Baktérium

A szerves élet legalsóbb fokán álló, egysejtü, gömbölyded, hengeres, vagy pálcika alaku lények, melyeknek az állatországhoz (Ehrenberg) vagy a növényvilághoz (Perty, F. Cohn) való tartozása fölött hosszu viták folytak. Növényi természetük ma kétségtelennek tekintendő. Biologiailag azzal, hogy klorofillt nem tartalmaznak, s igy szénsavat asszimilálni nem képesek, a gombákhoz állanak közel; tisztán alaktanilag éppen úgy nem tartoznak a gombákhoz, mint p. a denevér a madarakhoz, hanem legközelebbi rokonságban a hasadó algákhoz állanak (különösen a nostoc-félékhez), melyek azonban klorofill-tartalmuak: ezekkel oly sok pontban egyeznek, hogy különösen az ugynevezett artrospórás baktériumok klorofillmentes nostocaceáknak volnának nevezhetők.

A korhadás, rohadás, erjedések és fertőző betegségek körüli fundamentális jelentőségük tette a B.-kat közérdeklődés tárgyává. Már Leuwenhoek (1695) látott s lerajzolt B.-kat a fognyákban, nyálban stb. Gleichen (1778), Müller O. F. (1786), Ehrenberg (1838) még az állatvilághoz sorozták. Naegeli (1849) a gombákhoz sorozta, de hasadó gombák Schizomyceták) neve alatt ezektől is különválasztotta, állati természetük lehetőségét mégis eldöntetlenül hagyván. Perty (1852), Hallier (1866), Cohn Ferdinand növényi természetüket bizonyították. utóbbi rendszerbe is szedte a B.-kat és alaktani fajokat állított fel, melyek mindegyikét biologiai hatás szerint ismét alfajokra osztotta; de Bary (1884) a fruktifikáció módját, a szaporodás formáját deklarálta a beosztás egyik főprincipiumának.

Kórtani téren

a bizonyos betegségek és legkisebb élőlények között való okozati összefüggés gondolata az orvosi köztudatból tulajdonképen soha el nem tünt, amióta Kircher (1646) a pestisbetegek mirigydaganataiban férgeket talált. Hosszu ideig a légben sáskahadszerüen röpködő, de láthatatlan férgekről ábrándoztak. Kórtani tudássá ez ábrándok csak az erjedések vegytanának terén tett nagy fölfedezések utján lettek.

A B.-ok egysejtü, górcsői láthatóság a határán álló növényi lények, 0,001 mm. (= 1 mikra = 1 m) vagy még kisebb átmérővel s ennél csak ritkán 6-6-szor nagyobb hosszusággal. A sejttest protoplazmából és sejtburokból áll melyet még nagyobb-kisebb fokban kifejlett kocsonyás (gelatinózus) burok takar: a két előbbi lényegileg egyetlen fehérjetestből (mikroprotein, Nencky) van felépítve. a protoplazma klorofillmentes (kivétel p. bacillus virens, van Tiegham), némelyeknél (bacill. amylobacter) a fejlődés bizonyos stádiumában amilum reakciót ad vagy kénszemcséket tartalmazhat; koncentrált sóoldatok hozzáadására szabályszerű golyókká szakadhat (plasmolysis, Fischer), ami mellett, vagy alkoholikus jódoldat hozzáadására a sejtburok jól feltünik. Hogy a B.-ok valódi sejtmagvakkal is birnak, ujabb vizsgálatok szerint (Schottelius) igen valószinü.

Sok B. -a gömb alakuak (kokkusok) kivételével - élénk mozgással bir; ujabban (Pfeiffer, Löfller) a mozgás szervei ostorszálacsák (ciliák), szerfelett finom, hullámosan hajlott, a B. oldalán vagy végein többes vagy egyes számban ülő képletek alakjában lettek felismerve, melyek nem a protoplazmánakn (mint a moszatok rajzó spóráinál), hanem a buroknak folytatásai. Bizonyos oldott anyagok (p. káliumsók, pepton) mozgó bakteriumokra olyképen hatnak ingerlőleg, hogy azoknak az ingerforrás felé való vándorlását okozzák; míg mások (savak, lúgok, alkohol) eltaszítólag hatnak (pozitiv és negativ chemotaxis, Pfeiffer).

A Baktériumok szaporodása

az előbb hosszirányban megnőtt sejtek harántosztódása által történik: kedvező tenyészfeltételek mellett egy ily osztódás 15-40 perc alatt ismétlődik. Kiszámították, hogy ez uton zavartalan fejlődés mellett egy B.-ból 8 nap alatt 47 trillió fejlődnék 7 1/2 millió kg.-nyi sullyal.

Osztódás után a sejtek vagy azonnal szétválnak vagy a genetikus (fejlődésbeli) elrendeződésben egy darabig megmaradnak. Utóbbi esetben egy irányu osztódásnál sorszerü elrendeződés, tagokból felépült fonalak (u. n. álfonalak, streptokokkus, leptotrix), a tér két vagy mindhárom dimenziójában történt osztódás után síkszerű (merismopedia) illetve kockaszerü képletek (sarcina) keletkeznek. Ezen genetikus (fejlődésbeli) összeköttetésektől jól megkülönböztetendők a külső okoktól függő csoportosulások; ilyen okok a kocsonyás burok különböző mennyisége, különböző duzzadási képessége s a B.-ok fejlődésére szolgáló szubsztratum híg vagy szilárd összeállása. Kevés kocsonyás burok s ennek szétfolyásig menő duzzadási képessége a sejtek szétválását, a kocsonyás burok ellenkező magatartása még folyadékokban is a B.-oknak kocsonyás, nyákos, nyulós tömeggé, gömböcskékké való összeállását okozza, ez az u. n. palmella v. zooglea. Az utóbbi nedves, szilárd talajon természetesen sokkal könnyebben képződik, s mert alakja, szine az egyes fajokra igen jellemző, a legfontosabb megkülönböztetési jeleket szolgáltatja az u. n. lemezkulturáknál.

Legtöbbször a tápanyag kimerülése, benne különböző bomlási termények felszaporodása esetén a B.-ok reprodukciós szerveket, u. n. spórák-at (spóros gör. mag) képeznek, melyek v. a B.-ok testében, protoplazmájában képződnek (endospórák) vagy a sejtsor egyes sejtjei a sejthártyának spóra hártyává alakulása által egészben átalakulnak spórákká (iz-spórák a. m. artrospórák). Előbbiekhez a bacillusok s néhány spirillum, az artrospórásokhoz főleg a kokkusok tartoznak. Amazoknál a sejttestben különböző szemcsék (sporogén szemcsék) mellett kicsiny, pontszerü szemecske lép fel, mely gyorsan igen erősen fénytörő, brillians, hosszukás testeccsé nő; a későbben elpusztuló anyasejt a képződő spóra helyén néha megduzzad (fejecsbaktérium). Egy anyasejtben mindig csak egy spóra képződik. Ez igen vékony gelatina-tokkal s igen erős sejtburokkal (spórahártya) van ellátva, melyen belül a protoplazma fekszik. Ezen endogén spórák a szerves világnak eddig ismert legellentállóbb képződései; fejlődésképességük megőrzése mellett a szárazságot éveken át tűrik; 100° száraz meleg sem öli meg s így a faj életét oly kedvezőtlen viszonyok mellett is biztosítják, melyek a közönséges tenyészalakokat biztosan megsemmisitenék. Mihelyt a spóra kedvező tenyészfeltételek közé jut, kicsirázik: hártyája hossz-vagy haránt irányban megszakad vagy egyszerüen felduzzad s protoplazmája ismét vegetativ alakká p. pálcikává nő. A kerti földben előforduló igen ellentálló spórák a gyümölcsök. konzerválását a lépfene- és gümőbacillus, stb. spórái a dezinfekciót igen megnehezítik.

Forrás: Pallas Nagylexikon