Auer

Alajos welsbach-i lovag, német könyvnyomdász, szül. Welsben, Felső-Ausztriában 1813 május 11., megh. Bécsben 1869 julius 10. Auer szülővárosának egy kis nyomdájában tanulta a betüszedés mesterségét, de emellett szabad óráiban nyelvek tanulmányozásával is foglalkozott. 1837-ben, 24 éves korában, Lincben törvényszéki tolmács lett és itt irta Elméleti és gyakorlati francia-, valamint Olasz nyelvtan nyilvános és magántanulásra cimű műveit, melyeket Metternich hercegnek ajánlott, mi által magára vonta a herceg figyelmét. 1839-ben hosszabb utazást tett Németországban, Svájcban, Franciaországban és Angliában, hogy a külföld nevezetesebb nyomdáit és rokonfaju intézeteit tanulmányozza. 1841-ben a bécsi udvari és állami nyomda igazgatójává neveztetett ki. A hanyatlásnak indult nyomda összes betükészletét A. a saját tipométriai betürendszere szerint ujraöntette. Megirta ezután Der polygraphische Apparat der Wiener k. k. Hofund Staatsdruckerei (Bécs 1853) cimü művét és kimerítően megirta ugyancsak ezen intézet történetét. Auer igazgatása alatt a bécsi államnyomda egyike lett a legnagyszerübb enemű intézeteknek s igazgatásának kitünő pénzügyi eredménye arra birta a pénzügyminisztert, hogy a Gloggnitz melletti Schlöglmühl nevü állami papirgyár felsőbb vezetését is reá bizza, mely megbizatásoknak oly kitünően felelt meg, hogy a már pusztuló schlöglmühli papirgyár a második évben 20,000 frt tiszta jövedelmet hajtott; még sz évben udvari tanácsosi méltóságot nyert. 1860., mint a vaskoronarend tulajdonosa, Welsbach előnévvel örökös lovag címet nyert. 1862-ben a bécsi császári porcellángyár fővezetését is reá bizták. A. vezette a Lembergi és a temesvári állami nyomdákat is, melyek a bécsinek fiókjai voltak. Első volt, ki megkisérlette a végnélküli papiron való nyomást, s már az ötvenes évek végén ilyen pa pirra nyomtak, még pedig közönséges gyorssaj tón a bécsi állami nyomdában. Ezen műveletre szabadalmat is vett, mely azonban már akkor sem volt abszolut uj, mert French Tamás Amerikában már jóval előbb (1858 dec. 17.) használta. Magas kitüntetései és 24 érdemrendje dacára, az irigység és kegyvesztés nem kimélte meg, ez elkeserítette és 1864. nyugdijaztatását kérte. Művei közül megemlítendők: Sprachhalle oder das Vaterunser in 603 Sprachen (Bécs 1844), latin betükkel; Vaterunser in 200 Sprachen (Bécs 1847), az illető nemzetek betüivel, és Typenschau des gesammten Erdkreises (Bécs 1845), mely három mű a bécsi állami nyomdának, idegen ábécék tekintetében, rendkivüli gazdagságáról tesz tanuságot.

Forrás: Pallas Nagylexikon