Királyság a Német hirodalom déli részében: két részből áll: a keleti nagyobb, a Rajnán inneni részből és a nyugati kisebből, a Rajnai-Pfalzból. Az előbbi határos Hessen-Sassau porosz tartománnyal, Szász-Weimarral, Szász-Meiningennel, Koburg-Gothával, ifj. Reuss fejedelemséggel, a szász királysággal, Csehországgal, Felső-Ausztriával, Salzburggal, Tirollal, Vorarlberggel, Württemberggel, Badennel és Hessen-Darmstadttal; az É. szél. 47 ° 16" és 50° 33" s a K. hossz. 8° 59" és 18° 50" közt fekszik; területe 69,927 km². a Rajnai. Pfalz hatáyos a porosz rajnai tartománnyal Hessen-Darmstadttal Badennel és Elszász-Lothaiával; az É. szél. 48° 58" és 49° 49", a K. hossz. 7° 4" és 8° 30" közt fekszik, területe 5937 km².

Története.

Római és germán korszak.

Bajorország őslakói kelta törzsek voltak (mint a vindelikok), kik a műveltségnek már előrehaladottabb fokán állottak, amikor Augustus római császár Kr. e. 15. Drusust és Tiberiust bizta meg országuk meghódításával. A győzők az uj tartományt a régi lakók neve után Vindeliciának nevezték; a már akkoriban is virágzó városok közül Bregenz (Brigantium), Kempten (Campodunum), Passau városának u. n. Inn-negyede (Bojodurum) és Straubing, a rómaiak által alapított gyarmatok közül pedig Augsburg (Augusta vindelicorum, a tartomány fővárosa), Regensburg (Regina Castra) és Passau (Castra Batava) említendők első sorban. A tartomány szabálytalan négyszög alakjában az Alpok északi szegélyétől egészen a Dunáig, az Inn és a Bodeni tóig terjedt. Később a rómaiak Vindeliciát a tőle délre fekvő Raetia-hoz csatolták és a IV. és V. században Raetia secunda-nak nevezték: A római nyelvnek és műveltségnek ebben az országban is termékeny talaja volt. De a népvándorlás viharaiban mind ennek vége szakadt.

A római korszakról 1. Mommsen, Corpus Inscr. Latinarum III. és az Ephemeris Epigraphica II. és IV. kötetét (a feliratokat); Mommsen, Römische Geschichte (V. köt. 6. fej.; Jung J., Römer u. Romanen in den Donaulandschaften (1887, 2 kiad ) és Die roman. Landschaften d. röm. Reichs (1891).

Népvándorlás. A bajorok eredete.

A dunamenti országok az Észak felől délnek iparkodó népek útvonalába estek. A rómaiaktót elhagyott területen sok germán törzs fészkelte be magát, igy 488 és 520 között a markomannok és quádok, kik Csehországból (Bojohaemum) vándoroltak be és elöbbi hazájukról a bajuvarii, «bajorok» nevet kapták. A mai bajorok ősei e szerint valószinüen a markomannok és quádok, kikhez még egyéb törzsek is csatlakoztak mint a rugiak, turcilingok herulok és ugy leheta kelta bojok maradványai. A bajorok eredete egyébiránt mai napig vitás kérdés, melyet a terjedelmes szakirodalom dacára sem lehet határozottan megoldani. (L. a különböző nézeteket egybeállíttva Bachmannál, Die Einwanderung der Baiern a bécsi akad. értekezéseiben, 41. köt., Krones-nél. Grundriss der österr. Gesch. [142. és 150 l.] és Riezler-nél Gesch. Bayerns I. kötet.)

A bajuvárok népe nem szállta meg egész Raetiát, amennyiben a Lechtől nyugatra elterülő részek már az alamannok kezében voltak, DK-i irányban ellenben a bajor törzs a mostani osztrák alpesi tartományokat is megszállta. Főhelyük Regensburg volt. Midőn a longobárdok Felső-Itáliába nyomultak (568), a bajorok már hercegek fenhatósága alatt állottak, kik azonban némiképen az ansztráziai frank királyoktól függtek. Ekkor az Agilolfingok hercegi családja uralkodott a bajorokon; ennek a családnak ősatyja állítólag I. Garibald volt, ki Autáris longobárd király szövetségében hasztalan iparkodott lerázni a frankok fenhatóságát. Halála után (590) a bajor nagyok fia, Grimoald, mellözésével, rokonát 1. Taszilót emelték a hercegi, székre. Ez elüzte Grimoaldot, de az avarok ellen indított második hadjáratban seregestül elveszett. Fia, II. Garibald idején (630) kapták a bajorok Dagobert frank királytól legrégibb törvénykönyvüket és ez időben érkeztek hozzájuk az elsőkeresztény hittéritők is: Eustasius és Agilus, kiket I Theodo korában Kupert éa Emmeram követett. II. Theodo maga is áttért a keresztény hitre, s országát 702 körül három fia között osztotta fet. Unokája. Hugibert, a Martell Károly után viselt azerencsétlen háboru után még alárendeltebb viszonyba került a frankokkal. utóda, Odiló nőül vette Martell Károly leányát és felszabadította országát a nyomasztó helyzetből, de midőn 743. sógoraival, Kis Pipinnel és Karlmannnal viszályba keveredett, a Lechmezőn elfogatott. A győzők Bajorországnak a Dunától É.-ra fekvő részeit «Nordgau» néven Frankországhoz csutolták. Odilo idejére esik szt. Bonifáciusnak hittérítő müködése és a passaui, freisingeni, salzburgi és regensburgi püspükségek alapítása (739) Odilo-t hat éves fia II Tasziló, követte a trónon, ki nagykoruságra jutván, a frankok ellen több izben, de mindig szerencsétlenül kelt fel. Nagybátyja, Kis Pipin 757. hódolatra kényszeritette (757).Midön 787. önérzetes neje. a longóbárd Liutgard, nógatására a bizanci és longobardi udvarral szövetkezve, sőt még az avarok segélyére is számitva, ujból fegyvert fogott: Nagy Károly frank király még jobban megnyirbálta hatalmát. Midőn pedig most sem maradt veszteg, Nagy Károy 788: saját bajor nemesei s papjai által halálra itélette, de kegyelemből kolostorba záratta. 794. Tasziló kénytelen volt Frankfurtban végképen lemondani országáról, Bajorország pedig frank tartománnyá lett. Nagy Károly B.-ot grófságokra osztotta. Jámbor Lajos pedig az ország kormányzását fiára, Lothárra bizta. 817. Jámbor Lajos legifjabb fia Német Lajos kapta meg B.-t Csehországgal és Karintiával együtt, még pedig királyi cimmeL Lajos halála után B. fiára, Karlmannra szállt, 880. ennek öcsccére III. Lajosra, 882. Pedig harmadik testvérükre Vastag Károlyra, aki aztán az egész frank birodalmat ismét uralma alatt egyesítette. Károlyt 887. Arnulf követte a trónon, ezt pedig 899. fia, Gyermek Lajos, kinek uralkodása alatt az ismételve betörö magyarok Bajorországot kétségbeejtették. 907. p. a bajor hadsereget Luitpold tirgróf alatt teljesen tönkreverték és az országot tüzzel-vassal pusztították.