Legyen Ön is szerkesztőnk!
Küldjön be címszót!

Pályázatok

Kisszótár


Magyar Magyar Angol Angol
Athén... ----

Magyar Magyar Német Német
athéni athenisch

Címszavak véletlenül



Legújabb kommentek



Címszó:
Tartalom:

Athén

Görögország fővárosa, és hajdani fénykorában az egész görögség szellemi életének középpontja.

A. az ó-korban.

A város a Lykabettos lábánál terült el, sikságon, melyet Attika hegyei zárnak körül s a Kephissos és Ilissos patakok szelnek át; dél felé e síkság a saróni tengeröböl felé nyilt, ahol a városnak három kikötője, a Pireus, Munychia és Phslerón feküdt. E kikötőket később a 8 km. távol fekvő várossal három erős fallal kötötték össze.

A város közepén a várhegy (Akropolisz) emelkedett, egy KNy-i irányban 300 m. hosszú és 130 m. széles, mintegy A Propileumok romjai Athénban. 90-100 m. magas sziklatömeg, mely eredetileg a város erődítményét képezte s mint ilyen magában foglalta a község legrégibb szentélyeit. A várfal építését a könnyebben hozzáférhető helyeken a pelaszgok kezdték meg, Kimón Kr. e. 461-ben befejezte. A persa háboruk idejében az Akropolisz épületei elpusztultak, helyükön Periklés ujakat építtetett, melyek az ó-kor legfenségesebb alkotásai voltak. A bejáratot a keleti oldalon a híres Propylaionok képezték, melyekhez márványlapokkal burkolt s kocsik és lovak járására is alkalmas, széles út vezetett föl. Maga a díszkapu, melyet Periklés 436-431 Mnésiklés által 2000 talentumért (13 millió korona) építtetett, öt átjáróval birt melyeket egymástól 9 m. magas dór márványoazlopok választottak el: Két felől szárnyépületek szegélyezték. Az északinak neve: Poikilé volt s képgyüjteményt foglalt magában; a déli dombfokon Athéné Nikének 432-ben épült, kis márványtemploma emelkedett. A dombtetőre lépve az Erechtheion és Parthenón között Athéné Promachos állítólag 17 méter magas ércszobra ötlött szembe. Pheidiás műve volt. Az Attika déli csücskét körülhajózók láthatták a sisakját a lándzsája hegyét, annyirra fölül emelkedett a Propylaionok s a templomok magasságán. Lábazatának maradványait szerencsére megtalálták. Néhány lépésnyire odább jobbra az Akropolisz fődísze, a kolosszális Párthenón, Athéné Parthenos temploma állott. Periklés Iktinos és Kalükratés által építtette egy régi, a persák által feldult Athéné-templom helyén. A mánványból épült templom 71,3 m. hosszú, 30,8 m. széles és 19,8 m. magas, homlokfala keletnek néz. A két homlokvonalon 8-8, a hosszoldalakon 17 dór rendszerü oszlop képezi a magas talapzaton emelkedő, egyszerű oszlopcsarnokot (peripteros). Az oszlopoh 10,3 m. magasak, átmérőjük 1,78 m. A templom szobrászati ékessége Pheidiástól, illetőleg tanítványától való. A metóponok domborművei a kentauromachiát, az amazónok s más hősök és istenek küzdelmeit ábrázolják, a cella övdísze a panathenaia díszmenetét állítja elénk. A nyugati orommezőben a szoborcsoportozat a vitát Athéné és Poseidón között, a keletiben levő pedig Athéné születését tüntette fel. Ez utóbbi maradványai még 1811-ben kerültek Londonba, s a British Museum legértékesobb tárgyait képezik. A 92 metópon egy része szintén megvan, a többiről a Carey féle rajzok adnak fogalmat, melyek a templomnak 1687. történt fölrobbantása előtt készültek. A cellában, azaz a tulajdonképeni templomban Athénének Pheidiás által aranyból és elefántcsontból készített szobra állott. Az istennő teljes fegyverzetben volt ábrázolva, kinyujtott jobbja kis Nikét tartott. Az arany melyből a köpeny készült 2000 fontot nyomott. A cella mögött fekvő opisztodomosz a templom kincseinek őrzésére szolgált. A Parthenóntól balra van az u. n. Erechtheion, Athéné Polias és Poseidón Erechtheus dupla. temploma. Az ősrégi szentély, melyhez a legrégibb szertartások, regék és emlékek füződtek, a persa háboruban elpusztult, az uj épület a peloponnézusi háborúban jón stilusban készült. A háttal egymásnak forduló két cellához nyugatnak egy kis kápolna, az ugynevezett Pándroseion csatlakozott. A főépület hossza 20 m., szélessége 11,2 m. A keresztény korban templommá alakították át, a törökök katonai szertárnak használták. A legujabb korban tisztították csak ki s megszabadították minden toldalékától.

A város az Akropolisz körül terült el. Tőle nyugatra három szikladomb emelkedett. A propileumokkal szemközt levő 115 m. magas domb az u. n. Areio osz volt, a legfelsőbb törvényszék gyülésezési helye. Nevét Arésnek ott állott templomáról kapta. A másik szikladomb a Pnyx volt, hol a «legmagasabb Zeus» szentélye állott. Sokáig a népgyülések helyének tartották. A sziklából kivájt félkört délnyugat felől ugyanis meredek fal határolja, a benne kivágott lépcsőfokok mint ülőhelyek, s a fal közepén előugró sziklakocka mint szószék szerepeltek. Mint azonban a napfényre került fogadalmi ajándékok és felíratok bizonyították, az utóbbi nem volt más oltárnál. Ezen szentélytől nyugatra a sziklába vájva házak, sírok, lépcsők stb. nyomai tüntek elő. Kétségkivül egy igen ősrégi város maradványai, mert már Solón korában közegészségügyi szempontból tiltva volt a temetkezés a lakóházak szomszédságában. A harmadik halom, a Museion, ezen ősrégi teleptől délkeletre emelkedik. Még fennáll rajta Philopapposnak, az utolsó kommagenei király egyik utódjának Traianus alatt Kr. u. 114-ben emelt emléke. Démétrios Pollorketés Kr. e. 299-ben egyidőre a dombot erődítménnyé alakította át. Ezen halmok s az Akropolisz által körülzárt téren feküdt a régi agora. Amióta a várost a Themistoklés által épített fal övezte, a nyilvános élet középpontja az Areiopagosztól és a vártól Északra eső helyeken volt. Ezen uj agorárót ágazott ki kelet felé Athén két legszebb utcája. A déli a pireusi kapuhoz vezetett s azon túl a Pireusig folytatódott. A városfalon belül az agoráig oszlopos csarnokok és nyilvános épületek szegélyezték. Északnyugati irányban vonult a belső Kerameikos, széles utca, mely az agorát a Dipylon kapuval kötötte össze. Ezelőtt terült el a külső Kerameikos nevü külváros, hol a csatában elesetteket temették el. Ujabb időben itt a sirok útját fedezték fel részben gazdag építészeti és szobrászati emlékeivel.

Az agora hosszúkás négy szögü tér volt, pompás templomok és nyilvános épületek környezték. Ma helyükön a modern Athén háztömbjei emelkednek. Pausaniás leirása szerint az agora nyugati oldalán a királycsarnok emelkedett, a második archón (archón basileus) hivatalos helyisége, melynek falaira Drakón és Solón törvényei irva voltak; Zeus Eleutheriosnak a közelben álló szobra mögött Zeus Eleutherios csarnoka volt; s ettől Északra Attalos stoája, melynek romjai fennállanak. Az agora nyugati oldalának északi részét a paikilé foglalta el, három falát Panainos, Polygnótos és Mikón nagy képei fedték. A királycsarnok és a poikilé között állott Hermés Agoraios ércszobra. Valószinüleg az előbbi épülettel szemben feküdt Kybelé temploma, a Metróon s a Buleutérion, hol az ötszázak tanácsa tartotta üléseit. Az Akropolisz felé a piacot szobrok ékesítették, egyebek közt a törzshéroszoké, az ú. n. eponymoszoké, akikről a tiz attikai phylé magát elnevezte. Az Akropolisz és Areiopagosz közti völgyben terült el az Eumenidák szent kerülete Oidipus sirjával, délkeletre pedig a várhegy oldalán Aphrodité Pándémos temploma állott. Az agorától északnyugatra sivár dombon még ma is ott áll a híres Théseion, mely Théseusnak Kimón által Skírosz szigetéről elhozott csontjait foglalta magában. Építéséhez Kr. e. 465-ben fogtak hozzá. Még nemrég Szt. György templomának használták; ez az oka, hogy a csarnok egy kis részének s a cella fölötti tetőnek kivételével ép. A szobrászati alkotásokból is, melyekkel Pheidiás iskolája a templomot diszítette, értékes maradványok vannak meg, nevezetesen néhány metópon, melyek Théseus és Héraklés tetteit ábrázolják. A templom a legtisztább dór rendszerben penteléi márványból épült. Terjedelme 30,3×12,5 m., magassága 10,3 m.; a peripteroszt 6×13 oszlop alkotja, mindegyik 5,7 m. magas.

Az Akropolisztól Északra feküdt a terjedelmes, úgynevezett Hadrianus stoája melynek északi fele részben megvan. Tőle détkeletre emelkedik a szelek tornya, melyet Andronikos Kyrrhosból, mint horologiumot Kr. e. 35-ben építtetett. Nyolc oldala a főszelek irányában van, melyeket találó reliefek ábrázolnak. A torony tetején alkalmazott tritón pálcája a szél járása szerint fordult. Kivül a tornyon egy napóra, belül vizi óra volt alkalmazva. A vár északi oldalán végre a Prytaneion állott, hol az idegen követek s azon polgárok, kik a közügy terén érdemeket szereztek maguknak, az állam költségén megvendégeltettek. Ugyancsak itt volt az államnak szentelt tűz helye, melyen az örök tűz égett. A falak mentén hires hadvezérek és államférfiak szobrai foglaltak helyet. Innen Északkeletre feküdt a Diogeneionnak nevezett gymnasion. A Prytaneion környékén kezdődött Athén legpompásabb utcája, az úgynevezett iriposzok utja. Irányát számos kisebb templom s a vár délkeleti oldalán Lysikratés és Thrasyllos choragoszi emlékei jelezték. Végül Dianysos szernt kerülete terült el az istennek két templomával, a drámai és zenei előadások számára emelt épületekkel s a choragoszi győzők fogadalmi ajándékaival. Minden kétségen kivül egyedül Dionysos színházának helye áll. Az 1862-65. évi ásatások az Akropolisz délkeleti lejtőjén napfényre hozták romjait. Építését Aischylos korában Kr. e. 496-ban kezdték meg, a felső ülősorokat csak 340-ben fejezték be. A színpadból csak a földalatti alépítmény van meg, a természetes sziklába vájt ülőhelyekből az alsó sorok. Mintegy 27-30,000 ember férhetett el benne. Az összeözönlő közönség s különösen a kar a szomszédos épületekben és oszlopcsarnokokban kellemesen tölthette idejét. Az úgynevezett Stoa Eumenia, melynek egyik részét képezik a színház nyugati oldalán látható ívek, a vár déli oldalán egészen Héródés Odeionáig terjedt Fölötte közvetetlenül a vár tövében emelkedett Asklépios temploma, melynek maradványaira 1876-ban akadtak. Az Akropolisz délnyugati végén levő Odeiont, melynek belseje pazar módon volt berendezve Kr. u. 160-170 között építtette a gazdag Héródés Atticus felesége emlékére. Még tekintélyes maradványai állanak fenn.

Délre az Akropolisztól A. egyik legrégibb városrésze, a Kydathénaieus terült el. Délkeleti irányban a város falában egy kapu nyilt, mely az Ilissoshoz s a Kallirrhoé forráshoz vezetett, mely utóbbi egyedül iható vizet szolgáltatott. Szemben Északra e forrással, a város falán belül azonban, emelkedett az Olympieion, általában a legnagyobb görög templom. Az olymposi Zeusnak volt szentelve. Alapját állítólag már Deukalión vetette meg. A Peisistratidák által megbizott 4 művész, kiknek neveit is ismerjük, nagyszabásu terv szerint dór rendszerben kezdték meg, építését, de nem fejezték be. 300 év mulva Kr. e. 165.-ben Antiochos Epiphanés Sziriából folytatta, de csak Hadrianus fejezte be Kr. u. 131-ben. A fennálló 13 oszlop gerendázatukkal a legnagyobbak Európában. Magasságuk 20 m., átmérőjük szinte 2 m. Elhelyezésük után ítelve a templom 110 m. hosszu, 54 m. széles, korinthosi rendszerben épült dipteros dekastylos volt. A 740 m. hosszu falkerítés északnyugati sarkán kivül áll Hadrianus kapuja; előtte Új-Athén terült el, melyet Hadrianus, ki a görög művészetet ismét folvirágoztatni igyekezett, további díszépületekkel látott el. Délre a város falán kivül Apollón két temploma, a Delphinion és Pythion emelkedtek, a kettőt egymástól elválasztó falon volt Zeus Astrapaios oltára, ahonnan a papok a villámokat szokták megfigyelni. A Delphinionban oly gyilkosok fölött itéltek kikre tettük rábizonyult. Az Ilissos jobbpartjának többi része a Kertek nevezete alatt volt ismeretes, a tulsó parton az Agrai nevü városrész terült el, melynek északkeleti sarkán a panathenai Stadion terült el. Nyomai a Hymettos lábanál észlelhetők. Építtette Lykurgos szónok, Héródés Atticus pedig, akit tiszteletből benne eltemettek, pompásan kidíszíttette. A városból keleti irányban a Diocharés kapun át a Lykeion gymnásionhoz vezetett az út, ahol Aristotelés tartotta előadásait; a Lykabettos lábanál, a Kynosargés nevü gymnasion feküdt, a cinikusok gyülekező helye.

A. körfala Themistpklés tanácsára Kr. e. 478-ban épült. 60 stadium, azaz 11,100 m. hosszú volt. A Pnyx és Museion magaslatain, nemkülönben a város déli és délkeleti részén iránya elég biztonsággal megállapítható. Ujabban az északi és északkeleti részen is, amerre a modern A. terjed, sikerült megjelölni. Sulla a falat leromboltatta, de Válerianus császár; félve a gallok berohanásától, a várost újra megerősítette. Ez a fal azonban a Themistoklésénél kisebb terjedelmü volt. Délkeleti részén a körfalat 3 hosszú fal kötötte össze A. kikötőivel. A phaleróni fal 35 stadium (6170 m.), a két hosszú fal. melyek a Pireushoz vezetnek 10 stadium (6,470 m.) hosszúak. Legelőször épült a phalerónié. az északi hosszú fal; Kr. e. 452-ben fejezték be. A középső fal építése Periklés inditványára határoztatott el, hogy a város ostrom alkalmával még az esetben sem legyen kikötőitől-elvágva, ha az egyik fal már az ellenség kezében van. A peloponnézusi háború kezdetén a vidék lakói az ezen falak átal körülzárt közökben kerestek menedéket s ott egyideig szegény es sátrakban laktak. Leghamarább pusztult el a phaleróni fal, t. i. a peloponnézusi háboru végén. A másik kettő azután romboltatott le, mikor a lakedaimonok elfoglalták Athént. Konón csak a két utóbbit restaurálhatta. Ami A. lákosságának számát illeti, az, tekintve, hogy virágzása korában 21,000 szabad polgár lakott benne, 200,000-re tehető.

Attika őslakói a peiaszgok voltak. A magasabb kulturát a ténger felől jövő feniciaiak s a különböző kisázsiai törzsek honosították meg. Az állítólag Szaiszból bevándorlott Kekrops építette Athén várát, az Akropoliszt. Azon szemelte ki magának Zeus a maga székhelyét, Athéné az olajfát ülteti el s mint Polias a vár istenasszonya legyőzi Poseidónt. Idővel Eubeából jónok telepednek meg, s magasabb műveltségök folytán átveszik a vezérszerepet. A.-t Attika leghatalmasabb városává emelik amennyiben a többi 11 községet alávetik, melyeknek legelőkelőbb nemzetségei A.-be költöznek. Ezen egyűvé költözés (Synoikismos) megteremtőjeként Théseus tiszteltetett. Azontúl A. története azonos Attika történetével. A város lakossága tetemesen emelkedett, midőn a dór vándorlás következtében Beóciából, Messzeniából, Eginából számos előkelő nemzetség A.-ben keresett menedéket.

A legrégibb államforma a patriarkális királyság volt. Az első királyt, Erechtheust, a messzeniai származású Nelida Melanthos követte a trónon. Fia Kodros hazáját a dórok betörése ellen saját élete feláldozásával mentette meg. S mert nem találtak hozzá méltó utódot, a királyi családból archónt választottak, kinek hatalma és méltósága ugyan élethossziglani volt, mégis a nemességtől, az eupatridáktól mindinkább függővé lett. Ezek befolyása végre annyira terjedt, hogy 683-ban az archónság tartama egy évre szoríttatott, jogköre pedig 9 archón között osztatott meg. Az eupatridák uralmát leginkább az alsóbb rendü lakosság, a parasztok (geomorok) és kézművesek (demiurgok) érezték meg. Főleg a hiteltörvények könyörtelen alkalmazása keserítette el őket. Az ellentállást Drakón 620. azzal akarta elnyomni, hogy a büntetéseket a tulajdon megsértése ellen mégjobban súlyosbította s a hiteltörvényeket szigorúbba tette. Az elnyomott nép helyzete ezáltal még rosszabb lett, mint volt annak előtte. Kylón (612) terve hogy az arisztokraciát a nép segítségével megbuktassa s tirannist állítson fel, meghiusult; mégis az a körülmény, hogy Kylón pártembereit az oltároknál is lemészárolták, továbbá Theogenés szerencsétlen hadjárata Megara ellen, melyben Szalamisz elveszett s más szerencsétlenségek tetemesen megrendítették az eupatridák állását. A legbefolyásosabb nemzetség, az alkmaionidák, kik a «kylóni gaztettet» elkövették, kénytelenek voltak a várost elhagyni. Mindinkább általános lett annak a szükségnek belátása, hogy a népet engedményekkel kiengeszteljék s a belső békét helyreállítsák. Az érdem, hogy a kiengesztelés ezen művét végrehajtotta, Solónt illeti meg, ki tekintélyét mint archón (594) Szalamisz visszahódltásával megalapította. A Seisachtheia által az adósságokat 27%-kal szállította alá. A fizetésképtelen adósok nem voltak többé rabszolgaságba vethetők. Az arisztokratikus alkotmány helyébe a timokraciát, léptette életbe, mely szerint minden egyes polgár joga vagyonától s attól függött, mennyi szolgálatot tesz az államnak. A polgárokat a földtulajdon jövedelméhez képest, négy osztályba sorolta. (Alkotmányáról részletesebben Solón alatt.) Intézkedései azonban, mint könnyü belátni, legkevésbbé lehettek a régi nemességhez tartozó földbirtokosok inyére. A parasztok és pásztorok sem voltak megelégedve, mert több politikai befolyásra számítottak. Az egyenetlenségek közepette az utóbbiak segítségével az eupatrida Peisistratos kerítette magához az egyeduralmat, mely:538-527-ig tartott. Uralkodása nem volt erőszakos; tiszteletben tartotta Solón alkotmányát. Általában, a közjó előmozdítását tartotta szem előtt. Pártolta a tudományt és művészetet. Hasonló szellemben uralkodtak fiai Hippias és Hipparchos. Mégis a nép szabadságérzete s politikai függetlenségre való törekvése nem igen tudott megbarátkozni a tirannisszal. Midőn Hipparchos 514. Harmodios és barátja Aristogeiton magánbosszújának áldozatául esik, népe cselekedetét a reszpublika hőstettének dicsőíti. Rövid idő múlva Hippias is, ki ez időtől fogva kegyetlen lett, bukik. A számüzésben élő alkmaionidák megnyerik Delfi papságát, ez meg a spártai királyt, Kleomenést bírja rá, hogy az akmaionidákat Hippias elűzésében támogassa, ami 510-ben megtörtént.

Az uralomra jutott alkmaionida Kleisthenés Solón alkotmányát demokratikus értelemben alakította át. Hogy az eupatrida nemzetségek összeköttetését megszüntesse, a régi 4 phylé helyébe 10 újat állított fel a nép számát pedig a metoikok felvételével szaporította. A phyléket, melyekbe a nép osztva volt, 100 geografiailag élkülönzött démoszra osztotta. A tanács tagjainak számát 500-ra emelte, mindegyik phylét 50 polgár képviselte, úgy, hogy minden egyes phylé az év tized részén át a közigazgatást ellátta. Az állam függetlenségének megóvására szolgált az osztracizmus, mellyel az, ki az államra veszélyesnek látszott, 10 évi számkivetésbe küldetett. Kleoménés, Spártakirálya, látva, hogy a tirannisz bukása a demokraciát juttatta uralomra, 507-ben arra bírta az arisztokrata Isagorást, hogy egy arisztokratikus kormány alakítását kísértse meg. Kleisthenés ugyan száműzetett, de a nép csakhamar Isagorást és párthíveit elfogta s megölte. Erre Kleomenés, ki csúfos egyezség árán vonúlt ki szabadon Attikából, a peloponnézusiakat, Beóciát és Chalkist Athén elleni hadjáratra bírta. A peloponnézusi hadsereg, miután hadvezérei között viszály. támadt, feloszlott, Beóciát és Chalkist pedig Athén megverte. A Szabadság megóvása s az első fényes győzelem irigy szomszédai fölött megalapították A. hatalmát s az államot erejének öntudatára vezették. A kisázsiai jónok lázadása a persák ellen beavatkozásra bírta Athént. Segítségül 20 hajót küldött. A lázadás mégis leveretett, mire a persák az európai Görögország ellen fordúltak. A veszéllyel szemben a legnagyobb elszántsággal A. szállott síkra. 490-ben Miltiadés a Datis és Artaphernés vezérlete alatt álló persa hadsereget, mely Eretriát feldúlta volt, Maratónnál megverte. Egyedül Platea segítette 1000 emberrel. A további védekezés sikere attól függött, vajjon A. mint tengeri hatalom elég erős-e. Themistokles mint archón már előzőleg új hadi kikötőt, a Pireust építette, indítványára most elhatározták, hogy a laurióni ezüstbányák jövedelmét hadihajók építésére fordítják. Aristeidés attól félve, hogy ezáltal a vagyontalan kereskedői és iparos elem felülkerekedik a vagyonnal bíró földmívelő osztályon, vagyis az állami lét eddigi alapja megváltozik, hevesen ellenezte Themistoklés tervét. Aristeidés azonban az osztracizmus által 483 számüzetett. Xerxés időközben az egész középső Görögországot elfoglalta, sőt Athént is feldúlta, de a döntő ütközetben Szalamisznál 480-ban az athéni hajóhad fényes győzelmet aratott a persákon s visszavonulásra kényszerítette. Themistoklés politikája ezzel még a visszatért Aristeidés jóváhagyását is megnyerte. Jutalmúl az összes polgárok elérhették immár az állami hivatalokat. Spárta csak névleg állott a görögség élén; a tényleges vezetés A. kezébe került. A plateai ütközetben, 479-ben, a legbátrabban A. harcolt, Mikalénál is az athéniek verték meg a persa hajóhadat és sürgették a háború folytatását, míg az egei tenger összes szigetei s Kisázsia városai az idegen uralom alól fel nem szabadulnak. Spárta cselszövényei nem vezettek célhoz. Themistoklés a várost új fallal erősítette meg, Aristeidés pedig A. hegemoniáját 476-ban az athéni tengeri szövetség megalapításával biztosította. A szövetséges államok a persák elleni közösen folytatandó háborúhoz hajók és csapatok állítására kötelezték magukat, utóbb e tehertől úgy igyekeztek megszabadúlni, hogy bizonyos pénzösszeget fizettek, melyért A. magára vállalta védelmüket. A. ilyenformán tetemes jövedelemre tett szert s az 460 óta nem őriztetett többé Déloszban, a szövetség eredeti szentélyében, hanem az Akropoliszon.

A. még mindig nagy súlyt fektetett arra, hogy a szövetséget főleg Spártával fentartsa. Ezen konzervativ politika élén Aristeidés halála után (468) Kimón állott, ki 466-ban Eurymedónnál szárazon és vizen egyaránt győzött a persákon. Megtörtént azonban, hogy Spárta a harmadik-messzenei háborúban a Kimón tanácsára küldött atheni segédcsapatot visszautasította. Kimón erre számüzetett s az ügyek élére Periklés állott, kinek minden törekvése most már odairányúlt, hogy a demokraciát a nép összes erejének felhasználásá val betetőzze s ily módon a Spártával vivandó küzdelemben a hegemoniát Görögország felett megszerezze. Ephialtés törvénye 460-ban az arisztokrata éórzelmü Areiopagoszt megfosztotta a legfelsőbb felügyeleti jogától az állam közigazgatása felett s azt a hét nomophylax-ra ruházta, a törvénykezés a Héliaiára szállott s hogy a legszegényebb polgárok is annál nagyobb odaadással gyakorolhassák jogaikat, az idővesztés kárpótlásául zsoldot (Héliastikon) kaptak. Minden jelentékenyebb kérdésben a népgyülés (Ekklésia) döntött, a résztvevők hasonlóképen kárpótlásban (Ekklésiastikon) részesültek. Amíg Periklés intézte az állam ügyeit, ékesszólásával a népet (démos) ideális célokra tudta lelkesíteni s A. a művelődés terén elérte a legmagasabb fokot, egyúttal mindent elkövetett, hogy hatalmát öregbítse. 460-ban Inaros vezérlete alatt fellázadt Egyiptom a persák ellen. A. nagyszerü hajóhaddal segítette. Persia mindazonáltal győzött. Ezalatt összeköttetése Argos-szal, a peloponnézusi államokkal, Korintussal, Epidaurosszal és Eginával háborúba keverte, mely szerencsésebb kimenetelü volt. Hogy Egina az ostromtól felszabadíttassék, Korintus és Epidaurosz Megariszba tört s a védtelen Attikát fenyegették, Myronidés az aggok és ifjak élén megverte Megaránál. A spártai hadsereg, mely ezalatt Közép-Görögországba hatolt s amelynek útját a Peloponnézusban A. elzárta, ugyan győzött Tanagránál, de Myronidés győzelme Oinophytánál 456-ban a beóciai városokat, Fókiszt s az opuszi Lokriszt az athéni szövetéghez csatlakozásra bírta. Egina is alávettetett s Spárta az öt évi fegyverszünetben 450-ben kénytelen volt A. hegemoniáját elismerni. Még 454-ben csatlakozott Achaia az athéni szövetséghez. Kimón, ki 457-ben visszahivatott, hogy A. tekintélyét a persákkal szemben visszaszerezze, 200 hajóval Kiprosz meghódítására indúlt. Ott ugyan meghalt, de a szalamiszi győzelem eredménye az volt hogy a persák lemondottak az uralomról a kisázsiai görögök felett és az égei tengert is átengedték Athénnek. A. ekkor hatalmának tetőpontján állott. A következő években ismételten szerencsétlenség érte Athént. Tolmidés 447 megveretvén Koroneiánál, Beócia elpártolt, két év múlva Eubea és Megarisz is elváltak. Az előbbit azonban visszahódította A. s az Attikába betört spártai hadaereget visszatérésre bírta. Periklés egyelőre a döntő ütközetet Hellas hegemoniája érdekében elkerülendő inkább lemondott a szárazföldi hegemoniáról s Spártával 445-ben harminc esztendőre békét kötött. Annál nagyobb gondot fordított A. tengeri hatalmának kiképzésére és megerősítésére. A várost már Kimón összekötötte volt a Pireussal két hosszú fal által, hogy veszély idején az ellenség el ne zárhassa a tengertől. Periklés egy harmadikat építtetett. A szövetségesek, s így Eubea, Szamosz és Bizanc elpártolása súlyosan megbüntettetett. Mindenfelé gyarmatok alapíttattak. Attikai polgárok mint kléruchok Naxoszban, Androszban, a Chersonnézusban megtelepedtek. Biztosításukra elegendő volt a készenlétben álló 300 hajó. A csupán feliratokból ismeretes adófizető városok és államok száma 260 volt. A. jövedelme sokkal tetemesebb volt, mint amennyire kiadásái rúgtak. Hozzá a vám- és kikötői díjak, továbbá a metoikok fejadója s a bányák üzeme által tetszés szerint szaporítható volt.

A fölösleget arra fordította, hogy a várost a legpompásabb épületekkel és szobrászati művekkel díszítse. A művészet oly lendületet kapott, aminőre eddig más állam nem nyújtott példát. Ekkor épültek az Akropolisz felséges építményei, a Parthenón, az Erechtheion, a Propileumok stb. s nyerték a Pheidiás és iskolája által készített szobrászati ékességüket. A. máskülönben is az egész görögség szellemi életének központja lett. A leghiresebb bölcsészek, mint Anaxagorás Gorgiás, Protagorás állandóan A.-ban tartóakodtak. Periklés kortársai, Sophoklés és Euripidés, a drámát a tökély legmagasabb fokára emelték. Hogy pedig a legszegényebb polgárok épp úgy, mint a gazdagok színházba járhassanak, a belépti jegy megszerzésére a theorikon-t kapták. A jólétet a legszélesebb körökben a számos közmunka, a kereskedelem és ipar felvirágzása biztosította. A társadalmi különbségek úgyszólván teljesen elenyésztek. Egy szóval Á. a politikai. szellemi és anyagi virágzás legmagasabb fokán állott. Méltóbban e kort nem lehet máskép, mint a periklési korszaknak elnevezni, azon nagy férfiúról. ki bár mint valami egyeduralkodó, úgy kormányozta A.-t, de szem előtt mindig csak hazája nagyságát és boldogulását tartotta. E kor, sajnos nem tartott sokáig. Korintus féltékenysége 431 előidézte apeloponnézusi háborut a döntő küzdelmet Athén és Spárta között. A. oly hatalmas, szervezete oly egységes volt, hogy méltán a legjobbat remélhette. Ha Periklés él, bizonyára győz. De halála (429), továbbá egy irtózatos dögvész, mely apolgárság magvát kiirtotta, tönkretett minden reményt. Hiányzott a férfiú, aminő Periklés volt, ki az elkényeztetett népet vezetni tudta volna. Egyes demagógok léptek fel, ők a nép kegyét hizelgésekkel s szenvedélyeinek dédelgetésével igyekeztek megnyerni. Ezentúl könnyelmüség, a saját erejének túlbecslése és az idegen jog megvetése jellemzik A. politikáját. A szövetségesekkel szemben hajmeresztő kegyetlenséget tanusított. Ily körülmények között elismerést érdemel Nikiás azon lépése, hogy a sikertelen háborunak 421. békekötéssel vetett véget, mert lehetővé tette, hogy A. ismét összeszedhesse erejét. Alkibiadés nyugtalan becsvágya azonban rövid idő mulva ismét bonyodalmakba sodorta a könnyü vérü athéni népet. A sziciliai vállalat (415-413) a legszebb hadsereg és tekintélyes hajóhad pusztulásával ért véget Szirakuzánál. Athén belbékéjét pedig a hermokopidák pere néhány évig fenekestül fölzavarta. Alkibiadést ellenségeinek irigysége Spárta táborába hajtotta, tanácsára megszállották a spártaiak Dekeleiát s Attika lakói a Pireushoz vezető hosszú falak között voltak kénytelenek menedékhelyet keresni. Amióta Spártát a persák is támogatták s a szövetség legfontosabb szigeteinek és városainak elpártolását elősegítették; A. nem annyira a győzelemért, mint léte fentartásáért küzdött. Alkibiadés visszahivása A. kétségbeejtő helyzetén nem változtathatott sokat. Vezérlete alatt az athéni hajóhad ugyan ismételten győzött Spárta felett, de a hazaáruló demagógok befolyása alatt álló nép önmaga megsemmisítette e győzelmek következményeit. 411 a titkos oligarka szövetkezete Solón alkotmánya helyébe a 400 oligarkából álló kormáyt állították A. élére. Ezt ugyan a Szamosznál horgonyzó hajóhad ellenkezése nemsokára megbuktatta; Kritias, Théramenés s más demagógok mindaddig nem nyugodtak, míg Alkibiadé azért a hibáért, melyet alvezére Antiochos Notionnál 407 elkövetett, másodszor számkivetésbe nem küldetett. Sőt megtörtént, hogy azok a hadvezérek akik az Arginusáknál 406. győztek, mert a vihar miatt az elesetteket össze nem szedhették, halállal lakoltak. Még akkor is, midőn már az utolsó hajóhad 405 Aigoszpotamosznál tönkmment s a spártaiak szárazon és vizen Athént ostromolták, tárgyalásaikkal meg tudták akadályozni, hogy a polgárság a végveszéllyel szemben eilentállást tanusítson s esetleg hősies halállal bukjék. A. megadta magát, mert az éhség kényszerítette rá. Egyedül Spárta kegyelmének köszönhette hogy úgy, amint azt halálos ellenségei Korintus Egina követelték, teljesen meg nem semmisíttetett. A feltételek mindazonáltal igen súlyosak voltak. A Pireus erődítményei s a hozzá vezető falak földig leromboltattak, A. kiszolgáltatta hajóhadát, s miután a szövetség feloszlattatott hatalmával egyedül Attika területére szorítva, a spártai szövetséghez kénytelen volt csatlakozni s azt szárazon és vizen támogatni. A régi alkotmány helyébe Lysandros az ú. n. harminc zsarnokot állította A. élére, védelmük végett pedig 700 spártai szállotta meg az Akropoliszt. A. ezen uralom alatt keserves napokat élt át. A vezetők egyenetlensége miatt azonban nem tarthatta fönn magát sokáig. Már 403. megbuktatták a számüzöttek Thrasybulos vezetése alatt s. Eukleidés archónsága. alatt ismét visszaállíttatott a demokratikus alkotmány, némileg mérsékeltebb alakban. Okulva a szerencsétlenségen, A. most mindent elkövetett, hogy a régi szellemet, az erkölcsök tisztaságát. az istenfélelmet, a hazaszeretetet meghonosítsa. Ezen reakció áldozata volt 399 Sókratés. Mint könnyü belátni azonban, ezen egész mozgalom legfölebb a külsőségekben ért el eredményt mélyre menő hatása nem lehetett többé azon egyszerü oknál fogva, mert a nép nem volt az, mely Periklés korában élt. Elszegényedett, az ipar és kereskedelem, a jólét segédforrásai kiapadtak. Hiába voltak kitünő hadvezérei, a sereget zsoldosok képezték nagyobbszerü vállalatokról tehát szó sem lehetett. Lassanként mégis magához tért. A háborúban, melyet Spárta Korintus ellen folytatott, A. az utóbbinak pártjára állott s miután Koním a spártai hajóhadat Knidosznál 394. megsemmisítette, persa segítséggel a Pireus erődítményeit s a hosszú falakat újra felépíttette. Felszabadulva a spártai uralom alól, az autalkidasi békekötésben (387) legalább Lemnoszt, Imbroszt és Skiroszt tarthatta meg. Az ellenségeskedés Spárta és Téba között újabb alkalmat nyújtott, hogy az utóbbi pártjára állva s miután a spártai hajóhadat Naxosznál és Leukasnál tönkretette, új tengeri szövetséget alakítson, melyhez mintegy 70 város és sziget tartozott. Mihelyt azonban azt látta hogy Téba hatalma napról-napra nő, Spártával 371. békét kötött s visszavonúlt. Téba bukásával hajóhadát az égei tengerből kiszorította, a korábbi merész politika megújítására azonban hiányzott a régi szellem. Kegyetlensége a szövetségesek háborújába (358-355) keverte, mely azzal végződött, hogy az elpártolt államok, Chiosz, Rodus, Kósz; Bizanc stb. visszanyerték függatlenségűkét. Hatalma alatt maradt Eubea s néhány kisebb sziget, melyek után összes jövedelme 45 talentumra apadt.

Bármennyire gyöngült hatalma, mégis A. volt az, mely Fülöp, Macedonia királya hódítási vágyainak első sorban ellenszegült. Büszkébb volt múltjára, semhogy Macedonia fenhatóságának meghódoljon. Míg Phokión s Démosthenés, a nagy szónok határozott ellentállásra buzdították, Aischinés és Démadés a baráti szövatséget tanáasolták Fülöppel, ki időközben Közép-Görögországban megvetette lábát; A. ugyan megszállotta Thermopylait s támogatta Olintust, ez utóbbit mégis 348. bukni engedte s a fókokat is 346. Philokratés békekötésében kiszolgáltatta Macedoniának, A döntő ütközésre kerülvén a sor, A. Démosthenés javaslatára Tébával szövetkezett, a chaironeiai ütközetben 338. mindazonáltal a macedonok leigázták. Fülöp annyira tisztelte A. érdemeit a művészet és tudomány körül, hogy a legszelidebben bánt a legyőzött várossal. Meghagyta függetlenségét, mindössze azt kötötte ki, hogy a hellénmacedon szövetséghez csatlakozzék. Bár arra az álhírre, hogy Nagy Sándor meghalt, Tébával szövetkezve fellázadt, Sándor nem kevesebb elnézéssel volt A. iránt, melynek múltját nem szünt meg bámulni. Sándor halála után mégegyszer megkisérlette A. a görög szabadság helyreállítását. Hypereidés ösztökélésére megkezdte Antipatros ellen a lamiai háborut (323-322); mely azonban a krannóni ütközetben A. teljes vereségével végződött. Macedonia legmakacsabb ellenfelei, Démosthenés, Hypereidés s mások e vállalatnak áldozatul estek; A.-t macedon őrség szállotta meg s az ügyek élére Antipatros oligarkikus kormányt állított. Antipatros halálával ismét a demokrácia került a kormányzás élére, mely megszünt, mihely Kassandros A.-ben megjelent s a phaleróni Démétriost bízta meg a kormányzás vezetésével. Tíz évig (317-307) tartott ezen állapot s ezen idő alatt A. ismét tetemes jólétre tett szert. Mégis annyira gyülölte Démétriost, hogy Démétrios Poliorketés-t hívta 307. segítségül, ki a várost elfoglalva, a demokratikus alkotmányt helyreállította. Midőn ez 301. Ipszosznál csatát vesztett, az ingatag nép elzárta előtte a város kapuit. Újra elfoglalván a várost, Démétrios beérte, hogy a munychiai és pireusi kikötőkben őrséget helyezett el. 287. Pyrrhos segítségével A. ismét visszaszerezte függetlenségét, de, ez nem tartott sokáig; Démétrios fia, Antigonos Gonatás (266-262) ujból a macedon uralomnak alávetette. Aratos, az achajai szövetség vezére. szabadította föl végre alóla s a szövetséghez való csatlakozásra birta (229). A háborúikban Róma és. Macedonia között A. ismételten Róma pártján állott. Jutalmul megkapta előbbi birtokainak egy részét, Lemnoszt, Imbroszt és Paroszt. Görögország meghódításával azonban A. is Macedonia római helytartójának felügyelete alá került. Ezen időtől fogva a város jelentősége abban állott, hogy a tudományok és művészetek középpontjának tekintetett, ahová a rómaiak szívesen látogattak el. A végső csapást Sulla. mérte fejére. midőn A. a demagóg Aristion biztatására 88. Mithridatés, a pontusi király pártját fogta. Sulla ennek vezérét, Archeláost, ki A.-t szemelte ki hadi műveleteinek kiinduló pontjául; hosszas ostrom után legyőzte, a város összes falait, erődítményeit, hajógyárait feldúlta s ezzel A. politikai létének utolsó feltételeit megsemmisítette. A polgárháborúkban A. ismételten a legnagyobb kiméletet tapasztalta. Hadrianus alatt még egyszer szép napokat látott. Maga a császár hosszasabban tartózkodott benne, szép épületekkel látta el s az iskolákat és képzőintézeteket bőkezüen segélyezte: A további császárok is a lehető legnagyobb előzékenységet tanusítottlk iránta. Egyeteme a görög filozofia számára Justinianusig virágzott, ki azt 529. bezáratta. Kr. u. 267. a gótok elfoglalták, 395. pedig Alarik kezébe került vala.

Athén a bizanci uralom idején is még egyideig középpontja maradt a hellén műveltségnek és tudománynak. Sem I. Theodosiusnak a pogány vallás és szellem elnyomására célzó rendeletei, sem a herulok és a nyugati gótok betöréséi (Kr. u. 257 és 395) a városra maradandó hatással nem voltak. De midőn I. Justiniánus 529-ben a pogány iskolákat bezáratta, Athén lassankint elvesztette egykori jelentőségét és csöndes vidéki város jelleget öltött fel.

A közép- és ujkorban.

A bizanci császárok uralma alatt egy ideig A. régi hirneve még fennállott és az I. Theodosius, meg utódai által a pogányság ellen kiadott rendeletek dacára az ókori tudományok középpontja maradt. Az északi barbár népek (herulok, nyugati gótok) betöréseitől sem szenvedett nagyobb károkat. Midőn azonban I. Justinianus 529. a pogány szónoki és bölcselő iskolákat bezáratta és a föntartásukra szánt alapokat konfiskálta. A. régi jelentőségét elvesztette. A történészek Athén városáról e századokban sokáig jóformán semmit sem tudtak. Voltak, kik azt hirdették, hogy a város és vidéke a déli szlávoknak teljesen áldozatul esett; voltak olyanok is (mint Fallmerayer), kik Athént négy századon át lakatlan vadonnak képzelték. Hopf és még inkább Gregorovius azonban e nézeteket megcáfolták s annyit kimutattak, hogy a város, bármennyire hanyatlott is, nem tünt el végképen a földkerekségről. Kimutatták, hogy Konstantinápollyal folyton összeköttetésben állott és hogy előkelőbb családoknak sem volt híjjával, amennyiben Athenáis, Irene és Theophánia császárnék bölcsőjét Athénben ringatták. Az athéni érsekek és metropoliták sorában is akadunk nehány nagyműveltségü férfiúra. Az első részletesebb tudósítást Akominatos Mihályérseknek (a. történetíró bátyjának) köszönjük, ki 1175-től 1205-ig ült az érseki széken. Midőn ez a Piraeus felől a nagy emlékü városba bevonúlt, ott nagyobbrészt csak romokban heverő utcákra s szegénységben tengődő lakókra talált. A Parthenont (Justinianus óta) Mária-templomnak használták, a klasszikus tradiciók eltüntek, tudományos intézetnek, avagy szellemnek nyoma sem maradt. A nagytudományú érsek leveleiben arról panaszkodik, hogy magának is barbárnak kell már lennie. A keleti latin császárság megalapításával A. is frank fejedelemség lett, mely Attika és Beócián kivül, Fókisz és déli Tesszália egyes részeit is magában foglalta és eleinte a burgundi la Roche család uralma alatt állott. 1308. ettől de Brienne örökölte. A. uj urát azonban már 1311. a Kephissos melletti csatában kataloniai zsoldosok megölték és az aragoniai királyi család sziciliai ágának uralma alá hajtották. Ennek helytartóit 1385. a firenzei Nerio Acciajuoli, Achaja hercege üzte el a velenceiek segítségével; családja A: nak 1458-ig volt birtokában. Ekkor a belső viszálykodások II. Mohammedet arra birták, hogy az Acciajuoli család uralmának véget vessen és ezért Omar vezérével A-t elfoglaltatta. A Parthenónt 1406. mecsetté alakították a Propileumokhoz épített frank lovagkastély pedig török kaszárnyává lett. Niké templomát lerombolták és belőle bástyát építettek. Dokat szenvedett A. 1687. is, midőn a velenceiek a törököktől elfoglalták; ekkor egy bomba repült a Parthenónba, az ott felhalmozott puskaport fölgyujtotta és az épület egy harmada légbe repült. A velenceiek, akik csak egy évig maradtak birtokában, sok épületdarabot el is hurcoltak, két márvány oroszlánt azonban megőríztek, amelyek máig is arzenáljuk előtt állanak. A török uralom alatt kis vidéki várossá sülyedt, 8-9000 lakossal (eltekintve a törököktől), albán és görög jóformán csupa török módra épült, kis házakból álló girbe-görbe, szűk utcákkal. Kivülről fal kerítette, amelyet 1772-ben a rabló albánok ellen hirtelen építettek; ezen felépítésnél ujra elpusztult néhány műemlék; igy a Hadrianus és Antoninus-féle vizvezeték és a jon templom az Ilissos mellett stb. 1801-3. lord Elgin a Parthenón faragványait és az Akropolisz nehány szobrát elidegenítete. Szerencsére Európában már azelőtt folébredt az érdeklődés a görög régi nűvészet iránt és ezért hű leirásaink vannak a XVII. és XVIII. századig megmaradt emlékekről. 1674. marquis de Nointel, francia követ, 1675-ben Spon Jacques és Wheler Georges közöltek leirásokat, illetőleg készítettek rajzokat. Legtöbbet köszönhet a világ azonban e tekintetben Stuart és Revett angol műépítőknek, akik 1751-ben. az összes még meglevő antik emlékeket lerajzolták és leírták és munkálkodásuk eredményét «Antiquities of A.» könyvükben közölték. A szabadságharc ujabb romlást hozott A.-re. Az 1822. (midőn a görögök elfoglalták), az 1826 és 1827-iki (midőn ujra török kézre került) ostromok az egész várost csaknem romhalmazzá alakították. A lakosság jó része csak akkor tért bele vissza, midőn az 1830-iki londoni konferencia Attikát az uj Görögországba beolvasztotta; de még ekkor is szegényes helység maradt. Fölvirágzásnak csak akkór indult; midőn Ottó kiály 1834 dec. 25-én székhelyét Naupliából áttette A.-ba.

A modern Athén

(uj-görögül Athina). A mostani A., mely csak egy részét foglalja el az antik A. helyének, az Akropolisztól északnak és keletnek elterülő síkságon fekszik; e síkságot halmok környékezik, kivéve a nyugati oldalát, ahonnan az út az Eginai öbölhöz vezet. A görög királyság fővárosának 1836-ban csak 14,095 lakosa volt. 1889-ben pedig 107,261 lakosa. Az Akropolisz É-i, é: K-i lejtőjén a török időkből fennmaradt Plaka nevü szegény kis városrész áll; ettől É-ra a síkságon terül el a belső város szűk görbe utcákkal és zajos bazárjával. E városrészt két egymást derékszögben metsző fő-utca szeli át. É-nak visz az, Akropolisznál kezdődő Aiolosz-út, melynek folytatása a szép Patisszia-utca, K-nek pedig a Hermé utca egészen az Alkotmánytérig, amelynek, keleti oldalán a penteléi márványból és mészkőből épült királyi palota áll. Mindkét utcát számos bolt és mulatóhely szegélyezi. A belső városhoz csatlakozik félkör alakban az Uj város, a Neapolisz a Likabettosz szikladomb és a nyaralókból álló Patisszia közt. Ebben vannak az ujabb és szebb épületek; az 1843-ban befejezett királyi palota, a parlament épülete, a tudományos akadémia (Szina báró költségén készült), az ion oszlopcsarnokkal ellátott egyetem, az uj szinház, a középponti muzeum, a csillagvizsgáló, a metropolita-templom, a kat. székesegyház, a Schliemann-ház stb. A Neapolisz legszebb utcája «Stadion», amely az Alkotmány-térről visz É. felé. A Neapoliszban egészen európai szinezetü az élet; a belső városban vannak a kisebb iparosok, a kisebb kereskedők; benne ugy az utcákat, mint az életmódot illetőleg sok van, ami a középkori A.-re emlékeztet. Tudományos és jótékony intézetei közül a kiválóbbak: az egyetem (1837 óta), a műegyetem, amelyben a Schliemann-féle ásatások tárgyainak egy részét őrzik, az archeologiai társaság, a rizárion (tanítóképző) és egyéb középfoku iskolák. A régiségek nagyobb részét az akropoliszi és a középponti muzeumban őrzik. Anglia, Franciaország (école française d"A., 1846-ban Salvandy alapította) és Németország (Deutsches arch. Institut 1874 óta) archeologiai intézeteket tartanak fenn fiatal emberek kiképzésére. A.-ben az ipar és kereskedelem jelentéktelen; az a kikötő városban, Pireusban, található fel. Annak dacára A. Göröghon legjelentékenyebb pénzpiaca. A város közigazgatásának élén a közvetetlenül a belügyminiszternek alárendelt nomarchosz áll; a város ügyeit a 18 tagu községtanács közreműködésével a demarchosz intézi.

Forrás: Pallas Nagylexikon



Szóljon hozzá!


Neve: (megjelenik)

E-mail címe: (nem jelenik meg)

Üzenete:



Maradjon online a Kislexikonnal Mobilon és Tableten is