Asklépiadés

1. Bitimából, az ókor egyik leghíresebb orvosa, szül. Prusában, valószinüleg Kr. e. 124-ben. Az u. n. metodikus orvosi rendszer I alapitója. Kezdetben Alexandriában, majd Athénben élt, szónoklat tanításával foglalkozott, s csak később fordult az orvostudományhoz. Rómában neki sikerült először a gyógytudományt meghonosítani, midőn oda költözött. Nemsokára sok tanítvánnyt gyüjtött maga köré. A. szerint atomok alkotják a testet, melyeknek kölcsönös viszonyából magyatázta a betegségeket. Az atomok az által okoznak betegséget, hogy v. tulságosan össze vannak vonva (feszítés), v. nagyon is távol állanak egymástól (merevség), avagy rendellenesen megváltoztatták helyüket (lehangoltság). Azt tanította, hogy minden betegséget gyorsan, biztosan és kellemesen meg lehet gyógyítani; neki volt a jelszava: «Cito, tuto el jucunde». Az orvos feladata az atómoknak középfeszülési fokát megtartani, vagy helyreállítani. Ezek elérését elvetve az erősebben ható szereket különösen a dietétikai szerekkel, a rendes életmód megváltoztatásával célozta, s ajánlotta a szabadban mozgást, fürdőket, dörzsöléseket, a bornak mértékletes élvezését, kedélyeskedést, éneket, zenét. Gyuladás ellen érmetszést rendelt; hánytató szereket ritkán ajánlott; hashajtóknál többre tartotta a klistért. Állitólag ő találta fel a légcsőmetszést. Nagy műve De communibus adjutoriis, mellyel az általános gyógykezelést alapította meg, csak töredékekben (Asklepiadis Bithyni fragmenta. Weimar, 1794.) maradt fenn. Tanítványai utján a metodikusok tana egész a középkorig virágzott.

2. A.., Szamoszban szül. gör. epigrammköltő, Theokritos tanítója. A görög antologiában neve alatt ránk jutott 39 epigramm mély érzésü szerelmi költőnek mutatják.

Forrás: Pallas Nagylexikon