Auber

(ejtsd: obé) Dániel Ferenc Esprit, francia operaszerző, szül. Caenben 1782 január 29. meghalt 1871 május 13. Atyja (Párisban műárus) kereskedőnek szánta, de Londonból e pálya. kezdetén kénytelen volt a fiút visszahívni, aki nehány kisebb művének sikere után (irt u. i. a. hites Lamarre számára és neve alatt gordonkaversenyt, majd hegedűversenyt s egy magánszinpadon tetszést aratott kis operát: Julie-t), a konzervatóriumon szerzett zenetudását Boieldieunél és Cherubininál buzgón egészítette ki. Ezután misét irt (honnan A portici-i némá-ba illesztette az Esz-dur imát vegyes karra a capella), s. első kisebb dalműve lanyha fogadtatásán okulva, Rossini modorát kezdte utánozni (1820: «Kastélybeli pásztornő»; 1821: «Emma, vagy meggondolatlan igéret»). Fölötte dallamos, ahol kellett: pajkos, a maga helyén pedig drámai zenéje, finom hangszerelése megalapította hitnevét, s csak öregbítette a Scribe Jenővel szövetkezés, kinek szövegei (érdekes, ügyesen szőtt cselekmény, lelemény a motivumokban, könnyed, előkelő stil, bámulatos termékenység és változatosság) a legközelebbi. rokonságban álltak Auber szellemes, többnyire vigan lüktető zenéjéhez. Auber szerencsés volt; 41 dalműve közül kiváló nagy hirnévre tett szert: A hó (1823), Udvari hangverseny (1824), Kőműves és lakatos (1825), A portici-i néma (1828), A menyasszony (1829), Fra Diavolo (1830), Bráma és a. bajadér (1832), A fakefe Domino (1837), A korona gyémántjai (1841) s még Carlo Broschi, vagy az ördög része (1842). (Mindezek, a pesti Nemzeti Szinházban is szinrekerültek.) Az életteljes művekért kitüntetésül Auber a szépművészetek «Institut»-ja tagjává, a «Conservatoire» igazgatójává. (1842), majd a becsületrend commandeurjévé lett, őt. kérték fel 1862. a londoni világkiállítást megnyitó ünnepi zenemű alkotására. A párisi «nagy opera» igazgatóságát nem fogadta el, csak hogy ráérjen komponálni; de 1870-ig példátlan buzgalommal vezette a Conservatoire-t. Mogorva ember volt, összes szeretetreméltóságát zenéjébe öntötte. Maradandó művei közül csak A portici-i néma tragikus.

Forrás: Pallas Nagylexikon