A hódító asszir királyok szokása az volt, hogyha valamely
országot meghóditottak, a városokat kifosztották és feldulták; az ellenség
vezéreit leöldösték, ha lázadók voltak, kinzások között kivégezték, azután a
nemeseket s befolyásos embereket lehetőleg messze földre áttelepítették s
helyükbe idegeneket hoztak. E rendszabályok hatása rettenetes volt: a régi
nemzetiségeket teljesen megsemmisítették és a népek összekeveredéséből
engedelmes, rabszolganemzedék származott. Igy tett a hatalmas asszir király,
II. Szargón is, amidőn lzraelországnak véget vetett. Miután IV. Salmaneszer a
lázadó Sómrónt (Szamária) ostrom alá vette, utódja, Szargón 720-ban elfoglalta
azt s amint palotájának egyik termében talált fel- iraton beszéli: Samiri?na
lakosai közül 27,290-et elvitt, kiktől 50 szekeret elszedett; a többinek
meghagyta vagyonát, helytartót állított föléjük és az előbbi királynak adóját
rótta ki rájuk. Szargón egyéb rendszabályairól a királyok könyvei értesítenek
bennünket, így arról is, hogy idegeneket telepített le lzraelországban, akiknek
utódai azután a szamaritánusok voltak.
Az asszir királyok ezen eljárását utánozta Nebukadnezár,
babiloni király is. Miután Jójáchin királyt sok előkelő alattvalójával, akik
között Ezékiel próféta is volt, 597. Kr. e. Babiloniába vitette, Jojáchin
utódja, Cidkijjá, ne m okulva elődje sorsán, tovább is Egyiptomnak kegyét
kereste és végre föl is lázadt Nebukadnezár ellen. Ekkor Nebukadnezár megjelent
seregével Jeruzsálem előtt és 588-ban elfoglalta. Cidkijjá gyermekeit atyjuk
szemeláttára megölette. őt magát pedig megvakíttatta és bilincsekre verve vitte
el magával: Jeruzsálemet és a templomot fölégette s a nép nagy részét Babiloniába
telepítette át. Ez volt a babiloni fogság v. számkivetés, amely a zsidókra
rendkivül tisztító hatással volt. Itt ugyanis a nép nagy része, különösen a
gazdagok és előkelők, beleélték magukat a babiloniai viszonyokba,
elsajátították az ottani szokásokat, s így beleolvadtak a pogányokba. Volt
azonban egy töredék, amely a próféták tanításának megfelelőleg az isten
büntetesét látta a nagy nemzeti csapásban s ez azután buzgalommal foglalkozott
a vallásos irodalom töredékeivel, amelyeket magával hozott s ragaszkodott
vallási törvényeihez, amelyek népüket összetartották. Ezékiel és egy ismeretlen
próféta, akitől a hatalmas beszédek származnak, amelyek Ezsajás könyvének
második részében olvashatók, ezt a buzgalmat és ragaszkodást még jobban
élesztették. Mintegy 50 évvel Jeruzsálem pusztulása után Cyrus persa király
legyőzte Na-bunaid, utolsó babiloni királyt s amint egy fölirat mondja, «az
isteneket visszavitte helyeikre», «ujra helyreállította az ő lakhelyeiket».
Ugyane föliraton úgy imádkozik: «Mind az istenek, amelyeket városaikba
visszavittem, hirdessék minden nap Bél és Nebo elótt az én napjaim hosszuságát,
mondják ki az én kegyelmemnek szavát». E fölirat teljesen megfelel a szentírás
elbeszélésének, amely arról szól, hogy Cyrus visszabocsátotta a zsidókat Palesztinába
és megengedte nekik, hogy templomukat ujra felépítsék. Az engedéllyel többnyire
papok, leviták és a nép vallásosabb része élt, a többiek ott maradtak
Babiloniában. 40,000-en fölül volt azok száma, akik visszatértek, de akiknek
nagy nehézségekkel kellett küzdeniök, ami közben Aggeus és Malákias próféták
beszédeikkel bátorították őket. Jeruzsálem, a templom és a zsidóság egész
későbbi történetére döntő befolyással volt Ezrá és később Nehemiás
bevándorlása, amely utóbbi Jeruzsálem falait is fölépítette és 444-ben az egész
néppel megfogadtatta, hogy a Mózes törvénye szerint fog élni és ahhoz hűtlen
sohasem lesz. - B. (a pápáké), l. Avignon
Forrás: Pallas Nagylexikon