Franciaországban, Belgiumban, Németalföldön és Angliában,
sőt Németország és a Svájc francia hatás alatt állott némely vidékein is
szokásban van vizkeresztkor (jan. 6.) az ünnepi ebéd közben egy hagyomány
előirta alakú kalácsot az asztalra feladni, melybe egy babszem van belesütve.
Rendesen az asztalkör legifjabb tagja, ki ez alkalommal többnyire az asztal alá
bújik (néhol pedig az asztalra áll), ítéli oda látatlanban a családfő, vagy a
vendégsereg legidősbje kérdéseire az ettől fölszeletelt kalács részeit az
egybegyülteknek; az első darab azonban a «jó isten része» néven a szegényeké,
kik a legtöbb e szokást tartó vidéken kántálni is járnak e «részük»-ért a
házakhoz. Akire a babszemet magába foglaló szelet jut, az a babkirály vagy
babkirályné s első dolga, hogy másnembeli uralkodótársat, némely helyütt pedig
még egész udvartartást is választ magának. E B. a lakoma korlátlan hatalmú
feje, rendelkezéseinek aznap mindenki engedelmeskedni tartozik az asztalnál,
kivált amikor iszik, vele együtt mindenkinek ki kell hajtania poharát e
szavakkal: «le roi boit (v. la reine boit)», a király (v. a királyné) iszik.
Aki ezt elmulasztja, arra valami bohókás büntetést mér a B. Angliában,
Belgiumban és Németalföldön azonban e királyt külön e célra szolgáló
kártyalapok közül való sorshúzással, az úgynevezett királylapokkal választják,
melyeken régies fametszeteken kivül tréfás és az ünnepre vonatkozó versikék is
vannak.
E szokás igen régi eredetű és alighanem a római Szaturnaliák
egyenes utódja, amelyek szintén a téli napfordulat (dec. 21.) körül tartattak,
s ahol szintén szokásban volt a többi ünnepségek és lakmározások mellett babbal
való sorsolás útján lakomakirályt választani. Egyike ez azoknak a pogánykori
szokásoknak, amelyeket ártatlan voltuk és a hagyományban (a családi élettel
való szorosabb összefüggésük miatt) erősebb begyökerezettségük következtében a
keresztény egyház is megtűrt, csak saját ünnepeivel igyekezett kapcsolatba
hozni. A középkorban Ny.-Európa legtöbb székesegyházában vízkereszt előtti
napon a káptalan tagjai is választottak maguk közül egy ünnepkirályt s a
főoltár előtti trónra ültették, a hová mindnyájan hódolattal járultak elébe.
Franciaországban 1793-ban keresztény ünnepi vonatkozásai és a benne szereplő
«király » miatt el akarta a még fiatal köztársasági kormány e szokást törülni,
de a köztársaság VII. évében a direktórium ismét visszaállította. Normandiában
némely helyütt nem vizkeresztkor, hanem a rákövetkező vasárnapon tartják e
szokásos B.-lakomát. Berryben az ünnepi kalácsot oly hajadonnak kell felvágnia,
akinek az újján még nincs jegygyűrü, a szeleteket asztalkendő alá rejtik, s a
gyülekezetben lévő legkisebb lányka húzza ki onnan vaktában minden vendégnek a
részét, legelőbb azonban itt is a szegények jutalékát. Párisban utóbbi időben a
kalácsba babszem helyett cukorbabákat, vagy szintén cukorból alakított kis
malacokat sütnek. A normandiai Argentanban a B.-t «Phoebe domine» néven
szólítják, ami alighanem a latin «fabae domine» elcsavarása. A B. lakomája
egyike a németalföldi festőiskola kedveltebb genre-tárgyainak, melyet p.
Jordaens, Teniers, Steen és más hirnevesebb festők is feldolgoztak.
Forrás: Pallas Nagylexikon