Költő, szül. Tapolcán, Zalam., 1763 máj. 7., nem
nemes szülőktől, megh. Linzben, 1845 máj. 12. Tanulmányait a veszprémi és
soproni gimnáziumban és a kegyesrendiek pesti liceumában végezte, majd az
egyetemen törvényt hallgatott. Ekkor lépett fel először az irodalomban b. Orczy
Lőrinc buzdító példájára, kinek fiát ajogi tanulmányokban segítette; nagy
befolyással volt rá a francia nyelv és irodalom elsajátítása is. Első műve, A
magyaroknak vitézsége egy hazafias tüzű históriai parainézis fordítása,
latinból, 1785-ben jelent meg. Tanítványa elhalván, b. Orczy veje, b. Vécsey
Miklós kassai kamarai adminisztrátor mellett kapott mint kancellista
alkalmazást (1787). Kassán élte B. életének leggyümölcsözőbb éveit. 1787 végén
Kazinczyval és Baróti Szabóval szövetkezve («kassai társaság») megindította a
Magyar Muzeumot, az első emeltebb színvonalu magyar szépirodalmi folyóiratot, a
sokfelé ágazó irodalmi irányok szervezésére és az irodalmi élet vezetésére. A
kiadó és főszerkesztő B. volt, ki ekkor már az új irodalmi vívmányok hatása
alatt állt. Ő írta a folyóirathoz a bevezetést, mellyel Kazinczy előszavát
kiszorította; ebben magvasan és lendülettel fejtegette a magyar társadalom és
irodalom hiányait, s folyóiratok és egy tudom. akadémia szükségességét
hangoztatta. Kazincy nem tűrhetvén B. hatalmaskodásait, nemsokára kilépett a
szerkesztőségből s 1790. az Orpheust alapította. B. Baróti mellett teljesen
függetlenül vezethette a lapot s hirdethette irodalmi elveit. Maga is a francia
filozófia hatása alatt állván, fentartá a kapcsolatot a franciás iskolával,
ismertette Bessenyei, Báróczi irodalmi munkásságát, valamint Ányost, s
kiterjeszkedve a külföldi irodalomra, bemutatta a magyar közönségnek Ossiánt
is, prózában fordítva néhány részletét; egy polemikus cikkében pedig Milton
világirodalmi fontosságát emelte ki. Sűrgette a külföldi költők fordítását, s
egyik előharcosa volt annak az iránynak, mely a fordításoktól ízlés és nyelv
tekintetében sokat várt; ez irányt Kazincy fejleszté ki bővebben. Ki is
fejtette újból a fordítás elméletét (először az 1787-iki Magyar Músában írt e
kérdésről), azon elveknek rakva le alapját, melyekből később az alakilag hű
fordítás rendszere oly mereven kifejlett. A klasszikai triász híres tollharcába
is beleszólva, nagy nyomatékkal vette védelmébe Rájnis személyeskedő támadásai
ellen Barótit, s mikor ezért Rájnis ő ellene fordúlt és műfordítási elveit
rostálta, B. ismét tüzetesen megbeszélte a fordítás kellékeit. éppen oly
tevékeny volt mint költő is. Fejlődése első időszakában (1785-1794) főleg a
franciás és a klasszikai iskola hatása alatt állt, nagyrészt episztolákat írt,
de több szellemmel és csinnal, mint a franciások, v. Baróti és Révai, de már
ekkor is hajlott a modern lira felé s néhány dalával a Ráday, Földi, Verseghy
irányához csatlakozott, mely a nyugateurópai («mértékes- rimes») versformákkal
a nyugati dalstil átültetésén fáradozott; ezt az irányt is Kazincy vezette
diadalra. Nem volt valami nagytehetségű lirikus, csekélyebb képzelőerővel mint
refiexióval írt, de hazafias, humanista s demokráciai eszméit erős lendülettel
hirdette. Akkori íróink közt leginkább telve volt politikai szenvedéllyel, s a
franciáktól a politikai mozgalmak eszméit is átvette, míg többi iróink
Bessenyeitől kezdve inkább csak a filozofiai eszméknél maradtak. A
franciaországi változásokra 1789 c. költeménye, mely a Museum II. kötetében
jött ki, majdnem forradalmias. Ez a költemény lett szerencsétlenségeinek
forrása. Egy összezördülés miatt főnökét párbajra hívta, de Vécsey vonakodott
vele, mint nem nemessel és alantasával megvívni, s részint e miatt, részint
mivel említett költeményeért egy ellensége feladta, B. 1793-ban elvesztette
állását, versét pedig a Museum illető füzetéből kivágták. Meg is szűnt 1792-ben
a Museum, mely irodalmunknak annyi munkását összehozta és nevelte s az irodalom
fejlődésére oly jótékony hatással volt. B. 1794-ben gr. Forgács Miklós nyitrai
főispánnál talált menedéket, de 1795-ben elfogták s a Martinovics-féle ügy
részeseként a törvény elé állították: a biróság már-már fölmenté, azon
szenvedélyes sorokért azonban, melyeket B. felindulásában börtöne falára írt,
egy évi fogságra itélte. Ekkor vasra verve Szentjóbival együtt Kufsteinba
vitték. Kiszabadulván Bécsbe ment, a bankhivatalnál lett napidijas, s e csekély
állásban is szolgálta az irodalmat, noha rendőri felügyelet miatt nem volt
módjában sűrűbben érintkeznie magyarországi barátjaival. Kiadta mégis Ányos Pál
munkáit (1798), mely az első kritikai kiadás irodalmunkban, s fordítgatta
Ossiánt, most már versekben; e fordításból azonban csak az Iniszthónai háború
jelent meg az Erd. Museum V. köt. 1816. 1804-ben a pénzügyi direktoriumhoz
tették át tiszteletbeli fogalmazóul, 1805-ben valóságos fogalmazó lett és
1805-ben nőül vette Baumberg Gabriella ismert költőnőt, kinek verseit 1806-ban
kiadta. 1809-ben szabadságvágya Párisba vezette, honnan csalódottan tért
vissza, nem is sejtve, hogy börtön vár reá. A vád, melynek alapján a bécsi
kormány elzáratta, az volt, hogy Napoleonnak 1809-ben a magyarokhoz intézett
híres kiadványát ő fordította magyarra, pedig e vád, újabb nyomozások szerint,
teljesen alaptalan volt. Brünni fogságából két év mulva kiszabadulván, 1817-ben
Linzbe belebbezték, s ott élt aztán rendőri felügyelet alatt egész haláláig.
Viszontagságai egészen megzavarták szépen indúlt irói pályáját. Mint költőt
1795-1820 közt írt verseiben látjuk teljesen kifejlődve, amikor a modern lirai
hangot és formát már jobban eltalálja. Többnyire hazafias ódákat és bölcselkedő
elegiákat írt; legsikerültebbek a börtönben írt költeményei (A rab és madár,
Gyötrődés. A szenvedő). Linzből újabb összeköttetéseket keresett a magyar
irodalommal, de a távolban az újabb mozgalmakról hiányosan tájékozódva, nem
jutott többé fontosabb szerephez. Kazincy vezérkedését féltékenyen nézve, szövetkezett
a keszthelyi körrel, s az új kornak a régi jeles írókat akarván ellenébe
állítani, 1821-ben A magyar tudósokhoz c. iratával részint régi költők kiadását
sürgette, részint epésen megtámadta a nyelv-újítókat; 1824-ben kiadta Faludi
Ferenc verseit, egy Toldalékkal Faludi F. életéről és a magyar nyelvről s
verselésről, melyet szintén az új irodalom ellen intézett, de hatástalanúl.
1827-ben kiadta saját Versei első kötetét, 1835-ben pedig Poétai Munkáit. Mikor
az akadémia 1843-ban tagjává választotta a nyolevanéves irót, ő a megtisztelést
némán fogadta; két évvel utóbb elhúnyt. Hamvai a linzi köztemetőben nyugosznak.
Verseit válogatott prózai irásaival együtt Toldy is kiadta 1865. - V. ö. Toldy:
Irodtört., Gyulai: Irodtört. 1807-1848 (egyet. előadások után kőnyomatú ívek),
Bayer Ferenc: Bacsányi János, 1878.
Forrás: Pallas Nagylexikon