Asztragál
(gör.). Az építészetben A.-nak hivják azt a tagozatot, mely
az oszloptörzset az oszlopfőtől elválasztja. Az ó-görögöknél és rómaiaknál az
oszloptörzzsel egy testet képezett, míg a középkorban, a XII. századtól kezdve
az oszlopfő testéhez tartozott. Tagozata a klasszikus építészetben és az abból
származó renaissanceban legtöbbnyire egy felső domború gyűrű (kisebbfajta
torus) alul függélyes oldalú koronggal szegélyezve, mely azután gyenge
ereszkedő hajlással (apotézis) az oszlop törzséhez simul.
Néha a torus fölött is van egy egyenes szegélyző tag és a
torus maga gyöngysorral van diszítve. A román és csúcsíves építészetben az A.
komplikáltabb formákat vesz föl, míg a renaissance és
modern építészet újból visszatér a római A.-hoz. -A. (lat. talus). Igy nevezték
a régi görögök a bárányok bokájából készült csontocskát, mely a gyermekeknek
játékkövül, vagy a felnőtteknek kockául szolgált. V. ö. Pentelitizein.
Forrás: Pallas Nagylexikon
Maradjon online a Kislexikonnal Mobilon és Tableten is
|