Bádog

B.-nak v. fehér lemeznek nevezik az ón, ólom ötvénnyel bevont vaslemezt. Ennek gyártására az u. n. födéllemezt (l. Lemezgyártás) használják. A födéllemez fölületéről először a reveréteget távolítják el; e célból a lemezeket rövid ideig higított sósavba mártják, ezután hosszu villás rudba állítva a fojtóan záró ajtóval ellátott izzító kemencében vörös melegig fölhevítik. Az izzítás megszünte után a kemencéből kivett lemezekről a reve lepattogzik, amit gyenge veregetessel is előmozdítanak. A megtisztított lemezeket igen kemény és fényezett hengerek között hidegen átjáratják, hogy felületük egyenletes simaságu legyen. Néha 6-szor is áthengerlik a lemezt, ekkor azonban annyira nyúlik, hogy ujra körül kell vágni. Mivel a hidegen hengerelt lemezek megkeményednek, megpuhításuk céljából fojtón zárható öntött vasbödönyökben és külön e célra szerkesztett izzító kemencében fölhevítik, nehogy az izzítás következtében oxidréteget kapjanak.

Sokkal olcsóbb és kevesebb vasveszteséggel is jár a csávázással való tisztogatás. E célra leginkább 1 rész kénsavból és 2 rész vízből álló csávát használnak, melyet gőzhevítette kanyargós csövekkel 70° C.-ig melegítenek föl. Ha sósavcsávát használnak ezt csak a művelet elején hevítik kissé föl. A csávázandó lemezeket láncokon csüngő sárgaréz vagy rézkosarakba csomózzák; kevésbbé jók az ólommal bélelt fa vagy öntött vasszekrények. Hogy a lemezeket folytonosan uj és uj folyadékréteg érje, a szekrényeket forgatóval mozgatott hajtó-ruddal ide-oda lengetik. Ezen az elven alapszanak Hughes-Chemery & Cie. és Hutching gépei. Néhol a kosarakat lassan forgó pater noster műre akasztják. A csávázó gépek szekrényenkint, melyekbe 50-60 kg. lemez fér, 2 1/2 -3 kg. kénsavat fogyasztanak. A sav töménysége és a lemez minősége szerint a csávázás 3-10 percig tart; ekkor a kosarakat a csávából kiemelik, s miután a lemezekre tapadó sav eléggé lecsepegett, forró vízben leöblögetik. A leöblögetett lemezeket fűtött csatornában, mozgó végtelen láncra fektetve, szárogatják meg. A megszáradt lemezeket acél v. öntött vas-bödönyökbe rakják és az izzító kemencében 8-12 óráig hevítik. A bödönyök nyílását és födelét fojtás közben be kell tapasztani, mert a lemezek a tűzben ujra oxidálódnának. Midőn a lemezek mintegy 1000° C.-ig fölmelegedtek, a bödönyöket a kemencéből kiveszik és lassan hülni hagyják, mire a lehült és a bödönyökből kiszedett lemezeket fényező hengerek között hidegen kihengerlik, hengerlés után ujra bödönyökbe teszik és 800° C.-ig hevítve kilágyítják lágyítás után pedig 60 °C.-ig melegített kénsavcsávában ujra csávázzák, s hogy róluk minden oxidréteg leváljon, a csávázás és leöblítés után homokkal megsúrolják. Az egészen tiszta lemezeket vízzel telt kádba állítják, melyekbe kevés szódát is tesznek. A kádat naponkint kétszer friss vízzel töltik meg. Ezt a körülményes előkészítést követi a tulajdonképeni ónozás. Mai nap leginkább 5 üstű ónozó kemencét használnak.

Az öntött vas-üstök közül az utolsó négyet külön fűtik, hogy mindegyiket a kellő hőmérsékletig hevíthessék. Az 1. üstben pálmafaggyú van, melyet a 2. üst tűzfészkéből elszálló égési termékekkel hevítenek föl. Ebbe teszik a vizes kádból kiemelt nedves lemezeket, a 100° 3.-ig hevített faggyu a vizet elpárologtatja és a lemezt finom hartyával vonja be, mely az oxidálást teljesen meggátolja. Ily kádba mintegy 150-400 darab lemezt állítanak, 10 perc mulva a munkás 20-30 drb lemezt széles száju fogóba fog és az előónozó 2. üstbe teszi. Fogó helyett vasból készült kosarakat is használnak. A 300-400° C-.ig hevített előónozó üstöt azzal az ónnal töltik meg, melyet a 3. üstben már használtak, 10 perc eltelte után a lemezeket kiveszik és 275° C-.ig hevített 3. üstbe (Bürsten-Kessel) állítják, ebben ón és e fölött a pálmafaggyu van. Mintegy 10 perc mulva a munkás 20 drb lemezt kivesz az üstből s ezeket vv vaslapra fekteti és ezután egyenkint fogóba fogva mindkét oldalát faggyus kefével megkeféli. Ennek az a célja, hogy az ónfűrdőn keletkező és a lemezekre tapadó oxidréteg eltávolodjék s hogy az ónréteg fényt és tömöttséget kapjon. A 3. üstöt a 4. üstből kimert ónnal töltik meg, az űst 2/3 magasságáig a 4. üstbe annyi friss ónt tesznek, hogy az ömlött fém majdnem a üst pereméig ér és ezt friss pálmaolajjal védik az oxidalástól. Ebbe a 280°C-ig fölhevített fürdőbe egyenkint belemártják a lekefélt lemezeket s ugyancsak egyenkint áteresztik az 5. üst hengerein. Az 5. üstben csak faggyu van, melyet 230-300°C.-ig hevítenek föl. A hengereket a hajtómű forgatja. Minél többször engedik át a lemezeket a hengereken, annál nagyobb fényt és tömöttséget kapnak, ezért ujabban 5 hengert használnak. Az első két hengerpáron áteresztett lemez az üstbe nyúló gerebenre esik, melynek fölemelése után a második és a harmadik henger alatti két henger közé kerül. A forró fürdő a lemezre rakodott fölös ónt leömleszti és az utóbb említett négy henger az egyenletesen szétterülő ónréteget tükörsimává fényezi. A második és harmadik henger közül kibuvó lapokat a munkás fogóval megfogja és a közeli asztalra helyezi, hol a rátapadt zsiradéktól gyapot rongyok segítségével korpaval és krétával megtisztogatják. Mivel ez a tisztogatás sok munkást kiván, ujabban Angolországban tisztító gépeket használnak, ezek merőleges hengerek, melyek a tisztíto anyagban állanak. A hengereken rovátok vannak, melyekbe a tisztító anyag bele tapad. A megtisztított lemezeket osztályozzák s ez részben a szilárd a és azután becsomagolják.

Gyorsabb ónozáshoz Girard készülékét használják. Ez öntött vas üstből áll, melyet a gát két részre oszt. A gát mögötti állítható acélhenger van, melyeket a fogas kerékpár forgat: A tűzfészek az üst elülső szakasza alatt van; ezért az üstbe tett ólom a gát előtt melegebb. A lemez vezető gerebenről a hengerek közé, innen pedig az vezetékre jut. A hengerek előtti részben az ónt klórcink, a hengerek mögötti részben pedig faggyu borítja. Az igy ónozott lemezek kevésbbé jók, mert az ónnak nincs elég ideje, hogy a vas pórusaiba hatolhasson.

A kereskedelembe kerülő bádog közül legjobb a B lemez (Brillant lemez) ezután következnek a W lemez, a W W lemez és a HB lemez. Európábán 1888. 121 gyár készített bádogot, ezek között van két magyar gyár (az Unió társaság zólyomi és a rima-murány-salgótarjáni vasmű-részvénytársaság nádasdi telepe). Legtöbb ily gyár, számszerint 86, Angliában működik. Az egész világ bádogszükséglete 1885. 8.600,000 50-60 kg.-os csomag volt.

Forrás: Pallas Nagylexikon