Banca Romana
római jegybank amilyen Olaszországban összesen hat van, t.
i. a B., a toscanai, nápolyi, sziciliai és végre a nemzeti bank. A B.
eredetileg befizetett alaptőkéje 15 millió lirát tett. Alapszabályai értelmében
a részvénytőkének csak háromszoros erejéig adhatna ki papirpénzt és csak
háromszor annyi papirpénzt hozhat forgalomba, amennyi ércalappal rendelkezik.
Jegyei 50, 100, 200, 500 és 1000 lirásak. Az államnak 1%-ot fizet a rendes
jövedelmi adón kivül. A bank szennyes ügye ez év elején mind pénzügyi, mind
politikai tekintetben nagy feltünést keltett s az olaszok az egyidejü
Panama-botrányról Panamino-nak nevezték. Olasz ellenzéki képviselők (kül.
Calajotti) már régebben fölhivták a kormány figyelmét a B. csalárd üzelmeire és
hamis könyvelésére; Monzilli kereskedelmi miniszteriumi osztálytanácsos
azonban, felhasználván Chimirri és Alvisi volt miniszter járatlanságát,
gondoskodott arról, hogy a megindított vizsgálat ne vezessen eredményre. 1893.
jan. havában azonban a sikkasztás köztudomásra jutott. Előbb Cuciniello, a
Banca di Napoli igazgatója szökött meg, ki 21/2 millió lirát sikkasztott, a
vizsgálat fonalán pedig kiderült, hogy cimborája Tanlongo Bernát a B.
igazgatója 1.700,000 lirával tartozott neki, mely összeggel a vezetése alatt
álló bankot megkárosította; kitünt továbbá, hogy Tanlongo 73 millió papirpénz
helyett 130 milliót hozott forgalomba. A Giolitti-miniszterium erre mindkét
igazgatót elfogatta, nemkülönben b. Lazzaroni és Torlonia herceg vádkeresetet
indított Zammarrano egyet. tanár és a bank hivatalos ellenőre ellen. A dolog
azonban nemcsak a fenyítő törvényszéket érdekelte, hanem a képviselőházat is.
Az ellenzék kisütötte, hogy a B. a miniszteriumoknak választási célokra több
izben nagyobb összegeket adott. 1893 jan. az ellenzék azt követelte, hogy
Giolitti miniszterelnök parlamentáris enquete-re bizza az ügy megvizsgálását;
ugyanezt követelte, saját reputációja érdekében, Rudini volt miniszterelnök.
Giolitti azonban erről mitsem akart hallani és csak hivatalból megindítandó
vizsgálatba egyezett. Jan. 28. a kamara 274 szavazattal 154 ellenében az
ellenzék indítványát elvetette. Ezek után a miniszterium a rendőrség által a B.
összes irományait lefoglaltatta; Monzilli osztálytanácsost azonfelül elfogatta
és Dezerbi képviselő ellen (ki 400,000 lirát kapott volt a banktól)
vádkeresetet indított. Febr. 17. a szenátus sürgette a vizsgálat gyors
elintézését, febr. 18. pedig Bovio interpellált a kamarában ez ügyben. A közvélemény
különösen Grimaldi pénzügyminiszter és Lacava eltávolítását követeli. Ami
Rudini volt miniszterelnököt illeti, ezt az ellenzék is kifogástalan
gentleman-nek tartja. Crispi helyzete már kevésbbé kedvező, mert kitudódott,
hogy ő a Panama-botrány hőseivel, Herz Kornéllel és Arton-nal is
összeköttetésben állott. Giolitti-t illetőleg azt hozta fel Bovio, hogy már
régebben tudomása volt a Banca Romana üzelmeiről (éppen ugy mint Crispinek), de
nem törődött vele. Bonghi volt miniszter is csatlakozott az ellenzékhez: a
párisi Matin-ban és a Nuova Antologia 1893 febr. számában «Principe e
Cortigiani» (Fejedelem és udvaroncok) c. cikkben nemcsak Giolittit támadja meg,
hanem a király felelősséggel nem járó állása ellen is irányozta támadásait. E
cikk miatt a kormány az államtanács előtt perben fogta. Mind megannyi
bizonyíték a bankválság politikai fontosságáról. (V. ö. Giolitti és
Olaszország. Tanlongo B. életrajzát és arcképét l. a Vasárnapi Ujságban 1893.
8-ik sz.)
Forrás: Pallas Nagylexikon
Maradjon online a Kislexikonnal Mobilon és Tableten is
|