Barkóczy

1. Ferenc (szalai) meghalt 1709 jul. hóban. Kora történelmében nevezetes szerepet játszó férfiu. Kir. tanácsos, kállói várparancsnok és egy magyar ezred tulajdonosa volt midőn 1683. Tököli híve lett s u. ez év jun. 1. fényes kísérettel csatlakozott urához, kivel a nagyvezér táborába m ent. Ezután a dunántuli felkelés szervezésével bizatott meg s mint ilyen fogadá ott a Batthyányak, Széchyek és Draskovichok hódolatát. A bécsi ostrom meghiusultával Tököli a Tisza felé k ényszerült vonulni, mire B. elpártolt tőle, megírván neki, hogy a « szaladó tót fejedelmet» tovább nem követi. 1686. zempléni főispán lett, 1687 dec. 8. grófi méltóságot nyert. 1689 dec. 13. pedig Magyarország alvezérévé neveztetett ki. 1703. II. Rákóczy Ferenc felkelésekor B. Kassára szo rult, melyet a kurucok a következő évben bevettek. A foglyul esett B.-t, miután sógora Károlyi Sándor kuruc tábornok a fejedelem hűségére feleskette, Rákóczy tábornokká s a nemesi felkelés vezérévé nevezte ki; majd 1706., midőn a fejedelem az országot öt kapitányságra osztotta, a szolnokit reá bízta. Fia volt III. Ferenc kuruc tábornok.

2. B. Ferenc (szalai) gróf, Magyarországnak prímása, szül. Tarnován, családjának ősi várában 1710 okt. 15., megh. Pozsonyban 1765 jun. 18. Atyja Zemplénvárm. főispánja, anyja pedig Zichy Juliánna grófnő volt. Iskoláit Kassán kezdette, a bölcsészetet Nagy-Szombatban, a hittudo mányt pedig Rómában hallgatta. III. Károly király már 1729-ben, tehát még mint növendékpapnak az iváncai prépost címet adományozta neki, tanulmányai bevégzése után pedig Erdődy gróf egri püspök kanonokjává és Eger plébánosává nevezte ki. 1740-ben szepesi préposttá, tenegriai címzetes püspökké és az esztergomi érsek szepesi helynökévé, 1741-ben titkos tanácsossá, 1743. a hétszemélyes tábla bírájává lett. Az 1741. országgyűlésen is résztvett s ő volt az, ki Mária Terézia előtt az apostoli keresztet vitte. Erdődy gróf ha lálával (1744) megüresedvén a nyitrai püspökség és Heves és Külső-Szolnok vármegyék főispánsága, mind e méltóságokra -kiemelvén az egyház, nemzet s király körül szerzett érdemeit - 1780. Mária Terézia őt nevezte ki. E minőségében nem csak lankadatlan buzgalommal teljesíté kötelességét, hanem azonkívül Egerben bölcsészeti tanfolyamot és könyvnyomdát rendezett be, majd pedig Felső-Tárkányban a nazarenus szerzetet telepítette le Lengyelországból s ő maga is e szerzetben végezte évenként néhány napi lelki gyakorlatait. Viszály merülvén fel a 13 szepesi város között egyrészt, másrészt pedig több sárosi és szepesi úr között, ennek elsimításával az 1755-i országgyülés B.-t bízta meg. E feladatot is annyi tapintattal s ennélfogva oly sikerrel oldotta meg, hogy közmegelégedéssel találkozott. Nem lehet tehát csodálkozni, hogy Mária Terézia királynő 1761 máj. 12.esztergomi érsekké nevezte őt ki, reá ruházva egyszersmind mindazokat a méltóságokat, melyek már abban az időben az érseki székkel jártak. Mint érsek azon fáradozott, hogy székhelyét Nagy-Szombatból ismét Esztergomba helyezze vissza s még ugyanazon év okt. 15. ki is eszközlé a királynőtől, hogy az esztergomi várat az összes katonai célokra emelt épületekkel együtt neki átadja, minek fejében B. a nagyszombati érsekség és káptalan épületeit engedte át. Azután hozzáfogott az esztergomi átalakításokhoz, folytonosan szemmel kísérve a közélet eseményeit, melyekben szintén jótevő szerepet játszott. 1762 jan. 7. a királynő a magyarországi összes intézetek fejévé (protectorem studiorum omnium publicorum) tette őt, 1764 máj. 6. pedig az ekkor alapított Szt. Istvánrend első nagy keresztjével díszíté fel, melyet azóta az esztergomi érsekek mindegyike visel. Ugyanaz évben tevékeny részt vett az országgyűlésen, hol ékesszólása közfigyelmet keltett. De sajnos, úgy e működésében, mint ama szándékaiban is, hogy Esztergomban, hol már az egyház alapját megvetette, az érsekség, káptalan és papnövelde épületeit is felállíttassa, megakadályozta őt a halál, mely egy kerti sétája közben váratlanul lepte meg. Hátrahagyott iratai között találták a francia Massillonnak szent beszédeit magyar fordításban, melyet ő készíttetett elő a kiadásra. Bőkezűsége gazdag alapítványaiból tűnik ki.

3. B. László (szalai és tavarnai báró), székesfehérvári püspök, szül. Imreghen, Zemplén vármegyében 1791 jan. 9., megh. Pozsonyban 1847 dec. 13. Iskoláit S átoralja-Ujhelyen és Pesten, a bölcseletet Kassán, a jog első évét Pesten hallgatta. Egyházi pályára lépvén, 1809-ben a pesti központi papnevelőbe küldték, hol tanulmányait bevégezvén, mint tollvivő, utóbb mint érseki szertartó nyert alkalmazást. 1818. miskolci plébánossá, rövid idő mulva ugyanazon kerület alesperesévé nevezték ki. 1829-ben lett egri kanonok, 1836-ban mint pankotai főesperes és ábrahámi apát a kir. táblához ment Pestre s innen a következő évben jan. 13. a székesfehérvári püspökségre. Az egyházi irodalmat latinul irt értekezéseivel mívelte.

Forrás: Pallas Nagylexikon