Azalea

L. (Loiseleuria Desv., növ.). A róla nevezett család génusza, sőt némelyek a havasszépe (Rhododendron) algénuszának is tartják melytől csak öt a virágból egyenesen kinyuló (nem tíz, többnyire lehajló) hímje, melynek gömbje hosszában két réssel nyilik (a havasszépeé a tetején két likaccsal), továbbá gyűrü övezte s a tetején 2-4 mirigyü gömbölyded bibéje különbözteti meg. Európában, hazánk havasainak csúcsán is, egyetlenegy faja (A. v. Loiseleuria v. Chamaeledon procumbens L.) terem, de csak déli és keleti havasainkon, mig a Kárpátok nyugati és északi lejtőin ez a különben közönséges havasi bokrocska, az A.-k legkisebbike, jellemző módon hiányzik. A havasok csúcsát heverő száraival nagy darab helyeken eltakarja, s mint a kiszáradt zuzmó recseg a láb alatt. Megjegyzendő, hogy akik az A. génuszt a Rhododendron-nak alárendelik, azok az A. procumbenst mint Loiseleuriát külön génusznak meghagyják. Az A.-nak Amerikában és Ázsiában nagyon sok faja van melyek közül több faj nálunk még a virágkereskedés ablakában is díszlik.

A kertészek általánosan pontusi v. genfi A.-kar és indiai A.-kar különböztetnek meg, az előbbiek közé sorolják a lombhullató, az útóbbiba az örökzöld A.-kar. A pontusi A.-k főalakja Úgy 1-11/2 m. magas nagy sárgavirágu cserje mai napságazonban részben tenyészkiválasztás, részben keresztezés által létrehozott sokféle változata tenyésztetik, melyek virágai a sárga szinnek sokféle árnyalatában pompáznak s azonkivül tiszta fehér, továbba fehér sárgán, vagy rózsaszinnel csíkolt változatok is vannak. E változatok legtöbbjét Gent-ben Louis Banhoutte létesítette, s innét a pontusi A.-k genfieknek is neveztetnek. Apontusi A.-kar a szabadba, csoportokba szokták ültetni, oly ágyakba, melyek földje úgy 60 cm. mélységig lombföld és homok keverékéből készíttetett. Szeretik a napos helyet s gyakori öntözést kivánnak; enyhe fekvésben védtelenül is áttelelnek, de máskülönben be kell őket jól takarni. Ha e cserje alul kopaszodni kezd, akkor vissza kell metszeni. Magról nagyon nehezen szaporítható. Az indiai A.-k kicsiny cserjék, melyeknek sokkal szebb a virága, mint a pontusiaké; legszebbek a piros viráguak e szinnek minden árnyalatában, vannak még fehér viráguak, tiszták, csikoltak és pettyesek; egyszerü virágokon kivül félig és egészen teljes A.-kar is tenyésztenek. Az indiai A.-k nagyon kényes szobai növények s télen csak kellően fütött szobában tarthatók, a szabadba csak juniustól szeptemberig tehetők ki, napos helyre. Széles cserepekben tartják, melyek aljára cseréptörmelék s erre homokos, kevés tőzegfölddel kevert hangaföld teendő. Télen keveset, tavasszal és nyáron gyakran kell öntözni ezeket, mégpedig mindig tiszta, lágy vizzel. Szobai tenyészrésre legalkalmasabbak a kora tavasszal (márciusban) viruló változatok. Dugványok által szaporíttatnak, mihez kiváló kertészi szakértelem s ügyesség szükséges.

Forrás: Pallas Nagylexikon