Kisszótár


Magyar Magyar Angol Angol
Attila... ----

Magyar Magyar Német Német
Attila... ----

Címszavak véletlenül



Címszó:
Tartalom:

Attila

a hunok leghatalmasabb királya, kinek nevét egyébiránt sokféleképen irták a régiek; a hun-magyar mondakör Etel-, Etelé-nek, a német hősmonda Etzel királynak nevezi Attilát. A nevet Grimm és követői a Volga folyam tatár nevével (Atil) hozták összeköttetésbe; mások meg a Volga partjaira helyezték a népverő királynak születéshelyét. (V. ö. Nagy Géza, Az Attila név. Etnográfia, 1890 I. 258 l.) A történelem Attilának sem születés-helyét, sem évét nem ismeri. Mindössze csak annyi bizonyos, hogy Attilának korán elhunyt atyját Mundzuk-nak hívták és hogy nagybátyja, Rof (Roasz, Rogilasz), kit a kelet-római udvar tábornoki címmel és 350 font arany évi tiszteletdíjjal kenyerezett le, unokaöccsét kezes gyanánt az Al-Duna melléki Novae-be küldte, ahol. a fiatal Attila nemcsak a hasonló minőségben ott tartózkodó Aëtius-sal, későbbkori nagy ellenfelével ösmerkedett meg, hanem a hanyatló római birodalom és társadalom gyöngéit is felismerte. Rot halála után (c. 433) a hunok fölötti uralom Attilára és bátyjára, Blédá-ra (Buda) szállt. Ők ketten kötötték Margum-ban a kelet-római birodalommal a 433. évi békét, mely alkalommal Attila ravaszságával és vad lelkületével a bizanci követeket bámulattal vegyült rémületbe ejté.

Attila azonban nem sokáig érte be a társuralom babérjaival: nem türvén maga mellett más akaratot, bátyját orozva láb alól eltette és magához ragadta a főhatalmat. S midőn ugyanabban az időben egy hun pásztor egy állítólag az égből leesett kardot szolgáltatott kezébe, melyhez a babonás nép csakhamar a földkerekség fölötti uralom hitét füzte, Attila maga sem kétkedett többé rendeltetésében. Mindenekelőtt birodalmának határait iparkodott tágítani, mely célból több germán és szláv törzset hajtott igája alá. Igy tett a donmelléki akacirokkal is, kiknek élére fiát, Ellákot rendelte. Azután nyugatra fordult, a Közép-Rajna mentén virágzó burgundi királyság ellen, melyet rettenetes (a monda áltat sokféleképen kicifrázott) harc után 435 és 437 között összezúzott. 441-ben határvillongás alkalmával az Al-Duna menti Margum városát is hatalmába kerítette és ezóta állandó vendége volt a kelet-római császárságnak. Minduntalan talált ürügyet és módot, hogy Mőziába, Tráciába avagy Illirországba törjön. Az évi adó elmaradását avagy egy-egy hun szökevény ki nem szolgáltatását elegendő oknak tekintette, hogy a Balkán-népekkel bosszuját éreztesse. 447-ben egészen a Termopilák-ig nyomult, mire a megrettent II. Theodosios császár békéért könyörgött, melyet Attila 6000 font arany hadi költség megtérítése és 2100 font arany évi adó feltétele alatt meg is kötött. Nyomban reá Edikó hun vezért küldte Konstantinápolyba az adóért, melyet a keleti udvar csak zsarolás utján birt az elszegényedett néptől behajtani. De még ezzel sem elégedett meg, hanem ujabb követséget menesztett Theodosios udvarába, kitől az Al-Duna jobb partvidékének átengedését követelte. A hun fejedelem ujabb követelései annyira kétségbeejtették a gyámoltalan császári udvart, hogy Theodosios mindenható kegyence, Chrisaphios, orgyilkost bérelt Attila megöletesére, még pedig a kapzsi hun követ, Edikó személyében. 449-ben bizanci követség indult Attila udvarába, melynek feje Maximinos szenátor és tollnoka, Priskos rétor, szerencséjükre mit sem tudtak a tervezett merényletről, míg ellenben Vigilás tolmács be volt avatva Edikó megbízásába. A terv azonban dugába dőlt, amennyiben Edikó maga árulta el a dolgot Attilának, ki örömest kapott az alkalmon, hogy Theodosios császártól a gyülölt Chrisaphios fejét követelje, egyuttal pedig az évi adó felemelését kierőszakolja.

Priskos rétornak, a 449. évi követség tagjának köszönjük ama nagybecsü útleirást, melynek révén a hun. királyról és udvaráról némi képet alkothatunk. Priskos leirja Attila fejedelmi székhelyét és igénytelen fapalotáját, mely a Nagy Alföld meg nem határozott pontján állott. Leirja a fejedelem háza szomszédságában épült hun nagyok épületeit is, köztük Onégésios miniszterét. Tanuja volt Attila bevonulásának, mely alkalommal fehér fátyolba burkolt leányok lépdeltek a «világ ostora» előtt. Priskos Kreka (Réka) királynénál is tisztelgett kinek a császár ajándékait átnyujtá. Résztvett továbbá egy, a követség tiszteletére rendezett lakomában, melyben dalnokok és bohócok gyönyörködtették a boros fejü udvaroncokat, míg a komor hallgatásba merült királyt hasztalan iparkodtak felvidámítani. Leirja a görög tolmácsok és irnokok seregét, kik Attilának parancsait lesték. Kitünik Priskos ezen leirásából, hogy ez ázsiai barbár korántsem volt a római műveltség hijjával és hogy uralomra való termettsége, diplomáciai ügyessége és hadvezéri lángelméje által korának fejedelmeit sokszorosan fölülmulta. A Rajnától a Volgáig, a Keleti tengertől a Fekete tenger partjáig a népek e zömök termetü, villogó szemü hódítótól várták sorsuk eldöntését.

II. Theodosios halálának hírére Attila annak utódjánál, Marcianusnál sürgette a szerződés megujítását; a harcias fejedelem azonban azt izentette a hun királynak, hogy aranyait barátai számára tartogatja, míg ellenségei számára csak vasa van. E válasz arra birta Attilát, hogy a nyugat-római birodalomra vesse szemeit. Csakhamar talált ürügyet a beavatkozásra. Geizerich vandal király, ki menyével, a nyugati gótok királyának leányával, becstelenül bánt, tartván a gót fejedelem bosszujától, fegyverbarátságot kivánt kötni Attilával, ki, mellesleg mondva, a gótokat csak szökevény alattvalóinak nézte. Két, az apai örökségen összeveszett frank herceg közül az egyik Attilához fordult segélyért, míg a másik Aëtiust hivta segélyül. Attila azonban nem szorult e meghívásra: évekkel azelőtt kapott ő meghívót III. Valentinianus császárnak nővérétől, a kolostorba zárt Honoriától, ki titkon jegygyűrűt küldött a hun királynak. Attila időszerű dolognak tartotta most erről megemlékezni és követséget indított a császárhoz, hogy jegyesét és egyuttal hozomány fejében a nyugatrómai birodalom felét kérje tőle. A megrémült udvar azáltal iparkodott a vészt fejéről elfordítani, hogy Honoriát legott valamelyik udvari emberrel összeházasította; de midőn Attila ennek hallatára sem tágított követelésével, Valentinianus császár az «utolsó római»-ra, Aëtius-ra bizta a válasz megadását. A tagadó üzenetre Attila táborba szállította egész keleti Európát és több mint félmilliónyi tarka serege élén 451 kora tavaszán a Duna mentén Gallia felé vonult, sivataggá tevén a régi városok egész sorát. Miután Straszburgnál átkelt a Rajnán, Párisnak tartott, melyet azonban nem sikerült bevennie. Ama hírre, hogy Aëtius olaszországi hadai élén már útban van a Loire felé, Orleans alá sietett a hun király, hogy e fontos hídfőt, délnyugati Franciaország kulcsát még jókor kezébe kerítse. Orleans lakói azonban Anianus püspök példájára mindaddig védelmezték városukat, míg a végső válság pillanatában (junius 23.) Aëtius előhada a város alá érkezett. Attila ekkor abbanhagyta az ostromot és az Aube és Marne mellékén elterülő lapályra vezette vissza hadait. Aëtius, kinek seregében a Theodorik király vezérlete alatt sorakozó nyugati gótok, továbbá a száli frankok és armorikai britekkel is találkozunk, nyomban követte ellenfelét a catalaunumi mezőkig.

Ott ment azután végbe julius elején az óriási mérkőzés, egyike a legnagyobb és legvérengzőbb csatáknak, melyekről a történelem emlékszik: ott szállt egymással szembe a római keresztény világ a pogány hun világgal. Ödöklő és elkeseredett harc után Attila este felé szekérsánca mögé vonult vissza, honnan a győzők táboráig hallatszottak a hunok siralmas dalai. Hiába várta azonban Attila másnap Aëtiusnak ujabb támadását, ez annyival kevésbbé merte a megsebzett oroszlánt barlangjában fölkeresni, amennyiben maga is óriási áldozatok árán váltotta meg a diadalt. Az elesettek között volt a nyugati gót király is, kinek népe a fejedelem eleste után a csatatérről azonnal hazatért. Ily módon Attila további bántódás nélkül távozhatott Galliából. A borzasztó csata részletei azonban oly annyira felizgatták a kortársak képzelődését, hogy borzadállyal meséltek az elesett ezreknek éjjelenkint folytatott kisérteties tusáiról amint ezt azután költők és képirók (Kaulbach Fr.) meg is örökítették.

A következő évben 452-ben Attila, bebizonyítandó, hogy hatalma koránt sincs megtörve, Felső-Olaszországba indult. Miután hadai Aquileiát makacs ellentállás dacára lerombolták, rohanó árvízként öntötték el az itáliai síkság virányait. Verona, Pávia, Milánó és számos más város füstölgő romjai jelölték Attila győztes utját ki azután Rómának tartott. Az egész művelt világ rettegéssel várta már-már az örök város bukásának hírét, midőn Attila váratlanul visszafelé irányozta lépteit. Több körülményre lehet visszavezetni meglepő elhatározását. Az idegen égalj hadait megtizedelte; arról értesült, hogy Marcianus császár háta mögött Pannoniába tört és hogy Aëtius utolsó lehelletéig készül Róma városát védelmezni. Hozzájárult, hogy a bátor szivü I. Leó pápa fejedelmi ajándékok átadása mellett megható szavakkal visszatérésre szolítá fel a hun királyt. Mindezek együttvéve (a legenda elbeszélését mellőzve) megtették a várt hatást: Attila haza indult a Tisza partjaira azzal a kijelentéssel, hogy a következő évben ismétli majd látogatását. Ezen óhaját azonban a nyugati nemzetek örömére már nem valósíthatta. A 453. évi télen ugyanis, azon az éjjelen, midőn nejeinek számát egy ujjal akarta növelni, (kit a magyar hagyomány Ildikónak, a német hősmonda Kriemhildnak nevez), váratlanul és ki nem deríthető módon meghalt. Hű vitézei tetemét hármas koporsóba zárva, ismeretlen sírba tették nyugalomra, a sírásó munkásokat pedig, nehogy a titkot elárulják, megölték. (L. Attila sirja.) Attila halálával a hun birodalom azonnal hanyatlásnak indult és rövid idő alatt teljesen felbomlott. L. Hunok és Hun monda.

Az Attila nevet, melyet a nagy hun király tett örök emléküvé, sokfélekép magyarázzák. Némelyek a góth «atta» a. m. atya szó kicsinyítésének tartják, valószinübb azonban, hogy a. m. Volga nagy folyam, melyet a VI. századbeli bizanciak a hun király nevével egészen azonos alakban szintén Attilasznak azaz Attilának neveznek. Hogy az ilyen jelentésü személynevek nem képtelenségek, bizonyítja a török és régi magyar Oghuz (kun: ochuz a. m. folyam) név, valamint Tengürd nevünk. Az Attila név a törökségnél is használatban volt. Mondai hőseik közt találjuk Atli vagy Ettele khánt. A XIV. században egy Kasztamuni szeldsuk uralkodónak volt a neve Adil s ugyanigy hivták 1363 körül Dsengiz kán egyik Dsagatajtól származott ivadékát is. Egy kumik monda Adil szultánt Krim khánjának teszi meg. Előfordul a név a kaukázusi leszgheknél is Addila alakban, ugyszintén a votjákoknál is megtaláljuk az Adil nevet. Nálunk a név Etele alakban volt ismeretes, de előfordult az Attila alak is, nevezetesen a XIII. század elején a Váradi Regestrum (92. sz. a. Endlichernél Monum. Árp. 662). Athila négy emberét említi, kiket egy a Bes emberei közé tartozó, de Athila pusztáján lakozó Péter nevüvel együtt lopás miatt Miklós nádorispán tüzes vaspróbára Váradra küldött. (Etnographia. 1890. 258. l. Turul. 1891. 120. l.)

Forrás: Pallas Nagylexikon



Maradjon online a Kislexikonnal Mobilon és Tableten is