezután a Görög-birodalomba rontottak és visszajövet a szlávok között meg is telepedtek. Á. most elérkezettnek látta az időt, hogy az új hazát a Duna jobb partján is kikerekítse. E tartományban Bratiszláv szláv herceg a frank-német uralkodók felsőbbsége alatt uralkodott. Á. seregeit Soroksárnál a Rákosmezőn összegyüjtvén, a Kelen (utóbb Szent-Gellért)-hegy alatt kelt át a Dunán. Ünnepélyesen vonult be Etelvárba (Etzilburgba) mely a mai (Ó-Buda helyén feküdt. Míg kémei a tartományt vizsgálgatták, ő maga 20 napot töltött e helyen; kémei jó hírekkel tértek vissza és Á. Etelvárból Százhalom alá szállott táborba; itt az összes sereget három részre osztotta: az egyiket Ete és Vojta alatt Baranyávár felé, a másikat Öcsöb és Őse vezérekkel Veszprém felé indította meg, a harmadikkal pedig ő maga Sóskútuál ütött tábort. Rövid idő mulva mindkét hadtól a legjobb hirek érkeztek. Ete és Vojta Baranyavárt bevévén, a Dráváig az egész vidéket meghódította. Öcsöb és Őse Veszprém német őrségében nagyobb ellenállásra talált, de az ostrom második hetében ez az őrség elhagyta a várat; a magyarok egészen a Lapincs folyóig üzték a menekülőket. Ennyi jó hirre Á. is megindult a harmadik hadosztálydyal a Vértes (akkor Bodóhát) alján, megverte a morváknak egy hadát, majd Pannonhalmán ütött tábort és onnan a Rába, Rábca és a Fertő vidékét is meghódította. Az egyesült sereg a Dunához tért vissza. Ekkor már csupán Marótnak a Körös, Maros és az Erdély közt fekvő kis tartománya maradt fenn; Á. tehát 899-ben Öcsöb és Velek vezérlete alatt sereget küldött e vidék meghódítására, felszólítván egyszersmind a székelyeket, hogy oda ők is küldjenek sereget. Marót Bihar várát, fejedelmi székhelyét, vezéreire bizván, miután a Kőrösnél egy ideig keményen ellenállott a magyaroknak, családjával, kincseivel együtt a Kárpátokba menekült. Midőn Bihart 12 napi ostrom után bevették a magyarok, követet küldött Á.-hoz, s kérte, ne fosztaná meg tartományától; Á. teljesitette e kérelmet, Bihart visszaadta Marótnak, leányát pedig, mint nemrég született fiának Zoltánnak jegyesét, udvarába hozatta s vele kikötötte, hogy Marót halálával e tartomány ellenmondás nélkül szálljon az ifjú párra. Az eljegyzés nagy ünnepélyek közt ment végbe a Csepel-szigeten. Marót az eljegyzés után másodévre meghalt és országát Zoltán örökölte. Miután ilyképen a honfoglalás műve be volt fejezve, Á. a legközelebbi éveket a haza rendezésével töltötte. Gondja volt arra is, hogy a nemzet fegyverhatalmának hirét fentartsa és azt félelmessé tegye az uj szomszédok előtt. Kétséget sem szenved, hogy azok a hadjáratok, melyek a honfoglalás után 899-ben kezdődték, az ő akaratával történték. Foglalásokat tették a magyar seregek az északi és a déli határgrófságokban, a mai Ausztriában és Karintiában nagy győzelmeket arattak; Bajorországban, kivált pedig Olaszországban, a Brentánál, hol Berengár király 20,000 embert vesztett. Á. 907-ben húsz évi kormány után halt meg; holttetemét ősi szokás szerint egy patak mellé temették, melyet még a rómaiak kőmederben  vezettek Ó-Budába. Sírja felett utóbb templom épült (l. Alba Maria), de ma már nincs nyoma sem a templomnak, sem a sírnak.

Árpád nagy és hatalmas egyéniségét a történelem még ma sem szabadította meg teljesen azoktól a regés elemektől, melyek élete rajzába a hajdani igricek költeményeinek, a szájhagyománynak s a krónikások szűkszavú elbeszéléseinek összekeveréséből kerültek. Méltó életrajza sincs idáig s ilyet csak legközelebb várhatunk. midőn honalapításának ezredéves évfordulója emlékét készül megünnepelni a nemzet. Kritikai történetéhez a kézikönyvek illető fejezetein kívül legjobb adalékokkal a Századok 1867-1892. évi folyamai szolgálnak Salamon Ferenc, Botka Tivadar, s főkép Pauler Gyula tollából. V. ö. Havas: Leletek Alba Ecclesiánál (Archeol. Ért 1886). Havas és Kaas Ivor indítványára Árpád sírjának felkutatására 1883 májusában a fővárosban bizottság alakult.

Forrás: Pallas Nagylexikon



Szóljon hozzá!


Neve: (megjelenik)

E-mail címe: (nem jelenik meg)

Üzenete:



Maradjon online a Kislexikonnal Mobilon és Tableten is