Attitűd

(fr.): eredetileg a => kísérleti pszichológiában cselekvésre való készenléti állapotot, beállítódást jelölt, ma már a szociálpszichológia egyik középponti fogalma, tartós beállítódást, értékelő viszonyulást jelent valamilyen tárgy, személy vagy gondolat irányában. Közvetlenül nem megfigyelhető, csak következtetni lehet rá a személy szóbeli, viselkedéses vagy nem verbális, érzelmi reakcióiból. Három összetevőből áll: az érzelmi összetevőből, amely az attitűdtárgy iránti érzelmi reakciót, a pozitív vagy negatív viszonyt fejezi ki, a gondolati (kognitív) összetevőből, amely az attitűdtárgyról rendelkezésre álló információkra, az azzal kapcsolatos hiedelmekre utal, és a viselkedéses összetevőből, amely az attitűdtárggyal kapcsolatos eljárásmódokat tartalmazza. Az értékelő viszonyulást tartalmazó tartós beállítódások kiépítése elősegíti azt, hogy a helyzetekre gyorsan, kevés energiát felhasználva, biztonsággal reagáljon az egyén. Az attitűd fogalmának szociálpszich.-i jelentősége abban rejlik, hogy a társ.-ban élő ember számára igen fontos az, hogy mások hogyan viszonyulnak az adott kultúrában fontosnak tekintett dolgokhoz. Egy új kultúrába való beilleszkedés legfőbb nehézsége az, hogy az újonnan jött nem ismeri az ott elterjedt attitűdöket, és nem tudja értelmezni az ottani emberek szokásos reakcióit. Az attitűdök nagyobb része tehát nem pusztán egyéni viszonyulást foglal magába, hanem azt osztja egy kisebb vagy nagyobb csoport, egy kultúra vagy egy szubkultúra. (Pl. a Beatles együttes sikere nem magyarázható csupán tagjai kreativitásával és tehetségével, sokan azért kezdtek lelkesedni értük, mert a fiatalok körében divattá váltak, és a rajongók tábora alakította végül ki a Beatles-legendát.) Az attitűdben való egyetértés fontos a kisebb vagy nagyobb csoport számára, ezért a csoport konformitásra próbálja rávenni az egyént, elvárja, hogy a véleményét a többiekéhez igazítsa. Egyes attitűdök tehát csoportnormákká válnak. Tört.-i példák bizonyítják, hogy az attitűdök konformitására irányuló nyomás olyan erős lehet, hogy az egyén életét is fenyegetheti (pl. inkvizíció). A konformitást nemcsak fontos tárgyak esetében próbálja elérni a csoport (ezt pellengérezi ki Swift Gulliver utazásai c. könyvében, amikor bemutatja a tojást a hegyes végén feltörők pártjának szembenállását a tompa vég híveivel), mivel az attitűdben való egyetértés növeli a => csoportkohéziót. A csoportattitűdnek ellentmondó személyt megpróbálja a csoport visszaterelni az elfogadott normákhoz, de sikertelen kísérlet esetén lemond róla, és elfordul tőle, kitaszítja. A domináns kultúra sokszor ellenségesen viszonyul a kisebbségi kultúra attitűdjéhez és normáihoz, a kisebb csoporttal szemben megfogalmazott negatív attitűdöket => előítéleteknek nevezzük, megváltoztatásuk igen nehéz. Tömeghelyzetekben, de néha kisebb csoportokban is szélsőségessé válhatnak az attitűdök (pl. futballrajongók a meccsen). A szocializációban megy végbe az attitűdök elsajátításának folyamata. Az attitűd tanulása vagy direkt tapasztalatokon alapul, vagy modellkövetés révén valósul meg, vagy szoktatják, tanítják rá az egyéneket. A nevelés elsősorban a megfelelő attitűdök kialakítását célozza, hiszen a konkrét viselkedés módosításánál célravezetőbb az azt befolyásoló attitűd kiépítése. Az attitűdök befolyásolásának egyik eszköze a büntetés vagy a jutalmazás, ez azonban nem okoz tartós és mélyreható változást. Az azonosulás nyomán bekövetkezett attitűdváltozás szintén nem végleges, de alaposabb módosulás, mivel alapja a tisztelt vagy szeretett személyhez, csoporthoz való hasonulás vágya. Az interiorizáció, az attitűd belső feldolgozás útján történő elfogadása tartós attitűdmódosulást eredményez. Az egyén maga is keresi azokat a személyeket és csoportokat, akikkel egyetérthet, akiknek a véleményéhez szívesen igazítja sajátját. A saját csoportjával elégedetlen személy más csoportok felé tájékozódik, ahová jobban szeretne tartozni, ezért megpróbál az új csoporthoz hasonlítani, önértékelését ez a hasonlóság fogja befolyásolni, magára veszi az új csoport külső jeleit és attitűdjeit (pl. a hajukat szőkére festő négerek). Az ilyen csoportokat nevezzük referenciacsoportnak vagy vonatkoztatási csoportnak. A referenciacsoport vagy a referenciaszemélyek iránti igényt az is indokolja, hogy a személy saját magát is csoport-hovatartozása alapján ítéli meg (az attitűd énkifejezési funkciója), valamint nem is képes arra, hogy minden kérdésben teljesen önálló véleményt alakítson ki (az attitűd tudás funkciója). A csoport számára az attitűdök homogenitása nem csak az értékelő vélemények konformitása miatt fontos, hanem a viselkedés ellenőrzése miatt is. Az attitűdök három összetevője az egyén gondolatai, cselekvései és érzelmei egységére utalnak. Ugyanakkor a megfogalmazott attitűdből nem mindig lehet előre megjósolni a viselkedést, mert azt helyzeti tényezők is befolyásolják (pl. a párttal szimpatizáns mégsem megy el szavazni, mert esik az eső), mert a viselkedést az is motiválja, hogy mások előtt jó színben tűnjünk fel (pl. a fösvény személy, aki pénzt ad a mozgássérült gyerekek számára, mert a kérelmező az ismerőse), vagy hogy a csoport befogadjon (a csak komolyzenét kedvelő fiatal rockkoncertre jár, hogy a többiek tetszését elnyerje). A viselkedés azonban maga is visszahat az attitűdre, az emberek szeretnek olyan színben feltűnni maguk és mások előtt, hogy viselkedésüket nem a külső körülmények, hanem saját belső érzéseik vezetik, hogy érzelmeik és a viselkedésük összhangban van (pl. a sokat adakozó fösvény végül hetente látogatni fog egy mozgássérült gyereket). Az attitűdök egymásra gyakorolt hatását hívják attitűddinamikának. A személyek akkor érzik kiegyensúlyozottnak magukat, ha egymáshoz kapcsolódó attitűdjeik között nincs ellentmondás. A felszínre kerülő ellentmondásokat megpróbálják (legtöbbször a kevésbé ellenálló attitűdök megváltoztatása révén) feloldani. Az attitűddinamika, az attitűdváltozás kérdésével foglalkoznak az ún. konzisztencia elméletek: az egyensúlyelmélet, a kongruitáselmélet és a kognitív disszonancia elmélete. A vonzalom is egyfajta pozitív attitűd, amelyekkel más személyek iránt viseltetünk, így érvényesek rá az attitűd jellemzői és az attitűddinamika szabályszerűségei. Az attitűd hatékony megváltoztatásának kérdéseivel foglalkoznak a meggyőző közléssel, a tömegkommunikáció hatásaival és a propagandával kapcsolatos kutatások. A meggyőzés hatásossága függ a közlő személy presztízsétől és hitelességétől, az üzenet megformálásától és a befogadó kiinduló meggyőződésétől és intelligenciájától. Függ azonban attól is, hogy a befogadó mennyire érdekelt az adott témában, és az üzenetet mennyire alaposan dolgozza fel. A felszíni feldolgozással befogadott üzenetek elsősorban az érzelmekre, míg az alaposan feldolgozottak az értelemre hatnak. Az attitűdök tartós viszonyulások lévén azonban ellenállást mutatnak a változtatási törekvésekkel szemben. Az attitűd mérésére szolgálnak a különböző attitűdskálák, amelyek az érzelmi viszonyulások vizsgálatát helyezik a középpontba. A legelterjedtebb skálák a Thurstone-skála, a Likert-skála, a Bogardus-féle Társadalmi Távolság skála, a Szemantikus Differenciál skála. - Ir. Festinger, L.: A kognitív disszonancia elmélete. Szociálpszichológia. Bp. 1973. 75-84.; Osgood, Ch. E.: Kognitív dinamika az emberi ügyek irányításában. Szociálpszichológia. Bp. 1973. 84-116.; Festinger, L.: A társadalmi összehasonlítás folyamatainak elmélete. Pedagógiai szociálpszichológia. Bp. 1976. 259-292.; Halász L. et al.: Az attitűd pszichológiai kutatásának kérdései. Bp. 1979.; Merton, R.: Társadalomelmélet és társadalmi struktúra. Bp. 1980.

Faragó Klára

Szerkesztette: Lapoda Multimédia