Átváltozások

(görög metamorfózis), gyakori eleme a mitologia körébe tartozó mesék- és mondáknak, melyekben lépten-nyomon találkozunk embereknek állatokká, növényekké, vagy élettelen tárgy okká s viszont ilyeneknek, valamint állatok és növényeknek emberekké való átalakulásával. Ide sorolandók még az istenek kegyeltjeinek félistenekké, vagy élő lényekül képzelt égi testekké való átváltozásai is, amelyek az istenülés (apoteózis) egy nemének tekintendők. Az átváltozások rendesen valamely felsőbb hatalom akaratára történnek jutalom- vagy büntetés-, segítség- vagy bosszúállásképen. A jóakaratból történők áldás, a rosszindulat vagy haragból eszközöltek átok hatásainak tekintendők. Ez áldás vagy átok nem hat mindig egyenesen az illető felsőbb lény akaratának közvetetten nyilvánulásaként, hanem sokszor közvetett úton, bizonyos tárgyak érintése vagy használata révén nyilvánul az erre nyomban bekövetkező átalakulásban. Ilyenek pl. a mesékben gyakran előforduló azon Á., melyeknél bizonyos állatok nyomába (pl. szarvasnyomba, stb.) lépés idézi elő az illető állattá való átalakulást, vagy ahol valamely átokkal sujtott tárgy (pl. étel, ital, ruha vagy ékszer, stb.) varázsereje okozza a vele élőnek, a büvös hatás alól való felszabadulása vagy megváltásáig, állat-, növény vagy bármi más alakban veszteglését. (Erről l. a Bűvölés szót is.) Az Á. lehetőségében való hit alapja egyfelől az animizmus (l. o.) névvel jelölt azon ősemberi világnézet, amely nem von élesen. megkülönböztető határvonalat az ember és a rajta kivül felületesen ismerni tanult természeti tárgyak között, s igy amannak emezek bármelyikévé, vagy viszont való átalakulását egyáltalán nem tart ja képtelenségnek; másfelől pedig a felsőbb lények áldó, vagy átkozó kedvének a hatalmi körükbe tartozókkal szabad rendelkezési jogot tulajdonító azon feltevés, amely teremtő és fantartó erővel birónak képzelt lényt a tetszésétől függő s teremtményének szabad akaratából adott alak bármikor eszközölhető megváltoztatására is képesnek, kell, hogy tartsa, mihelyt e lény hatalmának, ugyane feltevés szerint, saját szeszélyén, vagy egy más, hasonló s esetleg még magasb rendü lény akaratán kivül egyéb korlátja nincsen. Az Á. a legtöbb antik mítoszban való nagy szerepük miatt már a görögöknél (kül. az alexandriai epigon-korszakban) is többszörösen nyujtottak alkalmat egyes mitográfusoknak arra, hogy bennök a legkülönbözőbb regék összefüzésére szolgáló külső kapcsolatot keressenek amely irányban legjelesb római utánzójuk (Ovidius (l. o.), kinek Átváltozások (Metamorphoseon libri) cimü munkája e műfaj legismertebb képviselője.

Forrás: Pallas Nagylexikon