Árvalányhaj

(növ.), Stipa L., (Ascherson szerint Stupa v. Stuppa, mert a klasszikusok így irják s a gör. neve is a. m. csepü tirsza az orosz nyelvben tollúfű Benkőnél, hajka Diószeginél), a pázsítfélék csinos füve, mind a két földrész meleg és mérsékelt vidékein él, fajainak számát mintegy 100-re becsülik, de ebbe a számba a Macrochloa Kunth, Aristella. Bert., Lasiagrostis Link stb. génuszokat is belévonják. Az Á.-szép kócsagtollféle bokrétája morfologiallag (v. homologiailag) ugyanaz ami a búzakalász szálkája v. bajusza, valamint az A. virágszerkezete is nagyjából megegyezik a búzáéval, azaz szintén pelyvás fű, Pelyvája kettő egyvirágú, s a virágnál hosszabb, a pelyvalevelek hegyesek és hosszu szálkahegyüek. A toklász is kettő, vége porcogónemü; az alsóbbik a szemgyümölcs körül összehengeredik, a felsőbbiket eltakarja. Amannak a tetején van a csavargós hosszú szálka mely térdalakuan meghajlik s a hajláson felül fehér pelyhe van. Ez verőfényes időben szétnyilik s ez az Á. ártatlanság- szinü bokrétája, lobogója v. forgója. A szemgyümölcs szorosan a toklászba göngyölített s a tetején a kócsagdísz állandóan rajta marad, ennek segítségével szeles időben a termés szétszóródik, de ez a tollas forgó még más biologiai feladatot is teljesít.

Biologiája.

Az Á. gyümölcs szerkezete, valamint biologiai működése is nagyon tanulságos példát nyujt, hogy a puszták laza talaján hogy biztosít magának győzedelmet. Gyümölcse vékony, orsóalaku (l. az ábrát), mind a két vége hegyes, s a rászáradó toklász takarja, ezen pedig felfelé álló szőrök vannak. Száraz időben a termésen fennmaradó forgónák (szálka) alsó fele kötél vagy dugóhozó módjára csavarodva marad, míg nedve: időben (eső, harmat) egészen kiegyenesedik és megnyulik. Ismét megszáradva, ujra visszacsavarodik. A forgó kiegyenesedése és visszacsavarodása közben a tollas bokréta csúcsa körvonal alakjában mozog. Darwin megállapította, hogy a csavarodott rész megnedvesítve kiegyenesedvén 7%-kel hosszabb, mint összecsavarodva. Ugyanő az A. termését forgójával együtt függélyes helyzetben úgy állította hogy a termés alja a földet érintse a forgót pedig a térdénél fogva valamihez erősítette, hogy a tollas rész ne mozoghasson. Most a csavargós részt megnedvesítvén v. az egészet nedves iratos papirral bélelt üvegharang alá helyezvén, a kiegyenesedés folytán megnyúlt résznek csak lefelé van helye, amiért a mag már az első kisérlet alkalmával 6 mm.-nyire vagyis alsó harmadával a földbe tolódott. A visszacsavarodás a magvat a földből ki is ránthatja, ha a térd jó erősen van valamihez kötve. Ha azonban a forgó inkább mozoghat, visszacsavarodás közben termés a földben marad, sót még beljebb futódik. A toklász szőrzete t. i. nemcsak a kihozásnak szegül ellene, hanem a termés gyenge ingadozás közben lassankint még jobban belefurakodik a földbe. Egy kiszáradás v. visszacsavarodás a magvat 4 mm.-nyire nyomta a földbe, úgy hogy négy ilyen változás után a mag 20 mm.-nyire (6 + 4 és 6 + 4) volt a földben. Ha az A. verőfényes bokros helyen nő, a cserjék ágai között könnyen juthat olyan helyzetbe, aminőbe Darwin kisérlete állította, s az est harmata meg a nap melege szintén előidézi a forgó kiegyenesedését és visszacsavarodását minek következtében a hegyes gyümölcs a földbe szépen beültetődik. Darwin kertjében 8 nap mulva a Stipa-mag 31 mm.-nyire volt a földben.

Fajai és hazai elterjedése.

Az Á. a magyar puszták, különösen a homokos mezők egynemü, monoton, nem nagyon tarka gyepszőnyegében is kiváló növény, de a verőfényes, erdőtlen dombvidéken is uralkodó. Észak-Európában csak egy tollas bokrétás faj él, ez a Stipa pennafa L. (St. Joannis Celak.) főalakja. Csehországban már három faja van. Hazánkban a Stipa- génusz még jobban fajokra tagosodik, s a nem tollas, kunkorgó Á.-el (A. capillata) együtt nálunk 8-féle faj terem. A bokrétás Á.-ok (Stipae plumoso-aristatoe) földrajzi elterjedésének központjául Oroszország pusztáit mondják, itt egész tirsza-mezők vannak; ezek az Á.-as pusztaságok állítólag rengeteg terjedelmüek. Hazánknak az orosz pusztákról számos kölcsönzött növénye van, de nálunk mesés terjedelmü Á.-mező nincs, hanem az Á. homokpusztáinkat más füvekkel és virágokkal vegyest növi be. Ami azonban különösen a pelyhes bokrétáju fajok számát illeti bátran kimondhatjuk, hogy ezek tekintetében hazánkkal Oroszországon kivül más ország nem versenyezhet. Igen nevezetesek Erdély tirszái is, melyek az Á. hazai fajainak kapcsolatát Oroszországéival még jobban megerősítik.

Formációja.

Kerner az alföldi száraz homokpuszták növényzetében három formációt (szövetkezet) különböztet meg: az élesmosóét v. Polliniáét, az árvalányhajét v. a tirszáét meg a vculzabét vagyis Bromusét, amely formációkban ezek a füvek sok más növény között, a lazább v. kötöttebb talajon, a homok megkötésén és javításán serénykedve; mint vezérek tűnnek ki v. uralkodnak. Az árvalányhaj merevsége és deres-zöld szine következtében az a hely, ahol Á.-formáció uralkodik, virágzás előtt nagyon egyhangu puszta földdarab. Annál szebb a hely, ha az Á. lobogója a levél hüvelyéből kibontakozik.

Haszna

Kevésbbé szembetünő. Sem legelőnek, sem szénának nem valami jó fajta pázsit, mert szikár és szárazos szárában és leveleiben kevés a tápláló anyag; a levél némelykor érdes, ezenfelül a szúrós csúcsa, valamint a hegyes gyümölcse is megsértheti a jószág száját v. emésztő készülékét; lehet még a bokréta pelyhe is alkalmatlan. Oroszországban a tirszás mezőket inkább leégetik, de ezzel ismét a földnek ártanak. Nálunk az Á. a fűben v. elvegyül v. később a legelő jószág összetiporja. Nevezetesebb az Á. erdészete szempontból, különösen mint homokkötő és sziklatörő. A homokpusztákon, a félig kötött mezőkön dúsbojtu, több nyári gyökereivel és gyepes növésével mind nagyobb-nagyobb területeket fog meg és számos homokszemet erősít az anyaföldhöz holott a mediterrán flórában, a Karst vidékén is, mint a sziklás hegyek felaprítója szerepel, gyökerei a sziklahasadékokban szétterjedvén, a szirtek széthasadozását és széttöredezését sietteti, s elporladó részeivel mind a két helyen a föld sivárságát javítgatja. Az az előbb sivár hely, ahol az Á. megfészkelődött, már jól a javulás utján van s fehér lobogójával hirdeti a győzedelmet, amelyet a sivár pusztán v. a puszta Karst szikláin bajtársaival egyetemben, vagyis a növényvilág a kötetlen v. sziklás talajon magának kivívott.

Mint nemzeti növény.

Az Á. a magyar népnek egyik legkedvesebb növénye. A rózsa, rozma, viola, tulipánt stb. szintén kedvelt s dalaiban gyakran emlegetett virága a magyar népnek, de ezek kedveltsége inkább internacionális v. beplántált, míg az Á. szeretete kiválóan a magyar népé, eredeti és nemzeti. Megkedveltette a részvételre indító neve, mely a «sirva vigadó» természetre rokonszenvesen hat, továbbá egyszerü kedves füve és a tiszta ártatlanságot hirdető, s a puszták fia süvegén díszlő fehér bokrétája. Az un. díszöltözékhez talán közönséges lenne, de a magyar kalpag bokrétája, a kócsagtoll meg az Á. lobogója között sajátságos hasonlatosság van. Az Á. a tiszta népies egyszerüségnek, az igaz szerelemnek alkalmas kifejezője s a patyolat öltözékhez meg a pörge kalaphoz illő bokréta. Az Á. valóban szimbolikus magyar népies növény, éltetője a népdaloknak, s Tompa Mihálynak Árva-lány-haj című regéje népies költészetünknek egyik dísze. Lehet, hogy a pusztakedvelő Á. meg az ősmagyarok mint a puszták gyermekei között régibb és bensőbb természetes összefüggés van, lehet, hogy Keletnek egy bölcsőjéből valók s a vonzalom máig fennmaradt és fenn fog addig maradni, amig át idegen divat hatalma az A.-at egészen feledésbe nem szorítja. A magyar Alföld egyhanguságának s a magyar nép bánatos érzelmeinek nagyon hű tükre az Á., az esti szellőnek szomoruan elhunyt szülöttje. Mennyi bús érzelem sugárzik ki az A. bokrétájából s a vékony délceg termetü fűnek magyar fantázia szülte népies elnevezéséből. A magyar nép nem a hegyi virágok tarkaságából választott magának jelképes növényt, hanem a tiszta ártatlanság szinéből s a monoton puszták növényzetéből ki tudta választani a legköltőiesbiket és legcsinosabbikat. Az Á. karakternövénye a sík és erdőtlen pusztaságnak, jellemző szimboluma a pusztai nép életének. De az Á. a jámborabb keresztény éléinek is kedvelt dísze. Hazánk nyugati részén, különösen Kemenesalja vidékén, a kiscelli Ságh-hegy általában ismeretes, ahol mint a nagyobb kiterjedésü Vasvármegyének egyetlen egy helyén, az A. vadon terem, azért a. bucsujárók ezt a hegyet ezért a fűért gyakorta látogatják s emlékül magukkal viszik.

A magyar népnek, amint az élő nyelvből ismerjük, ma csak egy v. egyfajta füve van, melyet Á.-nak nevez (a. Stipa v. Stupá pennafa). A régi szótárak más növényt neveznek A.-nak, de hihetőleg tévesen. Alig lenne hihető, hogy az Á. népies szeretetét csak Petőfi dala:

                «Árvalányhaj a süvegem bokrétája,

                Árva leány a szerelmem violája:

                Azt magamnak kinn a pusztán szakasztottam,

                Ezt magamnak a faluban választottam»

ébresztette volna fel vagy terjesztette volna el. Inkább elhihető, hogy az Á. szeretetét már Petőfi is a néptől örökölte és tanulta. Az Á. hazai elterjedése a magyarság lakóhelyével meglehetősen egy bevág. Szepességben v. a tótságban p. az Á. v. általában nem terem v. ritkaság (Csütörtök, Beckó Trencsénm.). Az Á. tehát e hazában a magyarság hű kisérője volt, s amióta a magyar nép ajkán dal fakad, amióta kalapjához bokrétát szakaszt; azóta, e hazában már réges-régen, a bánatos érzelem hűséges kifejezője és igaz hirdetője volt.

Forrás: Pallas Nagylexikon