Barázda
(franc.: cannelure). Igy nevezik az építészetben az oszloptörzs vagy pillér felületébe függélyesen vájt szögletes v. Homorú mélyedést. Már az ó-egyiptomiak B.- ákkal díszítették oszlo paikat, jóllehet ők még domborúan is barázdáztak, minek következtében egy-egy oszlop nádköteghez (canna) hasonlított. (Innen a franc. elnevezés.) A görög, római és renaissance építészet majdnem kizárólag csak homoru B.-ákat alkalmaz.
A dór oszlopnak 16-20 B.-ja van, melyek élben érintkeznek, fölül ívben simulnak az oszlopfőhöz, alul nekifutnak a talapzatnak. A jón és korintusi oszlopoknak 24 B.-ja van, melyeket azonban síkközök választanak el egymástól; a B.-k itt úgy alul, mint fölül félkörben végződnek. A pilasztereket is 7-9 B.-val szokták díszíteni. A renaissance az oszlopok és pillérek B.-áiba alul egy bizonyos magasságig egy kis domboru pálcikat is helyez, vagy azt levélfonattal diszíti. U. o. megtörténik az is hogy a B.-ák az oszlopot csigavonal alakjában fonják körül. - B. a földművelésben az a földszelet, melyet az eke a szántás alkalmával hasít. L. Szántás. - B. borona, i. Borona. - B. (növ.), lat.: (sulcus). B.-áknak nevezik azokat az egyforma keskeny mélyedéseket, melyek a növénytagok hosszaságában egymással párhuzamosan vonulnak végig. Az ilyen szár a barázdált szár (caulis sulcatus). B.-áknak v. völgyecskéknek (vallecula) mondják még a bordák közt levő mélyedéseket, melyek az apróbb szemü száraz gyümölcsökön különösen az ernyőgyümölcsön láthatók. L. Ernyőgyümölcs.
Forrás: Pallas Nagylexikon
Maradjon online a Kislexikonnal Mobilon és Tableten is
|