Kisszótár


Magyar Magyar Angol Angol
Bajza... ----

Magyar Magyar Német Német
Bajza... ----

Címszavak véletlenül



Címszó:
Tartalom:

Bajza

1. József; költő és kritikus, sz. Szűcsiben (Hevesm.) 1804 jan. 31., megh. Pesten 1858-ban márc. 3. Szülei ág. ev. vallásu birtokos nemes emberek voltak. Gyöngyösön kezdte a gimnáziumot, innen Pestre ment és 1818-22. a bölcseletet, 1822-23. a jogot hallgatta s egy év mulva Pozsonyban végezte a jogi tanfolyamot. Jelen volt az 1825-27-iki pozsonyi országgyülésen, rokona, Földváry Ferenc hevesi alispán, akkori követ mellett mint irnok, s küldözgette pesti barátainak az országgyülési tudósításokat. Az országgyülés végével Pestre jött vissza s a kir. táblánál jegyzőnek esküdt fel; 1828. ügyvédi oklevelet nyert, de mint Vörösmarty, ő sem ügyvédkedett; 1829. állandóan Pesten telepedett meg. Az irodalmat különösen Kazinczy, Virág és Berzsenyi munkáiból kedvelte meg. Legrégibb iró barátja (1820-tól) Toldy volt; még egyetemi hallgató korábán el-eljárt a fiatal irók szokása szerint Virág Benedekhez, s 1822-ben levelezést kezdett Kazinczyval is. Toldy megismertette Kisfaludy Károllyal, ki sokat igérő tehetségéért minden barátai közt kitüntette. Az 1823-iki Aurorában lépett föl egy költeménnyel, s ez évkönyvben jelent meg ezután sok lirai költeménye, melyek melankolikus hangulatukkal és formai csinjukkal meglehetős hatást tettek. Dolgozott még a Szépliteraturai Ajándékba, Aspasiába, Hébébe, Koszoruba s már a 20-as évek közepétől az Aurora körnek egyik irányadó tagja volt. Goethe és különösen Lessing tanulmányozása a teoriák és kritika felé terelte figyelmét, s mikor Vörösmarty 1828. átvette a Tudományos Gyüjtemény szerkesztését, e folyóiratba Az epigramma teoriája c. alatt Lessing nyomán, de sok eredetiséggel hosszabb tanulmányt irt, mely a legkidolgozottabb B. értekezései közt. E monográfia utolsó részében szigoruan megbirált több magyar epigramm-irót, amivel maga ellen zúdította őket s különösen Szentmiklóssy Alajossal éles polemiába keveredett. A magánérintkezésben szelid, csendes ember volt ugyan, de az irodalmi vitában kíméletlen és szenvedélyes, s minthogy igy több emberrel összeütközésbe került, lemondott arról, hogy amint tervezte hivatalt vállaljon s egész nyiltan a kritikára adta magát. Alig indította meg 1830. a Külföldi játékszin c. vállalatot, egy igen nevezetes polemiában az u. n. Conversations-lexikoni pörben vett előkelő részt. A vita története a következő: Wigand pesti könyvárus többek közreműködésével ismerettár megindítását tervezte s némely mutatványokat bocsátott közre. Minthogy az ismerettár szerkesztői, köztük Döbrentei, olyan emberek voltak, kiknek nyelvészeti és esztetikai nézeteitől félteni lehetett az irodalmat és a közönséget, az Aurorakör (l. ott) tagjai hevesen megtámadták a Lexikon egész tervét. A vita nagy arányokat öltött s a két részről mintegy 8-10 iro vegyült bele. Legélesebbek Bajza cikkei voltak, s mikör a megszorult Döbrentei a maga védelmére gróf Dessewffy Józsefet, a jeles irót hivta segítségül, a ki tekintélyének súlyát akarta éreztetni az ellentáborral: Bajza rettenthetetlenül folytatta harcát most már Dessewffy és a születési tekintély ellen is, mintegy kimutatván ez által hogy az irodalomban nincs rangkülönbség. A bátran kimondott és megvédelmezett elv, mely a politikai küzdelmekbe csak azután ment át, nagy vivmánya volt e tollharcnak s a fiatal kritikus már becsült társ és félelmes ellenfél volt. Irodalmi viszonyaink közt nagy szükségét látta a rendszeres kritikának s azért 1830. megindította a Kritikai Lapokat, mely 1836-ig állott fenn, s dolgozótársai közt volt Kölcsey, Vörösmarty és Toldy is. E lapban az Aurora-kör Kazinczyval szemben is állást foglalt, kit B. tisztelettel, de élesen megtámadott egy magyar főpap német munkájának, Pyrker érsek Szent hajdan gyöngyeinek magyarra fordításáért. 1830-ban vette át az Aurora szerkesztését is, melyet szintén 1837-ig folytatott; ez almanach ügyében ismét vívott egy elvi jelentőségü tollharcot, az u. n. Aurora-kört, melyben először fejtegette nálunk az irói tulajdonjog kérdését (l. Aurora). Az Aurorába lirai költeményeket, elbeszéléseket és történelmi dolgozatokat (Gróf Kohári István, Coriolán és a háborgó Róma) irt s elbeszéléseket fordított; irt néhány lirai darabot a Társalkodóba is, melyet 1832. első felében szerkesztett. Két regénye A fekete lovag és Kámor terjedelmök miatt kiszorulván a zsebkönyvből, nyomatlanok maradtak. Ez alatt az akadémia, első nagygyülésén 1831. levelező, második nagygyülésén 1832. pedig rendes taggá választá a történettudományi osztályba. Versei először összegyüjtve 1835-ben jelentek meg, másodszor arcképével együtt 1847.; 1836-ban pedig Pillangó c. zsebkönyvet adott ki külföldi válogatott elbeszélésekből Széplaki Erneszt álnév alatt; u. ez évben jelent meg egy fordított munkája: Az Éjszakamerikai egyesült országok történetei, de ez idő alatt legtöbbet egy Magyar és német zsebszótár irásával foglalkozott, melyet az akadémia megbizásából többekkel szerkesztett. Vörösmartyval és Toldyval együtt 1837-ben az Athenaeum c. ismeretterjesztő és szépirodalmi lapot indította meg, s kritikai melléklapját, a Figyelmezőt, mely később, 1841-ben, beolvadt a főlapba; az egész 1843-ban szünt meg. E két lapban állt B. pályája tetőpontján. A kettős vállalat határozott elveket követett, a költészetben a romantikus irány mellett harcolt, fentartotta Révai nyelvtani és helyesirási rendszerét, közleményeit jól megválogatta,.mindig megőrizte magas szinvonalát s birálataival az izlést hathatósan fejlesztette. Tekintélye addig példátlan volt; az egykoru irói nemzedék körülte csoportosult, s Petőfi és Tompa is az Athenaeum hasábjain léptek fel. A triumvirátus hatalmának akadtak heves megtámadói, többek közt Csató Pál, ezeket azonban hosszu, kegyetlen polemiákban verték le. Kivált szinbirálatokkal sokat foglalkozott B., üldözte a szinészetben a naturalizmust, hangoztatta a drámában a cselekvény fontosságát a jellemrajzzal szemben, védte a francia romantikus szinművet, sürgette a nemzeti drámát és a szini hatást. A szinügy iránti érdeklődéséért a nemzeti szinház igazgatásávai két izben is megbizták (1837. és 1847.) és e nemzeti intézetünk szervezését és rendbehozását súlyos körülmények közt szerencsésen végezte; egy bátor tájékoztató pamfietet is tett közzé: Szózat a pesti magyar szinház ügyében 1839. Belefáradva végre a folytonos harcokba, 1843-ban megszüntette az Athenaeumot s egész erejével történelmi munkásságát folytatta. Igy készültek 1844-ben az Eudoxia császárné és a Telekiek tudományos hatása c. dolgozatok, s Történeti könyvtár c. alatt vállalatot indított meg, melyből 1844/5-ben 6 kötet jelent meg. Belefogott egy Világtörténetbe is, melyből azonban csak az ókor készült el (1847). Történeti munkái nem alapszanak eredeti buvárlatokon, felfogásuk sem mélyreható, inkább az előadás tárgyszerüségében áll érdemük; tán legértékesebb a Telekiek. Történetirásunkat jobban előmozdította B. a Horvát István elleni polemiájával (a Kritikai Lapokban), melyben e nagyhatásu historikusunk álmadozásait kérlelhetetlenül megvilágította, a történelmi kritikát és oknyomozást erélyesen sürgette. Mikor Kossuth 1848-ban miniszterré lett, Bajzát bizta meg a Pesti Hirlap szerkesztésével: szerkesztette is 48 végéig, mikor a lap Debrecenben megszünt; Pestre visszatérve uj lapot indított Futár cimmel, de ennek csak egyetlen száma jelent meg. A világosi katasztrófa után Vörösmartyval együtt Szatmárban, később Hevesben bujdosott, mig Haynau bukásával visszatérhetett Pestre. Ekkor jelentek meg Összegyüjtött munkái (Pest 1851, két kötetben). A bujdosás, ide-oda hányatás és a nemzeti szerencsétlenség azonban annyira megviselte idegeit, hogy 1851 vége felé az elmekór tünetei jelentkeztek rajta; mind mélyebb apathiába esett s mint lassu pusztulás áldozata halt meg 1858-ban. Verseit 4-ik kiadásban Toldy bocsátotta közre 1857. Halála után veje, Heckenast Gusztáv adta ki Összegyüjtött munkáit Toldy F. gondjai alatt 2. kiadásban (Pest 1861-63, hat kötet).

B. a magyar kritikának Kölcsey után második uttörője. Jeles képzettségü s jó izlésü kritikus volt, a jobb ízlés és a szép stilus bajnoka, ki sok ismeretet terjesztett s őszinteségével, határozottságával és bátorságával hatott. A hivatlanok valóságos ostora volt; de eszmékben nem volt gazdag, nagyobb irókat nem birált,.inkább napi kérdésekhez szólt hozzá s kritikáinak ma már kevés becsük van; polemiái is többnyire alkalmi kérdésekben, gyakran személyes ügyekben támadtak s inkább irodalomtörténeti fontosságuk van, amennyiben rendszerint egy-egy elvi kérdés dőlt el bennök. Hasonlóképen időszerü szolgálatot tettek dramaturgiai dolgozatai. - Mint lirai költő is előkelő helyet foglal el költészetünkben. Az édes bánkódás, a méla fájdalom költője, érzése legtöbbnyire egy-egy sóhajszerü dalban nyilatkozik. Motivumaiban nincs nagy változatosság, de hangulata mindig hat. A dalban a legerősebb s a németek modorát követő lirikusaink közt senki sem irt szebb dalokat. Goethe és Uhland nyomán jár, dalait könnyedségükért és nemes hangulatukért szerették. A belső formában igen biztos, a dalhangot igen jól eltalálta; épp oly korrekt a nyelvben és a technikában is, bizonyos ünnepi módon szól, kifejezései finomak, majdnem keresettek. Bár szükkörü s érzése nem nagyon mély s nem elég közvetlen, Petőfi előtt a 30-as 40-es években az ő dalait énekelték. Egész iskolát is teremtett, az ifju költőkre nagy hatással volt, modora egész divattá vált, utánzói bizonyos langy érzelemkörben, csiszolt formában, sok affektációval mozogtak, mit későbbi kritikusok szobaköltészetnek neveztek. B.-nak érzelmes helyzetdalait is igen kedvelték (Irma Gyulához, Az anya keserve, Isten hozzád). Erősebb hangokra a hazaszeretét és a szabadság eszméje fakasztja néhány ódaszerü költeményben; itt is a szenvedést énekli legtöbbször, igy Lengyelország szenvedését az Apotheozis-ban hazafias lirájában eleinte reménytelen hangokat hallat (,Sóhajtás, Rabköltő, A vezér bucsuja), Széchenyi föllépte után hite ébred s lelkesedik (Ébresztő), a forradalom utáni pár költeményében keserü, gúnyos kétségbeesés szólal meg. Ódaféléiben inkább emelkedett szónoki stil pótolja az óda tüzét. Sikerült hazafias költeménye a Borének, mely soká igen népszerü bordal volt, bár kissé józan. Lirai iskolája mindaddig virágzott, mig Petőfi uj eszmékkel és formákkal nem lépett föl. - L. Gyulai: A m. irodtört. 1806-1848. (kőnyomatu ivek egyet. előadásai után), Toldy, Irod. tört., és B. kiadása előtt, u. az Emlékbeszéd B. J. fölött, Irod. beszédek II. 1872, Beöthy, Irodtört., Erdélyi János Kisebb prózái 1863, Péterfy Jenő, B. J., Bp. Szemle 1882. stb.

2. B. Jenő, költő, Bajza József fia, szül. 1840., megh. 1863. Atyja megháborodása és saját betegeskedése igen korán szomoruvá tette kedélyét, s ezt a hangulatot fejezik ki 1860-63. a lapokban közölt versei is. Ebben az időszakban fordította le az ifju Werther keserveit Goethétől, melynek hangulata oly nagyon illett lelki világához, és átültette Goethe több költeményét is. Legjelentékenyebb műve a Zách Felicián c. tragédia, 4 felv., melyet verseivel együtt Zilahy Károly adott ki (Pest 1864).

3. B. Lenke, 1 Beniczkyné Bajza Lenke.

4. B. József Ignác, tót iró. Szül. 1755. Predméren (Trencsénm.), megh. Pozsonyban 1836 dec. 1-én; teologiát tanult Bécsben; róm. kat. lelkész volt Alsó-Dombón és Üzbégen, végül pozsonyi kanonok lett. Sorrend szerint ő tekinthető első tót irónak, mert ő használta először a cseh helyett a tót nyelvet az irodalomban; de a nyelv behatóbb tanulmányozása nélkül ugy kezelte a nyelvet, hogy a cseh nyelvtanhoz alkalmazkodva a tót nép társalgási nyelvén igyekezett gondolatait kifejezni. Irói munkássága inkább kisérletnek tekinthető, melyet korunk kritikája ugy jellemez, hogy ő a cseh nyelvet eltótosítani és a tótot elcsehesíteni törekedett. Művei: 1. René mladenca prihody a sku?enosti (Az ifju René történt dolgai és tapasztalatai), Pozsony 1783. 2. Krestanské katholické nábo?enstvi (A ker. katolikus vallás), Nagyszombat 1789-96. 3. Obrana najblahosl, panni bo?ej rodi?ki Marie (A bold. istenanyának sz. Máriának tisztelete), U. o. 1791. 4. Ne?o o epigrammatich. 2 köt. (Valami az epigrammokról), U. o. 1794. - 5. Veselé ú?inky a re?éni (Vig történetek és beszélgetések) U. o. 1795. 6. Cvi?eni pobo?nosti (Ájtatossági gyakorlatok), U. o. 1809. 7. Prikladi ze svateho písma (Példák a szt. irásból), U. o. 1813. -Az epigrammokról irott művében a cseh nyelvtant és irodalmat ajánlja a tótoknak s egyúttal megcsipkedi Bernolákot és társait, kik a tót nyelv kiművelésén fáradoztak. Bernolák több névtelen támadással felelt B. kritikájára..

Forrás: Pallas Nagylexikon



Maradjon online a Kislexikonnal Mobilon és Tableten is