Árzénkimutatás

Az árzén és vegyületei igen erős mérgek; közülük az árzéntrioxid közkézen forog és ipari célokra, továbbá állatok megmérgezésére használják. Az árzéntrioxid fehér cukorhoz hasonló por, melynek alig van ize, tehát véletlenségből is történhetik vele mérgezés, továbbá bűnös célokra is felhasználják. Az ókorban a mérgezések nagy része árzéntrioxiddal történt. Gyakran megtörtknik tehát hogy a törvényszéki, kémikus feladata az árzénmérgezést bebizonyítani illetőleg az elhalt szervezetében az árzént kimutatni. Az árzéntrioxid hevítéskor gőzzé alakulva felszállod; a szálladék nagyítóval nézve apró, fénylő, szabályos oktáéderekből állónak bizonyul. Az izzó szén az árzéntrioxidot színárzénné redukálja, ennek gőze pedig erős foghagymaszagu. Sósavval megsavanyított vizes oldata kénhidrogéntől citromsárga válmányt ád, mely lúgokban igen könnyen feloldódik. A felsorolt reakciókat az árzén kimutatására csak úgy használhatjuk, ha az árzén elég tiszta állapotban áll rendelkezésünkre. Az árzéntrioxid vizben nehezen oldódik és így néha sikerül a megvizsgálandó anyagban apró szemecskék alakjában föllelni ezeket kiszedegetve velök az említett kémlések végezhetők. Azon esetben, ha az árzéntrioxid már nincsen szemecskékben, az eljárás bonyolultabbá válik. Lényegében ez a következőképen történhetik: Első sorban a hullarészt (különösen gyomor, bél) el kell roncsolni ami úgy történhetik hogy azt feldarabolva híg sósavval melegítjük és időnkint kis mennyiségü káliumklorátot hintünk a folyadékba. A leszürés után a folyadékba bőségesen vezetünk kénhidrogéngázt és pedig több izben, míg az árzén triszulfid alakjában teljesen leválott. A kimosott csapadékot híg ammoniával kivonjuk, amidőn belőle az árzéntriszulfid kioldódik. Az oldatot óvatosan szárazra pároljuk és a maradékot tömény salétromsavval több izben beszárítjuk, amidőn az árzén pentaoxiddá alakul. Ezen előkészületek után az árzén tulajdonképeni kimutatásához láthatunk. Legbiztosabb a Marsh megállapította eljárás; ennek lényege abban áll, hogy az árzén oxidjait a fejlődő hidrogén gázalaku árzénhidrogénné alakítja, ez pedig a hevítéskor elbomlik és színárzén válik le, mely üvegre rakódik és azon az «árzéntükröt» képezi. A készülék 2 furatú dugóval elzárt palack; a dugó egyik fúrásába tölcsércső illesztetik, a másikba pedig körülbelül 1 cm. átmérőjü, helyenkint erősen megszükített üvegcső van beledugva. A cső vége ki van huzva úgy, hogy csak igen kis nyilása van. A palackba tiszta cinket tesznek, majd híg savat öntenek reá, amidőn a hidrogén fejlődése megindul. Mihelyt az egész készülék megtelt hidrogénnel, az elmondott módon előkészített anyag oldatát a készülékbe öntik, utóbb a gázvezető csövet a megszükítések előtt a gyönge veres izzásig felhevítik s egyszersmind a lángot fehér porcellánlemezkével lenyomkodják. Árzén jelenlétében a cső megszükített helyén színárzén válik le és ott árzéntűkröt képez; a porcellánlemezen szintén árzén válik le barna szinű, fénylő foltok alakjában. E próbáknál az antimon az árzénhez hasonlóan viselkedik, azért különös fontossággal bir annak bizonyítása, hogy a tükör, illetőleg a foltok valóban árzénből állanak. Az árzén foltja sötétbarna szinű s fénylő, míg azantimoné szürkefekete, fénytelen. Hevítéskor az könnyen elillan és gőze foghagyma szagu, az antimon ellenben nehezen illó s gőze szagtalan. Az alklórossavas nátrium az árzént igen könnyen feloldja, míg az antimon változatlan marad. Ezek volnának a legfontosabb reakciók, amelyekkel az árzén és antimontükör és foltok között a különbség észrevehető. Bonyolultabbá válik az eljárás, ha az árzén antimon jelenlétében mutatandó ki. Ez ugyanis megeshetik, mert a megmérgezetthez hívott orvos hánytató szerekkel így az antimon-tartalmu hánytató borkővel iparkodik az árzént a szervezetből kiküszöbölni. Az árzén kimutatása végett a törvényszéki kémikus úgy jár el hogy a Marsh-féle készülékből fejlődő gázt, amely árzén és antimonhidrogént tartalmaz, ezüstnitrát-oldatba vezeti. Ilyenkor az összes antimon csapadék alakjában leválik, míg az árzén az oldatban marad. Az oldatot beszárítva a maradékot salétromsav elüzése céljából tömény kénsavval pállítja fölhigítás után pedig a folyadékot a Marsh-féle készülékbe önti s az árzént az említett módon kimutatja. Említenünk sem kell, hogy az elmondottakban csupán az eljárások lényegével ismerkedtünk meg, a valóságban ezek sokkal bonyolultabbak és tévedések elkerülése céljából nagy körültekintést és gyakorlatot igényelnek Minálunk az efféle vizsgálatokat dr. Felletár Emil törvényszéki kémikus végzi. Kémiai készítményekben és gyógyszerekben az árzén mint szennyezés fordul elő. Ilyen esetekben igen kis mennyiségének kimutatása az ú. n. módosított Hager-(helyesebben Gutzeit)-féle próbával történik. A magyar gyógyszerkönyv is e próbát rendeli el a gyógyszereknek árzénre való megvizsgálására. Nagyobb kémlőcsőbe néhány darabka tiszta cinket teszünk és erre öntjük a megvizsgálandó anyag oldatát, majd kevés sósavat elegyítünk a folyadékhoz; ha erősebb savat kell megvizsgálni, ezt felhigítva öntjük a cinkre. Ilyenkor a hidrogén fejlődése megindúl és az árzén árzénhidrogénné alakúlva a távozó gáz közé elegyedik. A kémlőcső nyakába vattát tömünk, amely a gázt megszűri és a közébe elegyedett folyadékcseppecskéket visszatartja. A kémlőcső szájára tiszta szűrő papirost feszítünk és ennek közepére 50%-os ezüstnitrát oldatot cseppentünk. Árzén jelenlétében kis idő elteltével szép sárga folt keletkezik, amely sötét gyűrüvel van környezve. E módszer annyira érzékeny, hogy az árzénből a milligrammnak ezredrészei is egész biztonsággal kimutathatók. Hátránya a módszernek, hogy nem csupán az árzén, de az antimon, továbbá a foszforsav és a kénessav is megadják e reakciót. Nálunk dr. Deér Endre foglalkozott a módszer tanulmányozásával «Az árzén kimutatásának módszereiről« címü értekezésében.

Forrás: Pallas Nagylexikon