Barabás Miklós

(márkusfalvi), akadémiai képíró a III. oszt. vaskoronarend lovagja, a m. tud. akadémia levelező tagja, szül. Márkusfalván, Háromszékmegyében 1810 febr. 22., székely primi pilus családból. Mint hat éves gyermek került a nagy-enyedi Bethlen-kollégiumba, s 13 éves korában már teljesen önerejére volt hagyatva. Sok nélkülözést kellett szenvednie s nyomora közepett a rajzolgatásban keresett vigasztalást. Rajzai csakhamar jövedelmet is szereztek neki; vagyonosabb iskolatársai egy-egy váltó forinttal fizették az általa készített arcképeket. 1825-ben, mikor diák lett, már az iskola falain kívül is arcképeket festett. Az olajbefestést 1828. Kolozsvárott tanulta meg Gentiluomo rajzmestertől, kit csakhamar túlszárnyalt. Majd alaposabb oktatást óhajtván nyerni a bécsi képzőművészeti akadémiára ment, de itt támogatás hiányában nem tarthatván fönn magát, 1830. visszautazott Kolozsvárra. Megfordult aztán Szebenben is, honnan az oláh bojárok bíztatására, 1831. Bukarestbe ment. Szerencsecsillaga itt ragyogott föl először, a Miklós cár nevenapjára rendezett estélyen, hol Kisseleff tábornokkal, a bukaresti teljhatalmú orosz kormányzóval, a későbbi hires párisi nagykövettel kötött ismeretséget. Kisseleff több megrendelést szerzett neki s Bukarestben csakhamar a bon tonhoz tartozott, hogy minden előbbkelő ember a fiatal magyar művésszel arcképeztesse magát. Bukarestből, hol másfél esztendő alatt több ezer forintra menő összeget szerzett, Olaszországba indult. 1834. már Velencében találjuk, hol a képtárakban m ásolgatott s megismerkedett Leiten angol müvésszel, a kiváló aquarell-festővel, kitől a széles kezelésű vízfestési modort, melyben később kitünő műveket alkotott, sajátította el. Ezzel az angollal utazott Bolognán és Firenzén át Rómába, majd Nápolyba, hol van Dyk hires Danaë-ját másolta le aquarellben. Rómában idejének nagy részét hires honfitársa, Markó Károly mellett töltötte. 1835-ben visszatért hazájába és Szemere Miklós útján a közélet számos kitünőségével ismerkedett meg. Pesten először gr. Teleki Józsefnét, azután Vörösmarty Mihályt, majd Heves vármegye számára Buttler grófot, Biharmegye megrendelésére pedig Széchenyi István grófot festete le. Betegeskedése miatt 1839. Gräfenbergbe kellett utaznia; itt Liechtenstein Károly herceget és nejét, majd a nassaui herceget, Wesselényi Miklóst és Prissnitz. a hires Blücher tábornagy unokája arcképét festette le. Gräfenbergből Szt-Pétervárra édesgették, de B. elhatározta, hogy hazájában marad s 1840. véglegesen Pesten telepedett le, hol már a következő évben nőül is vette Bois de Chesne Zsuzsanna konstanzi hölgyet, kivel Erdélyben kötött ismeretséget. 1840. nagy tevékeny séget fejtett ki az első magyar műegyesület létrehozása körül, s ezen egyesület első kiállításán lépett föl a Galambposta cimü képével, melyet sokszor le kellett másolnia s mely metszetek útján is nagyon ismeretessé vált. Ugyanekkor egy német zsebkönyv: a Vielliebchen számára is készített rajzokat, melyeknek tárgyait a magyar népéletből vette. Ezek azonban többnyire csak egyes alakok voltak. Nemsokára aztán nagyobb kompozíciókat is készített, melyek közt legkitűnőbb a nemzeti múzeumban látható Paraszt lakodalom s ugyancsak ott a Vándorcigányok, melyhez Petőfi hosszabb költeményt irt. Mindezek igen tetszetős, élénk kompozíciók habár a mai ízlés úgy a fölfogásban, mint a kivitelben kissé édeskéseknek is találja azokat. Nevét hiressé azonban nem ezek a szabad kompozíciók, hanem az általa festett arcképek tették. Ezek száma egész hosszu sort teszen. Ma gyarországnak alig van nevezetesebb embere e század öt első tizedéből, akit Barabás le ne festett volna; legörömestebben azonban az írókat és színészeket festette, az utóbbiakat sokszor egész alakban, a színpadi jelmezekben. Petőfi legjobb arcképeit is B.-tól kaptuk 1845. Később, midőn a művészegyesület nem fejtett ki elég tevékenységet, sőt határozottan hibás irányban kezdett mű ködni, a képzőművészeti társulat megalapításában volt egyik főtényező. De B. nemcsak gyakorlatilag űzte művészetét, hanem annak elméleti részeivel is tudományosan foglalkozott. Sokat buvárolta különösen a távlattant, s mint a magy. tud. akadémia tagja a festészeti távlattani v isszaélések és áltanokról, tartott székfoglaló előadást. B. elméleti műveiben olyan kérdéseket fejtett meg, melyekkel tán egy gyakorló művész sem foglalkozott és oly feladatokkal birkózott meg, melyekkel a szaktudomány emberei is keveset gondoltak úgyhogy hazai tudományos férfiaink a feladatok egyikét Barabás-problémának keresztelték el. Ez az oszlopokon megtörő világosság pontjainak tudományos meghatározása. Irt B. kézikönyvet a rajzolásról is, mely 1842. jelent meg három füzetben. Ezenkívül 1863. munkatársa volt az Arany János Koszoru-jának. A hazai képzőművészet 1877. ünnepelte B. ötvenéves művészi jubileumát. A veterán művész még ma is szorgalmasan dolgozik de a kiállításokon csak nagyritkán szerepel. Utolsó kiállított műve egy mosolygó fiatal leányfej volt 1889-ben.

Forrás: Pallas Nagylexikon