Banca Romana

római jegybank amilyen Olaszországban összesen hat van, t. i. a B., a toscanai, nápolyi, sziciliai és végre a nemzeti bank. A B. eredetileg befizetett alaptőkéje 15 millió lirát tett. Alapszabályai értelmében a részvénytőkének csak háromszoros erejéig adhatna ki papirpénzt és csak háromszor annyi papirpénzt hozhat forgalomba, amennyi ércalappal rendelkezik. Jegyei 50, 100, 200, 500 és 1000 lirásak. Az államnak 1%-ot fizet a rendes jövedelmi adón kivül. A bank szennyes ügye ez év elején mind pénzügyi, mind politikai tekintetben nagy feltünést keltett s az olaszok az egyidejü Panama-botrányról Panamino-nak nevezték. Olasz ellenzéki képviselők (kül. Calajotti) már régebben fölhivták a kormány figyelmét a B. csalárd üzelmeire és hamis könyvelésére; Monzilli kereskedelmi miniszteriumi osztálytanácsos azonban, felhasználván Chimirri és Alvisi volt miniszter járatlanságát, gondoskodott arról, hogy a megindított vizsgálat ne vezessen eredményre. 1893. jan. havában azonban a sikkasztás köztudomásra jutott. Előbb Cuciniello, a Banca di Napoli igazgatója szökött meg, ki 21/2 millió lirát sikkasztott, a vizsgálat fonalán pedig kiderült, hogy cimborája Tanlongo Bernát a B. igazgatója 1.700,000 lirával tartozott neki, mely összeggel a vezetése alatt álló bankot megkárosította; kitünt továbbá, hogy Tanlongo 73 millió papirpénz helyett 130 milliót hozott forgalomba. A Giolitti-miniszterium erre mindkét igazgatót elfogatta, nemkülönben b. Lazzaroni és Torlonia herceg vádkeresetet indított Zammarrano egyet. tanár és a bank hivatalos ellenőre ellen. A dolog azonban nemcsak a fenyítő törvényszéket érdekelte, hanem a képviselőházat is. Az ellenzék kisütötte, hogy a B. a miniszteriumoknak választási célokra több izben nagyobb összegeket adott. 1893 jan. az ellenzék azt követelte, hogy Giolitti miniszterelnök parlamentáris enquete-re bizza az ügy megvizsgálását; ugyanezt követelte, saját reputációja érdekében, Rudini volt miniszterelnök. Giolitti azonban erről mitsem akart hallani és csak hivatalból megindítandó vizsgálatba egyezett. Jan. 28. a kamara 274 szavazattal 154 ellenében az ellenzék indítványát elvetette. Ezek után a miniszterium a rendőrség által a B. összes irományait lefoglaltatta; Monzilli osztálytanácsost azonfelül elfogatta és Dezerbi képviselő ellen (ki 400,000 lirát kapott volt a banktól) vádkeresetet indított. Febr. 17. a szenátus sürgette a vizsgálat gyors elintézését, febr. 18. pedig Bovio interpellált a kamarában ez ügyben. A közvélemény különösen Grimaldi pénzügyminiszter és Lacava eltávolítását követeli. Ami Rudini volt miniszterelnököt illeti, ezt az ellenzék is kifogástalan gentleman-nek tartja. Crispi helyzete már kevésbbé kedvező, mert kitudódott, hogy ő a Panama-botrány hőseivel, Herz Kornéllel és Arton-nal is összeköttetésben állott. Giolitti-t illetőleg azt hozta fel Bovio, hogy már régebben tudomása volt a Banca Romana üzelmeiről (éppen ugy mint Crispinek), de nem törődött vele. Bonghi volt miniszter is csatlakozott az ellenzékhez: a párisi Matin-ban és a Nuova Antologia 1893 febr. számában «Principe e Cortigiani» (Fejedelem és udvaroncok) c. cikkben nemcsak Giolittit támadja meg, hanem a király felelősséggel nem járó állása ellen is irányozta támadásait. E cikk miatt a kormány az államtanács előtt perben fogta. Mind megannyi bizonyíték a bankválság politikai fontosságáról. (V. ö. Giolitti és Olaszország. Tanlongo B. életrajzát és arcképét l. a Vasárnapi Ujságban 1893. 8-ik sz.)

Forrás: Pallas Nagylexikon