Avicenna

(Abu Ali Al Husain Ibn Abdallah Ibn Sina arab filozofus Afsennában, Bokhara tartományban született Kr. u. 980., megh. 1037. Igen korán fejlődvén, már mint gyermek tanulta a jogot s teológiát, azután fizikát; metafizikát s 16 éves korában orvostant. Nouh ben Mansur fejedelem, aki Bokharában lakott, súlyos betegségben rábizta magát a fiatal orvosra s szerencsésen meggyógyulván, kegyével elhalmozta. A palota óriási könyvtárában Ibn Sina bőven kielégíthette rendkivüli tudásvágyát. Midőn apja s a fejedelem is meghalt, A. ott hagyta Bokharát Djordjan-be ment, ahol nyilvános előadásokat tartott s megkezdte híres orvosi «kanon»-jainak kidolgozását, mely leginkább megörökítette nevét s Európában is, századokon keresztül, az orvosi tanulmányok alapján tekintetett. Zavaros idők jártak akkor, melyek gyakran kizavarták lakhelyéből. Hamadinban a fejedelem, Sems-Eddaula; vezírévé tette s ekkor itt a nagy filozofiai művének (Al-Sefa) egyes részeit. Erre nagy hallgatóság előtt előadásokat tartott a filozófiából, azután pedig mulatott tanítványaival, zeneszó mellett, mértéktelen módon áldozva Dionysosnak s Aphroditének Erős testalkatát megrontották a hányatott élet s az orgiák, melyekben részt vett. A. korának egyik legbámulatosabb embere s egyike a legtermékenyebb erőknek. Nyilvános elfoglaltsága mellett, hányatott életének közepette, szenvedélyeitől zaklatva ráért óriási munkákat írni, melyeknek száma száznál többre rúg. Két filozofiai főműve az említett Al-Sefa (A gyógyulás) és Al-Nadjah (a szabadulás). Amaz filozofiai enciklopédia 18 kötetben, a másik az elsőnek kivonata 3 részben. Több munkája latin fordításbah is megjelent. Avicenna filozofiája lényegében Aristotelésé, habár egyben-másban ő is, mint a többi keleti bölcsész, idegen elemeket vegyít beléje. A tudományokat beosztja három csoportba: felső tudomány, mely a nem anyagiakkal foglalkozik (metafizika); alsó, mely az anyagi dolgokkal foglalkozik (fizika); középső tudomány, melynek részei részben a metafizikával, részben a fizikával függnek össze. Fogalomtana a középkorban nagy hatással volt a realizmus s nominalizmus harcának fejlődésére. Isten s a föld között S is, mint sok más peripatetikús, közvetítő kapcsokat keres. A világ örökkévalóságát tanítja. A lélektanban is javítja egyben-másban Aristotelést. Érdekes ama tanítása, hogy értelmünk nemcsak tanítás által, a rendes módon fejlődhetik, hanem közvetetten isteni megvilágítás folytán is. Ennek legfelsőbb foka a prófécia, amiért az észbeli megismerés s a próféták tanítása közt. ellenmondás lehetetlen.

Forrás: Pallas Nagylexikon