Barcsay

-család (nagybarcsai báró és nemes), Erdély egyik előkelő ős családja, melynek első ismert törzse. Márkhorvát bán szt. László korában élt.

Hunyad vármegyében Nagy- Barcsát, továbbá a pestényi és szálfalvi részeket mint első foglalást birják. A Hunyadiak korában élt Tamás és János, kik Mátyástól 1462-ben Hunyad vármegyében Szent-András, Városvíz, Bucsum helységeket, majd Aradvmegyében Tót-Varagyát és Nagy-Barcsát nyerték királyi adományként. Az említett két testvértől következőképen ágazott le a család II. Ákos erdélyi fejedelemig:

II. Ákos fejedelem testvérei: III. Gáspár, II. András, I. Ábrahám, I. Mihály és II. Sándor. Az első II. Rákóczi György fejedelem lovas hadainak főkapitánya volt s mint ilyen 1657. résztvett a szerencsétlen kimenetelü lengyelországi hadjáratban és II. Andrással Ákos testvérük fellépésének estek áldozatul. I. Ábrahám (megh. 1716) és I. Mihály (megh. 1713) II. Rákóczi Ferenc hivei voltak. Ez utóbbi nejétől, Bánfi Katától, származott I. Gergely zarándi főispán, ki 1730. báróságra emeltetett. Testvére II. Mihály; ennek másodunokája II. Gergely, kinek nejétől Barcsay Zsuzsannától származott III. Ákos, forradalmi honvédkapitány cs. és kir. kamarás, országgyülési képviselő. Gyermekeiben él I. Mihály ágazata. II. Sándornak Fodor Klárától származott gyermekei közül II. Tamás és Pál alapítanak napjainkig virágzó ágakat. Az előbbinek másodunokái III. Ábrahám (l. alább), ezredes és költő, s II. Zsigmond, kinek ismét unokái: III. László (szül. 1802., megh. 1880) 1848. tartományi biztos, 1873. hunyadi főispán, s III. Zsigmond. Ezek gyermekeiben él II. Tamás ága. Pálnak utódai között jelentékeny szereplő nem fordul elő.

B. (II.) Ákos (nagybarcsai), szül. 1619., megh. 1661 julius hóban. Fejedelmi udvarban nevelkedett. 1642-ben Konstantinápolyban képviseli urát, I Rákóczi Györgyöt, majd később az oláh és moldvai udvaroknál járt követségben. Érdemeiért Rákóczi 1644 dec. 20-án lugosi és karánsebesi bánná, 1648-ban pedig hunyadi főispánná nevezi ki. 1657-ben II. Rákóczi György lengyelországi hadjárata alatt Erdély helytartója volt. A hadjárat szerencsétlen kimenetele után a török nagyvezér 1658 szept. 14. fejedelemmé nevezte ki, melyet ő csak addig vállalt el, míg Rákóczi a törököt kiengeszteli, mit a Segesvárott október elején tartott gyülés el is fogadott. Rákóczi azonban 1660 máj. 22-én a monostori mezőn megütközött a törökkel, hol megveretett s maga is elesett. Ekkor a népszerü Kemény János állott a Rákóczi-párt élére, ki, miután Barcsay Gáspár seregét Örményesnél megverte és a fővezért megölte, egész Erdélyt hatalmába kerítette. E vereség B.-t annyira meghatotta, hogy 1661 január 6-án a fejedelemségről lemondott s a rendeket hűségi esküjök alul feloldotta. Később pártfelei közt ujra izgatni kezdett; mire Kemény Görgény várában őrizet alá fogta, s innen Kővárra szállítása közben julius elején megöletett. B. korához képest, mint egykoruak feljegyezték, művelt és tanult ember volt. Uralkodásának legmaradandóbb emléke, hogy Erdély címere 1659 május 24. a szász-sebesi országgyülésen határoztatott meg.

B. Ábrahám (nagybarcsai), költő, a franciás iskola egyik tagja, testőr és ezredes, a B. fejedelmi házból származott, szül. Piskiben, Hunyad vármegyében 1742 február 2-án, megh. Csórán, Fehér vmegyében, 1806 márc. 3-án. Tizenhat éves koráig a nagyenyedi ref. kollégiumban tanult, mialatt atyját, anyját egy hét alatt elveszté. Hunyad vmegye ajánlására 1762-ben a magyar testőrségbe jutott, melynek egyik legdelibb tagja volt. Itt Bessenyeivel és Báróczival szövetkezett a nemzeti műveltség és irodalom előmozdítására. 1767-ben átlépett a rendes hadsereghez, ezredével az ország több vidékén állomásozott, így Nagy-Szombatban is, hol az ifju Ányos neki mutatta be első gyüjteményét s tőle nyert első buzdítást és vezérlést a költészetben. Miután gróf Bethlen Zsuzsannát nőül vette, 1778-ban részt vett a bajor örökösödési háboruban, tiz évvel utóbb pedig a török hadjáratban; ezután alezredesi (testőr-főhadnagyi) ranggal visszahelyezték a testőrséghez, hogy a fiatalabbak nevelését vezesse. Barátságát ekkor is jeles férfiak keresték s II. József és II. Lipót előtt nagy kegyben állt; 1794-ben ezredesi ranggal nyugalomba vonult, aztán Erdélyben lakott és köztisztelettől környezve élt ott szélütés következtében történt haláláig. Irói hatása korántsem oly jelentékeny, mint Bessenyeié vagy Báróczié. Maga verseket irt, különféle állomáshelyeiről testőrbarátaihoz és Oroszyhoz meg nagyrészt Ányoshoz intézve; versei nem is mind önálló darabok, hanem sokszor egyes levelek prózával vegyített részletei. Többnyire elmélkedő tartalmuak, a hazai nyelv és műveltség ügyét, az emberi társaság viszonyait beszélik meg, baráti érzelmekről, idilli kedvtelésekről szólnak, leginkább a költői levél formájában, kellemes, választékos társalgó hangon, a franciás iskola szokott alexandrinjében, de sem a tartalomban, sem a nyelvben nem sok eredetiséggel. Síma verseiért akkoriban elegáns poétának nevezték. Legfőbb érdeme, hogy irótársaiban ő is ápolta buzdító verseivel a sikerben való hitet s magánkörben is nagy hatással buzgólkodott az irodalom pártolása érdekében. Verseit maga nem adta ki, hanem barátai és tisztelői bocsátottak közre apránkint egyet-mást. Első megjelent darabja a Baróczi Marmontelje előtt áll 1775.; utóbb Bessenyei György Társaságában jelent meg több verse 1777-ben; Révai Két nagyságos elmének költeményes szüleményei cím alatt 1789-ben B. és Bessenyei verseiből meglehetős gyüjteményt adott ki; utóbb is közölték egyes folyóiratok néhány versét (M. Museum II., Erdélyi Muzeum I., Figyelő 1873), néhány darabja azonban jelenleg is kéziratban van. V. ö. Barcsai Ábrahám élete s némely versei, Erd. Muz. l.; Toldy, Magyar költők élete; Beöthy, Irodalomtört.; Ballagi Aladár, a m. kir. testőrség története.

B. László (nagybarcsai báró), szinműfordító, cs. és kir. kamarás, Hunyad vmegye főbirája, szül. 1772., megh. 1810. Mint Kolozs vmegye alispánja, Boér Sándorral együtt a mult század végén az Erdélyi Játékos Gyüjtemény c. színműsorozatot indította meg; tőle való a gyüjteményben öt darab. A Schillerből (rosszul) fordított Tolvajok-at magyarosságáért többször előadták. Kevésbbé sikerültek: Fayel s a Rendtartó házi Gazda. Több figyelmet érdemel: A gyermeki szeretetnek ereje (1810), Schröder után szabadon fordított darab, bár ez sem ment lélektani botlásoktól. Legkülönb A jártas-keltes vőlegény (1793), melyben B. ügyes átdolgozónak bizonyul s némi vígjátéki életet tud teremteni. Egyik mulatságos alakjában, báró Mélyföldiben, először van gúny tárgyává téve magyar színpadon a főnemesi osztály léhasága, pazarlása, külföldieskedése. Fia, szintén László (1802-1880), huszártíszt, majd hunyadvmegyei főbiró s a forradalomban nemzetőri főparancsnok, sokat foglalkozott Barcsai Ákos erdélyi fejedelem életével egy akkor kezénél volt Vita Achatii Barcsai c. latin munka után, de dolgozata az 1840-iki pusztítások alatt tönkrement; adott ki egy kötet költeményt is.

Forrás: Pallas Nagylexikon