Avicenna
(Abu Ali Al Husain Ibn Abdallah Ibn Sina arab filozofus
Afsennában, Bokhara tartományban született Kr. u. 980., megh. 1037. Igen korán
fejlődvén, már mint gyermek tanulta a jogot s teológiát, azután fizikát;
metafizikát s 16 éves korában orvostant. Nouh ben Mansur fejedelem, aki
Bokharában lakott, súlyos betegségben rábizta magát a fiatal orvosra s
szerencsésen meggyógyulván, kegyével elhalmozta. A palota óriási könyvtárában
Ibn Sina bőven kielégíthette rendkivüli tudásvágyát. Midőn apja s a fejedelem
is meghalt, A. ott hagyta Bokharát Djordjan-be ment, ahol nyilvános előadásokat
tartott s megkezdte híres orvosi «kanon»-jainak kidolgozását, mely leginkább
megörökítette nevét s Európában is, századokon keresztül, az orvosi tanulmányok
alapján tekintetett. Zavaros idők jártak akkor, melyek gyakran kizavarták
lakhelyéből. Hamadinban a fejedelem, Sems-Eddaula; vezírévé tette s ekkor itt a
nagy filozofiai művének (Al-Sefa) egyes részeit. Erre nagy hallgatóság előtt
előadásokat tartott a filozófiából, azután pedig mulatott tanítványaival,
zeneszó mellett, mértéktelen módon áldozva Dionysosnak s Aphroditének Erős
testalkatát megrontották a hányatott élet s az orgiák, melyekben részt vett. A.
korának egyik legbámulatosabb embere s egyike a legtermékenyebb erőknek.
Nyilvános elfoglaltsága mellett, hányatott életének közepette, szenvedélyeitől
zaklatva ráért óriási munkákat írni, melyeknek száma száznál többre rúg. Két
filozofiai főműve az említett Al-Sefa (A gyógyulás) és Al-Nadjah (a
szabadulás). Amaz filozofiai enciklopédia 18 kötetben, a másik az elsőnek
kivonata 3 részben. Több munkája latin fordításbah is megjelent. Avicenna
filozofiája lényegében Aristotelésé, habár egyben-másban ő is, mint a többi
keleti bölcsész, idegen elemeket vegyít beléje. A tudományokat beosztja három
csoportba: felső tudomány, mely a nem anyagiakkal foglalkozik (metafizika);
alsó, mely az anyagi dolgokkal foglalkozik (fizika); középső tudomány, melynek
részei részben a metafizikával, részben a fizikával függnek össze. Fogalomtana
a középkorban nagy hatással volt a realizmus s nominalizmus harcának
fejlődésére. Isten s a föld között S is, mint sok más peripatetikús, közvetítő
kapcsokat keres. A világ örökkévalóságát tanítja. A lélektanban is javítja
egyben-másban Aristotelést. Érdekes ama tanítása, hogy értelmünk nemcsak
tanítás által, a rendes módon fejlődhetik, hanem közvetetten isteni
megvilágítás folytán is. Ennek legfelsőbb foka a prófécia, amiért az észbeli
megismerés s a próféták tanítása közt. ellenmondás lehetetlen.
Forrás: Pallas Nagylexikon
Maradjon online a Kislexikonnal Mobilon és Tableten is
|