(márkusfalvi), akadémiai képíró a III. oszt.
vaskoronarend lovagja, a m. tud. akadémia levelező tagja, szül. Márkusfalván,
Háromszékmegyében 1810 febr. 22., székely primi pilus családból. Mint hat éves
gyermek került a nagy-enyedi Bethlen-kollégiumba, s 13 éves korában már
teljesen önerejére volt hagyatva. Sok nélkülözést kellett szenvednie s nyomora
közepett a rajzolgatásban keresett vigasztalást. Rajzai csakhamar jövedelmet is
szereztek neki; vagyonosabb iskolatársai egy-egy váltó forinttal fizették az
általa készített arcképeket. 1825-ben, mikor diák lett, már az iskola falain
kívül is arcképeket festett. Az olajbefestést 1828. Kolozsvárott tanulta meg
Gentiluomo rajzmestertől, kit csakhamar túlszárnyalt. Majd alaposabb oktatást
óhajtván nyerni a bécsi képzőművészeti akadémiára ment, de itt támogatás hiányában
nem tarthatván fönn magát, 1830. visszautazott Kolozsvárra. Megfordult aztán
Szebenben is, honnan az oláh bojárok bíztatására, 1831. Bukarestbe ment.
Szerencsecsillaga itt ragyogott föl először, a Miklós cár nevenapjára rendezett
estélyen, hol Kisseleff tábornokkal, a bukaresti teljhatalmú orosz
kormányzóval, a későbbi hires párisi nagykövettel kötött ismeretséget.
Kisseleff több megrendelést szerzett neki s Bukarestben csakhamar a bon tonhoz
tartozott, hogy minden előbbkelő ember a fiatal magyar művésszel arcképeztesse
magát. Bukarestből, hol másfél esztendő alatt több ezer forintra menő összeget
szerzett, Olaszországba indult. 1834. már Velencében találjuk, hol a
képtárakban m ásolgatott s megismerkedett Leiten angol müvésszel, a kiváló
aquarell-festővel, kitől a széles kezelésű vízfestési modort, melyben később
kitünő műveket alkotott, sajátította el. Ezzel az angollal utazott Bolognán és
Firenzén át Rómába, majd Nápolyba, hol van Dyk hires Danaë-ját másolta le
aquarellben. Rómában idejének nagy részét hires honfitársa, Markó Károly
mellett töltötte. 1835-ben visszatért hazájába és Szemere Miklós útján a
közélet számos kitünőségével ismerkedett meg. Pesten először gr. Teleki
Józsefnét, azután Vörösmarty Mihályt, majd Heves vármegye számára Buttler grófot,
Biharmegye megrendelésére pedig Széchenyi István grófot festete le.
Betegeskedése miatt 1839. Gräfenbergbe kellett utaznia; itt Liechtenstein
Károly herceget és nejét, majd a nassaui herceget, Wesselényi Miklóst és
Prissnitz. a hires Blücher tábornagy unokája arcképét festette le.
Gräfenbergből Szt-Pétervárra édesgették, de B. elhatározta, hogy hazájában
marad s 1840. véglegesen Pesten telepedett le, hol már a következő évben nőül
is vette Bois de Chesne Zsuzsanna konstanzi hölgyet, kivel Erdélyben kötött
ismeretséget. 1840. nagy tevékeny séget fejtett ki az első magyar műegyesület
létrehozása körül, s ezen egyesület első kiállításán lépett föl a Galambposta
cimü képével, melyet sokszor le kellett másolnia s mely metszetek útján is
nagyon ismeretessé vált. Ugyanekkor egy német zsebkönyv: a Vielliebchen számára
is készített rajzokat, melyeknek tárgyait a magyar népéletből vette. Ezek
azonban többnyire csak egyes alakok voltak. Nemsokára aztán nagyobb
kompozíciókat is készített, melyek közt legkitűnőbb a nemzeti múzeumban látható
Paraszt lakodalom s ugyancsak ott a Vándorcigányok, melyhez Petőfi hosszabb
költeményt irt. Mindezek igen tetszetős, élénk kompozíciók habár a mai ízlés
úgy a fölfogásban, mint a kivitelben kissé édeskéseknek is találja azokat. Nevét
hiressé azonban nem ezek a szabad kompozíciók, hanem az általa festett arcképek
tették. Ezek száma egész hosszu sort teszen. Ma gyarországnak alig van
nevezetesebb embere e század öt első tizedéből, akit Barabás le ne festett
volna; legörömestebben azonban az írókat és színészeket festette, az utóbbiakat
sokszor egész alakban, a színpadi jelmezekben. Petőfi legjobb arcképeit is
B.-tól kaptuk 1845. Később, midőn a művészegyesület nem fejtett ki elég
tevékenységet, sőt határozottan hibás irányban kezdett mű ködni, a
képzőművészeti társulat megalapításában volt egyik főtényező. De B. nemcsak
gyakorlatilag űzte művészetét, hanem annak elméleti részeivel is tudományosan
foglalkozott. Sokat buvárolta különösen a távlattant, s mint a magy. tud.
akadémia tagja a festészeti távlattani v isszaélések és áltanokról, tartott
székfoglaló előadást. B. elméleti műveiben olyan kérdéseket fejtett meg,
melyekkel tán egy gyakorló művész sem foglalkozott és oly feladatokkal
birkózott meg, melyekkel a szaktudomány emberei is keveset gondoltak úgyhogy
hazai tudományos férfiaink a feladatok egyikét Barabás-problémának keresztelték
el. Ez az oszlopokon megtörő világosság pontjainak tudományos meghatározása.
Irt B. kézikönyvet a rajzolásról is, mely 1842. jelent meg három füzetben. Ezenkívül
1863. munkatársa volt az Arany János Koszoru-jának. A hazai képzőművészet 1877.
ünnepelte B. ötvenéves művészi jubileumát. A veterán művész még ma is
szorgalmasan dolgozik de a kiállításokon csak nagyritkán szerepel. Utolsó
kiállított műve egy mosolygó fiatal leányfej volt 1889-ben.
Forrás: Pallas Nagylexikon