Barére de Vieusac

(ejtsd: -er d"vjőzak) Bertrand, a konvent tagja, szül. Tarbesban 1755 szept. 10., megh. 1841 január 14.. Eleinte ügyvéd volt, később Bigorre kormánykerület tanácsosává nevezték ki, mely kerület 1789-ben képviselőjéül választotta. A nemzetgyülés megalakulása után, bár szabadelvü volt, mérsékeltnek mutatta magát és csak pénzügyi meg közigazgatási ügyekben szólalt fel. Ő alapította meg a legelső forradalmi politikai lapot: Le point dujour-t. Az alkotmányozó nemzetgyülés föloszlása után a semmítő törvényszék birája, 1792-ben pedig a nemzeti konvent tagja lett, ahol számító és ravasz magatartása által nagy befolyásra tett szert. XVI. Lajos halálra itélésénél B. elnökölt a konventben és Lajos halálára szavazott. Midőn kitört az élethalálharc a hegypárt és a girondisták között, csakhamar felhagyott közvetítő szerepével s a hegypárthoz szegődött. Nagyravágyó terveit ügyesen elrejtvén, a jólétbizottságnak is tagja lett, mely állásban többnyire vakon követte a jakobinusok, illetőleg Robespierre parancsát. Ő indítványozta 1793 szept. 5., hogy a rémuralmat állandónak nyilvánítsák s oly hangzatos frázisokat gyártott a rémuralom dicsőítésére, hogy a nyaktiló Anakreonjának nevezték. Felismervén az idők jelét; még jókor Robespierre halálára szavazott; Lecointre mint a rémuralom egyik főkolomposát ennek dacára bevádolta s a konvent 1795 augusztus 25. deportációra itélte, brumaire 18-án azonban megkegyelmeztek neki. Napoleon nem bízott benne és tüntetőleg mellőzte B.-t, ki ekkor az irodalomra adta magát. A «száz nap» alatt képviselőnek választották, a Bourbonok második restaurációja után pedig mint királygyilkost számkivetésre itélték. 1815 óta Brüsszelben élt, ahonnan csak 1831-ben tért vissza. Mémoires-jei 1842. jelentek meg 4 kötetben, kiadta Carnot H. Macaulay remek essayt irt róla. Magyarra fordította Angyal Dávid (Olcsó könyvtár).

Forrás: Pallas Nagylexikon