Autoritás

(lat. 'tekintély, befolyás'): a ped.-ban olyan személy vagy testület, akit, ill. amelyet elismertség övez, és ennek révén jelentős nevelői hatást tud kifejteni. Az elismertség szélesebb vagy szűkebb területre vonatkozhat, pl. a szülői tekintély ált. jóval kiterjedtebb, mint egy szaktanáré. => Friedrich Paulsen az autoritási viszonyt a fölény-alárendeltség viszonyaként írta le: az erősebb személy autoritásnak érzi magát, a gyengébb személy pedig alárendeli neki magát, és követi őt. E fölény alapvető formái a testi, a gazdasági és a szellemi-erkölcsi fölény. A szülő-gyermek viszonyban nagy szerepe van a gazdasági fölénynek, de minden nev. feladata, hogy olyan szellemi-erkölcsi fölénnyel hasson, melyben a gyermek eljut "a szabad és örömteli engedelmességhez", mely már nem a parancsoló és alárendelt, hanem az elöl haladó és az őt követő viszonya. Az újabb szakirodalom elválasztja az ált. autoritástól a személyközi jellegű ped.-i vagy nevelői autoritást. Ennek forrás szerinti típusai a személyi, az intézményi és a szaktudásból származó autoritás. Értékelő jellegű ideáltípusai a valódi (legitim, pozitív, emancipatórikus) és vele szemben a hamis (illegitim, negatív, autoriter) autoritás. Régi ped.-i probléma az autoritások egymáshoz való viszonya. Különösen a szülők és tanítók, valamint az egy-egy tekintélycsoporton (család, tantestület) belüli összhang kívánatosságát, és leginkább elítélik, ha az egyik autoritás lerombolja a másik tekintélyét, hogy a magáét növelje. - Ir. Horkheimer, M. - Fromm, E. - Marcuse, H.: Studien über Autorität und Familie. Paris, 1936.; Horn, K.: Dressur und Erziehung. Frankfurt am Main, 1967.; Lippitt, R.: A vezető viselkedése és a tagság reakciója háromféle "társadalmi klímában". in: Pataki F. (szerk.): Csoportlélektan. Bp. 1969.; Paulsen, F.: Az akarat nevelése. Bp. 1972.; Tamás G. M.: Tanítás és tekintély. UPSzle, 1995. 3. 3-9.

Forrás: Zrinszky László