Ártéri osztályozás

Régebbi törvényeink szerint a vízszabályozási és ármentesítési költségekhez az érdekelt földbirtokosok ama haszon arányában tartoznak hozzájárulni, melyet nekik az illető munkálat végrehajtása nyujt. Amily egyszerű és világos ezen elv, amily kétségbevonhatlan a helyessége: éppen oly nehéz és bonyolult a megoldása. Egyik nehézség, mely az ilyen célból alakuló társulat előtt jelentkezik, az, hogy a kérdést előlegesen kell megtudni. Pedig azt, hogy a végrehajtott munkálat egyik v másik földbirtok jövedelmezőségét mily mértékben emeli, csak ugy lehetne biztosan megoldani, ha előbb megvárnók, mig az ármentesítés befejezése után eltelik nehány év, hogy a jövedelemszaporulatot a tényleg bekövetkezett eredmények figyelembe vételével lehessen megitélni. Ámde ugy a befektetési, mint a kezelési és föntartási költségeket előlegesen, illetve évről-évre be kell fizetni: a hozzájárulási kulcsot tehát mindjárt a megalakulás után meg kell állapítani. Az ármentesítő társulatok tehát az A.-t bizonyos alapelvekre és föltevésekre fektették. Ilyen p. az, hogy a mélyebben fekvő területek, melyeket minden évben elönt az árvíz, többet nyernek értékben és hasznavehetőségben, mint azok, melyeket csak a ritkábban előforduló nagyobb árvizek borítanak el; továbbá, hogy a főfolyótól távolabb eső területeknek, melyeket az ártér többi részétől esetleg kisebb-nagyobb földgerincek is elválasztanak, ahol az árvíznek csekély költséggel útját lehet állani, kevesebb hasznuk van a társulásból, mint a folyóhoz közel eső részeknek. Legtöbbnyire figyelembe vették a föld termőképességét is; mert egy rossz talajú szíkes legelő, akár járja az árvíz, akár nem, csak keveset jövedelmez. Ezen s hasonló szempontok figyelembe vételével igyekezték az osztályozó bizottságok az egyes birtokrészletek várható értéknövekedését, mint a haszonarány legbiztosabb mutatóját, meghatározni. Gyakran megtörtént azonban, hogy olyan mélyfekvésü területek, melyekről az osztályozás alkalmával azt hitték, hogy jövőre is mocsarak fognak maradni, idővel teljesen kiszáradnak és jó szántóföldekké váltak; viszont azokat a területeket, melyek legtöbbel járultak a költségekhez, tulajdonosaik évről-évre nem használhatták, mert el voltak borítva eső-, hó- és fakadóvíz által t melyeket még abban az esetben is, ha volt zsilip vagy csőeresztő a töltésben, csak az árvíz elmulása után lehetett a folyóba visszaereszteni. Szóval a jövedelmezőség a valóságban igen sokszor egészen más arányokban növekedett, mint, ezt az Á. alkalmával föltételezték. Több társulat: ugy akarta ezen igazságtalanságot kikerülni, hogy egyelőre ideiglenes osztályozási kulcsot állított föl;a véglegesnek megállapítását akkorra halasztván, mikor az ármentesítés eredménye már meg lesz itélhető. Csakhogy azon nagy nehézségeknél fogva melyekkel egy már létező és ily sok érdeket érintő dolog bolygatása jár, az ideiglenes Á. sok társulatnál tényleg soha nem lőn megváltoztatva.

Nagyobb társulat területén különben az értéknövekedés utólagos megállapításánál a nehézségeknek csak egyik része enyészik el; de ez is csak azért, hogy ismét mások lépjenek helyébe. Mert eltekintve attól, hogy időközben az összes földtulajdon értékében változás állhat be és igy nehéz megállapítani, hogy mi illeti ebből az ármentesítést és mi irandó egyéb körülmények rovására: még helyi körülmények is befolyást gyakorolhatnak az értéknövekedésre, ami az összehasonlítást rendkívül megnehezíti. Igy p. ha egyes fejlődő, gazdag község v. város közelében a mentesített ártér értéke nagyon felszökött, ez csak részben volt az ármentesítésnek tulajdonítható, mert ugyanott egyéb területek ára is jobban emelkedett, mint egy szomszédos ártéri községben. Vagy p. egy időközben létesült vasút is emelhette az ártér egyik részének értékét. Egyes birtokosok csatornázások stb. által is emelték ezt, amit persze külön kellene választani az ármentesítés által okozott értéknövekedéstől. És így tovább.

Az Á. hiányai a csapadékokban bővelkedő hetvenes években kezdettek Magyarországon égetőkké válni, mikor a gyakori magas árvizek elleni védekezés következtében a társulati költségkivetések igen nagyok voltak. Nemsokára ezután egy oly ujabb körülmény merült föl, ami az ártéri osztályozás eddigi alapját, a haszonarányt, halomra látszott dönteni és így a társulatoknál sok zavart, tájékozatlanságot s ennek folytán aránytalan megterheltetéseket okozott, ami megint végtelen panaszokra adott alkalmat. 1876. kezdve ugyanis sűrü egymásutánban majd mindegyik folyónkon olyan vizek léptek föl melyek magassága messze túlhaladta a régiekét. Az ezek folytán fölmerült védekezési költségek és a töltéseknek szükségessé vált fölmagasítása és megerősítése olyan terheket róttak a társulatokra, melyeket azok legtöbbje nem volt képes elviselni. Egypár föloszlott, a többiek pedig jogot nyertek azon területeket is belevonni a költségek viselésébe, melyek ugyan fentebb feküsznek mint a régi nagyvizek, de az ujabbak elborítják v. elboríthatják. Minthogy kétségtelen, hogy az árvízszín emelkedését az ármentesítés okozta; ezen magas fekvésü területek tulajdonosai ugy fogták föl a dolgot, hogy földjeik az ármentesítés folytán nemhogy növekedtek volna értékben, hanem ellenkezőleg csökkentek, mert eddigi biztos hozadéku minőségüket elveszítvén, árvízjárta területekké váltak. Tanyaépületeik p. az ármentesítés következtében ki lettek téve az elpusztulás veszedelmének, holott eddig biztos magaslaton állottak. Szerintök tehát nekik inkább kártérítésre volna igényük a társulat ellen.

Bármily tetszetősnek és logikusnak is látszik első pillanatra, ezen okoskodás, bővebb megfontolás után hiányai kétségbevonhatlanok. Tagadhatatlan p. hogy az ártéri területek csekély kivételes eset leszámításával több adót fizetnek most, mint azon esetben fizetnének, ha évről-évre elöntené és elposványosítaná azokat az árvíz. Ha tehát az országos terheket nem vesszük is számba, a községi pótadónak ezen adó-többletre eső részét mindenesetre az ártéri földek fizetik magas fekvésü társaik helyett. Másrészt ezen területeken nemcsak vicinális vasút nem létesült volna, ha ezeknek töltéseit csak a régi nagy árvizek színe fölé kellett volna is fölemelni és ezenfelül évenkint mindkét oldalát az árvíz rongálásai ellen védelmezni: hanem a fővonalak is nagy részben később, drágábban és mindenesetre ugy épültek volna, hogy lehetőleg messze elkerüljék az ártereket; ami az ezek szomszédságában levő magasabb fekvésü földeknek sem vált volna előnyére. Ármentesítés nélkül a közutak is régi ázsiai állapotukban maradtak volna, és sok helyen a közlekedés gyakran hónapokig szünetelne, vagy pedig csak óriási kerülő utakon volna lehetséges; aminek hátrányát a magas fekvésü földek is épp ugy éreznék. Azon értéknövekedés tehát, mely a közlekedés könnyüsége fejlettsége és a vasutak közelsége folytán jött létre, első sorban ugyan ezeknek, de közvetve az ármentesítésnek köszönhető. Még számos egyéb okot nem tekintve már az eddigiek is elegendő bizonyítékot szolgáltatnak arra nézve, hogy azok. a költségek, melyekkel helyes osztályozás mellett ezen fönsíki árterek járulnak a mentesítés költségeihez, elenyésző csekély hányadát teszik annak a közvetett haszonnak, mely ezen területekre az ármentesítés folytán hárult.

A törvény azon intézkedése tehát, mely a magasabb fekvésü területeket is kötelezte az ármentesítés terheinek viseléséhez hozzájárulni, nem ellenkezik a haszonarány elvével. De azt az egyszerü eljárást, melyet az ármentesítő társulatok ez utóbbinak meghatározásánál követtek, hogy t. i. a társulati tagokból alakított osztályozó bizottság által megbecsült eszményi értékemelkedést vették alapul, többé már nem lehetett alkalmazni. Növelte a nehézségeket, hogy a társulatok kikerekítése folytán több közülük annyira megnagyobbodott, hogy az osztályozásnak a társulat kebeléből kiküldött bizottság által való végrehajtása csaknem lehetetlenné vált. Mert ezek tagjai évekig is igénybe lettek volna véve, ugy hogy magánügyeik végzésére nem maradt volna idejök, s e miatt nem lehetett volna alkalmas tagokat kapni. Ezen okból gen sok társulat a kataszteri osztályozást vette alapul, mint amelynél az egyes határok viszonyainak különbözősége a tisztajövedelmi kulcs megfelelő változtatásával figyelembe vétetett. Ennek alkalmazása azonban eleintén szembetünő igazságtálanságokra vezetett. Például egy társulatnál meghatározták, hogy bizonyos magasabb fekvésü területek haszonarányát egységül véve a mélyebb fekvésü ártérnek két és félszer annyi haszna van az ármentesítésből: tehát ezen arányban fognak a költségekhez járulni. Minthogy azonban az előbbi területnek holdanként 10 frt, a mély ártérnek pedig 4 frt volt az átlagos kataszteri tiszta jövedelme: tényleg egyforma teher hárult rájok.

Számtalan ilyen eset által indíttatva mondja az országos vízépítészeti hivatal 1891. évi jelentésében, hogy a kataszter csak mint segédeszköz használható ugyanazon körülmények közt levő, tehát ugyanazon osztályba sorolt területeknél; de minden korrekció nélkül rá igazságos osztályozást építeni nem lehet. A kataszteri osztályozás alkalmazása ugyanis illuzóriussá tette az ú. n. tiszai törvény (1884. évi XIV. t.-c.) egyik sarkalatos elvét, mely arra irányúlt, hogy a műszaki ártérfejlesztés folytán bevont fönsiki árterek bizonyos védelemben részesüljenek az ősi ártérrel szemben. E törvény ugyanis kimondotta, hogy a különböző árvízszínek alatt fekvő területek hozzájárulási aránya a társulatok közgyülése által egyszersmindenkorra megállapítandó, melyen, ha ez miniszterileg jóváhagyatott, többé változtatni nem lehet. Már most, minthogy eddigi törvényeink csupán a haszonarány szerinti hozzájárulást ismerték és így általánosan ez volt gyakorlatban, a társulatok is a haszonaránynak megfelelőleg állapították meg a hozzájárulási kulcsot; tényleg azonban ezt az arányosítatlan, a nyers kataszt. tisztá jövedelemre alkalmazták. Pedig a kétféle alkalmazás között óriási különbség van, mint ezt egy példa legkönnyebben fölvilágosítja. Tegyük föl, hogy az előbbidézett esetben 1000 hold a mély fekvésü ártér és ugyanannyi a magasabb is, melyekre együtt 3500 frtot kell kiróni. Tegyük egy hold magas ártér eszményi értéknövedését 10 frtra, akkor a haszonaránynak megfelelőleg, az ősi ártéren egy holdnak átlagos értéknövekedése 25 frt lesz. Tehát minden 10 frt értéknövekedés után 1 frt volna kirovandó és így az 1000 holdnyi fönsiki ártérre összesen 1000 frt; amit ezekre természetesen a kataszteri tiszta jövedelem arányában volna legcélszerübb szétosztani. Ha azonban a kétféle ártér között megállapított arányt nem haszonaránynak tekintjük, hanem azt egyszerüen a nyers kataszteri tisztajövedelemre alkalmazzuk, akkor a felsőföldi ártér 1750 frtot fizet, vagyis 75%-kal többet, mint az előbbi esetben. Minthogy a valóságban még a fölvett példánál eltérőbb esetek is fordulnak elő, látjuk, mikép a törvény betüszerinti szövegének megtartása mellett ugyanazon terület esetleg az illeték kétszeresével sújtható aszerint, hogy az ott említett hozzájárulási arányt haszonaránynak tekintjük-e vagy sem, sőt egyszerüen azáltal is, hogy a terület helyett a tiszta jövedelmet vesszük az osztályozás alapjául.

Hogy e rettenetes zűrzavarból, mely annyi millió ember érdekét oly közelről érinti, végre meg lehessen a kivezető utat találni, a Tiszavölgyi társulat központi bizottsága a mérnök- és építészegylet kezdeményezésére 500 frtos pályadíjat tűzött ki 1893-ra a műszaki ártérfejlesztés és az osztályozás leghelyesebb módjának megjelölésé céljából.

Forrás: Pallas Nagylexikon