v. Borsszem J., Bors Jancsi (Erdélyi, Közm. 22.), Hüvelyk
(Hüvők: Ipolyi, Magy. Myth. 113.) Matyi (Zalamegyében Hőköm illetve Hüőköm
Mátyás), egyebütt Kökény Matyi (Gál, Magyar népmesegyüjtemény, III., 37.),
Máknyimák (Erdélyi, Közm. 283.), Pilinkó (Tilinkó és Kilinkó változatokkal),
Bakarasznyi és Bakonyszegi, Lyüki, népmeséink egyik legkedveltebb alakja,
melynek parányi termetével óriási erőt és ravasz furfangosságot egyesítő csodás
természete a róla szóló, többnyire burleszk komikus veszedelemmel járó kalandokból
is kitetszik még, arra engedve következtetni, hogy e piciny mesehős valamikor
előbbkelő helyen állott a róla regélő népek mitologiájában. Magyar neveinek
legnagyobb része találkozik más népek analog mesehőseinek neveivel. Igy a mi
Hüvelyk (v. Hőköm) Matyink a német Däumling (Daumerling, Daumgross, Daumesdick
és Daumenlanger Hans) párja vezetéknevében, mig keresztneve úgy ezétől, mint a
francia Jean Pouçot (közönségesebben csak Petit Poucet) János és az angol Tom
Pouce v. Tom Thumb Tamás nevétől elüt. Megegyezést mutat azonban a mi Babszem
és Borsszem Jankónk meg Bors Jancsink keresztneve az épp említettekével.
Egészen sajátunknak látszik a Máknyimák érdekes fokozást kifejező neve s a
szintén parányiságot jelentő Pilinkó, melynek a részben már nem is e körbe
tartozó mesékben előforduló Tilinkó és Kilinkó talán csak változata. Nem
találunk analogiát a Kökény Matyi vezetéknevére sem, holott a Babszem párja
megvan a portugál Manoel Feijao vezetéknevében, a. Borsszemé pedig a francia
tájszólási Peperelet-ben. Közel jár az utóbbiakhoz a gyakori «Borsószem»
elnevezés is, melynek kivált olasz változatai számosak (Cecino, Cicille,
Cicireddu stb.). Ide tartozik az újgörög Félborsó és az ezzel egyjelentésü
török Leblebi is. A francia Gros d"in pion (Gros d"un poing) és a baszk
Ukailtcho «ökölnyi»t, az olasz Deto grosso pedig «nagyujjnyi»t (tehát ismét
«hüvelyknyi»-t) jelent. A mi Máknyimákunk picinységével versenyez a portugál és
katalán Kásaszem. Bakarasznyi, mely alatt «kisebb (a szétfeszített hüvelyk és a
mutató ujj, nem pedig az előbbi és a kis ujj közé fogható) arasznyi»-t kell
értenünk, legközelebbről a cseh pidimuzik (arasznyi emberke) törpe-névvel
rokon. A «hüvelyknyi» (vagy legalább «ujjnyi») méret törpékre alkalmazva már az
ó-görög mitologiában is előfordul az idai Daktylosok, az «ökölnyi» pedig a
Pigmaiosok nevében (l. ezeket).
A B.-ról szóló mesék az egész földkerekségen el vannak
terjedve s mindenütt ugyanazon motivumoknak több vagy kevesebb változatossággal
egybefűzött sorozatát mutatják. Ezek főbbjei a következők: meggondolatlannl
kiejtett gyermekáhító kivánság, mely szószerint teljesűl s ebben a mesehős
törpeségének oka; az apró emberke különféle, többnyire nevetséges bajjal járó
kalandjai, melyekből vagy óriási erejével, vagy ravaszságával menekül, kivételesen
ezen kalandok reá nézve végzetésekké is lesznek; ha nagyobb (rendes emberi
termetü) testvérek társaságában lépteti fel a mese hősünket, akkor részben már
más mesecsaládba csap át, valamint mindamaz esetekben is, ahol a kis vitéz
óriási ereje komolyabb vállalatokban mutatkozik, mert ezek többnyire csak a
Medve Jankó v. nálunk Fehérlófia s a vele rokon mesehősök tetteinek az óriásról
ennek végletes ellentétére való átruházásai. Egyike a jellemzőbb motivumoknak a
B. egyideig valamely marha (ökör, tehén vagy ló) fülében, olykor pedig beleiben
rejtőzése. Az első esethez még egy vonás szokott járulni, mely az
összehasonlító mitologia némely művelőjét arra a feltevésre indította, hogy kis
mesehősünket egyfelől a göncölszekérről világszerte elterjedt és szintén feltünő
analogiákat mutató népies képzetek egyikével, a nevezett csillagkép hét fényes
csillaga mellett (a rúd második csillaga fölött) látható gyenge fényü csillag
(az Alkor, vagy Saidak) Hajcsár (nálunk Kisbéres, l. o.) nevével hozza
kapcsolatba; másfelől pedig a görög Hermés gyermekkori kalandjával (melyet az
ezen isténségről szóló homérosi himnusz énekel meg) állítsa párhuzamba az
igavonó állat fülében dudorászó vagy fütyörésző legényke alakját. A
göncölszekerével kapcsolatba hozható B.-mesékről egész tanulmányt irt Gaston
Paris: Le Petit-Poucet et la Grande Ourse, Paris, Franck, 1875, amelynek egyes
tételei azonban tetemesen módosulnak az azóta közölt idetartozó nagyszámú
meseváltozatok következtében. Ami jellemzőbb B.-meséink közüi álljanak itt p.
Arany László, Ered. népm., 17.; Gál fentidézett meséjén kivül az ő gyüjteménye
III. kötetének 37. meséje (Kökény Matyi); Istvánffy Gyula, Palóc mesék a
fonóból c. gyüjteményének 2. meséje (v. ö. Istvánffy, Egy török és egy palóc
népmese rokonsága, Etnográfia I., 223. és ehhez: Katona, Megjegyzések a
török-palóc párhuzamra, u. o. 227. és 364.).
Forrás: Pallas Nagylexikon