Babkirály

Franciaországban, Belgiumban, Németalföldön és Angliában, sőt Németország és a Svájc francia hatás alatt állott némely vidékein is szokásban van vizkeresztkor (jan. 6.) az ünnepi ebéd közben egy hagyomány előirta alakú kalácsot az asztalra feladni, melybe egy babszem van belesütve. Rendesen az asztalkör legifjabb tagja, ki ez alkalommal többnyire az asztal alá bújik (néhol pedig az asztalra áll), ítéli oda látatlanban a családfő, vagy a vendégsereg legidősbje kérdéseire az ettől fölszeletelt kalács részeit az egybegyülteknek; az első darab azonban a «jó isten része» néven a szegényeké, kik a legtöbb e szokást tartó vidéken kántálni is járnak e «részük»-ért a házakhoz. Akire a babszemet magába foglaló szelet jut, az a babkirály vagy babkirályné s első dolga, hogy másnembeli uralkodótársat, némely helyütt pedig még egész udvartartást is választ magának. E B. a lakoma korlátlan hatalmú feje, rendelkezéseinek aznap mindenki engedelmeskedni tartozik az asztalnál, kivált amikor iszik, vele együtt mindenkinek ki kell hajtania poharát e szavakkal: «le roi boit (v. la reine boit)», a király (v. a királyné) iszik. Aki ezt elmulasztja, arra valami bohókás büntetést mér a B. Angliában, Belgiumban és Németalföldön azonban e királyt külön e célra szolgáló kártyalapok közül való sorshúzással, az úgynevezett királylapokkal választják, melyeken régies fametszeteken kivül tréfás és az ünnepre vonatkozó versikék is vannak.

E szokás igen régi eredetű és alighanem a római Szaturnaliák egyenes utódja, amelyek szintén a téli napfordulat (dec. 21.) körül tartattak, s ahol szintén szokásban volt a többi ünnepségek és lakmározások mellett babbal való sorsolás útján lakomakirályt választani. Egyike ez azoknak a pogánykori szokásoknak, amelyeket ártatlan voltuk és a hagyományban (a családi élettel való szorosabb összefüggésük miatt) erősebb begyökerezettségük következtében a keresztény egyház is megtűrt, csak saját ünnepeivel igyekezett kapcsolatba hozni. A középkorban Ny.-Európa legtöbb székesegyházában vízkereszt előtti napon a káptalan tagjai is választottak maguk közül egy ünnepkirályt s a főoltár előtti trónra ültették, a hová mindnyájan hódolattal járultak elébe. Franciaországban 1793-ban keresztény ünnepi vonatkozásai és a benne szereplő «király » miatt el akarta a még fiatal köztársasági kormány e szokást törülni, de a köztársaság VII. évében a direktórium ismét visszaállította. Normandiában némely helyütt nem vizkeresztkor, hanem a rákövetkező vasárnapon tartják e szokásos B.-lakomát. Berryben az ünnepi kalácsot oly hajadonnak kell felvágnia, akinek az újján még nincs jegygyűrü, a szeleteket asztalkendő alá rejtik, s a gyülekezetben lévő legkisebb lányka húzza ki onnan vaktában minden vendégnek a részét, legelőbb azonban itt is a szegények jutalékát. Párisban utóbbi időben a kalácsba babszem helyett cukorbabákat, vagy szintén cukorból alakított kis malacokat sütnek. A normandiai Argentanban a B.-t «Phoebe domine» néven szólítják, ami alighanem a latin «fabae domine» elcsavarása. A B. lakomája egyike a németalföldi festőiskola kedveltebb genre-tárgyainak, melyet p. Jordaens, Teniers, Steen és más hirnevesebb festők is feldolgoztak.

Forrás: Pallas Nagylexikon