ballada
Drámai költői műfaj; az európai hősköltészet egyik örököse. Nevében
megőrizte régi, dramatizált, táncosénekes eredetét. Jellemzője a drámai
feszültség, az általában tragikusjellegű megoldás, a sejtetés, a
párbeszédes előadásmód.
A ballada költészet a népköltészetnek - a
mese mellett - a legősibb formája, így természetes, hogy a ballada voltaképpen
kizárólag variánsokban, változatokban él. A magyar népballadákat régi és új
stílusúakra osztjuk. A régihez tartoznak a klasszikus, a történelmi
vonatkozású, a vígballadák és a románcok: az újhoz a betyár- és a
helytörténeti balladák. A magyar népballadák gyűjtése és kiadása Kriza János
munkásságával vette kezdetét. Ezt a munkát folytatta Bartók Béla,
Kodály Zoltán és sokan mások. Az angol, a skót, a skandináv, a
szerb-horvát és a székely népballadák a világirodalom kimagasló értékei. Az
összehasonlító kutatások Számos téma és balladamotívum átvételét;
vándorlását mutatják. A műfajt a romantikával kezdődően a műköltészet
is átvette. Különösen híressé váltak Friedrich Schiller, Johann Wolfgang
Goethe, Arany János balladái. A XIX. sz.-ban a ballada zenei műformaként is
megjelent, amelyben zenei eszközökkel érték el a ballada költészethez
hasonló hatást (pl. Frédéric Chopin, Liszt Ferenc, Johann Brahms).
Szerkesztette: Lapoda Multimédia
Kapcsolódás
Maradjon online a Kislexikonnal Mobilon és Tableten is
|
Magyar
Angol
Német