Barlangkultusz

a barlangok s egyéb földalatti üregek vallásos tisztelete, mely azon az igen elterjedt őskori eredetű hiten alapszik, hogy e titokzatos sötét boltozatok felsőbb lények kedvelt lakó-, vagy tartózkodási helyei. E hit való szinüleg az ősök tiszteletében (l. o.) gyökerezik s a barlangokba való temetkezés szokásával függ össze, melynek nyomaira korunkban még a következő népek- és néptörzseknél találunk: Afrika déli részének vad népei közül a hotentottáknál (szórványosan), egyes néger törzseknél (földbe vájt fülkék alakjában), a zuluknál (régi és kivételes temetkezésmód, mely főleg a törzsfők kiváltsága volt; mesterségesen vájt üregek). Közép-Afrikában a felső Nílus vidékén lakó bo ngók- v. nyam-nyamoknál (földbe vájt üregek); szórványosan és másféle temetkezésmódokkal vegyest egyes polinéziai, mikro- és melanéziai törzseknél Szumatra szigetén (mesterségesen vájt sírüreg); részben mesterséges sírüregek, sőt olykor valóságos családi kripták, részben természetes barlangok is az amerikai indiánok számos törzsénél. E szokás régebben sokkal általánosabb elterjedtségét igazolják mind az öt világrész őskori leletei, nemkülönben a történelmi szereplésű népek sziklasírjai. Ez őskori leletek részben egyúttal azt is tanusítják, hogy hajdan a barlangokban való lakás széltiben el volt terjedve és e körülmény is nagyban hozzájárult ahhoz a barlangok vallásos tisztelet tárgyaivá és helyeivé váltak. Kivált oly népeknél, melyek előrehaladottabb műveltségi fokra jutva, már csak őseik egykori lakóhelyeinek, vagy temetőinek elhomályosult emléke s az ebből fejlődött szellemtisztelet helyhez kötése révén viselkedtek kegyelettel a barlangok iránt. Hogy miként történt ez a lassú átmenet a temetkezési helyből a kultusz kiváltságos helyévé, az legvilágosabban a polinéziai mikro- és melanéziai népeknél látható. Jóslatokért különben a dél- és középafrikai négerek is sírjaikhoz látogatnak el. Továbbá a busmanok és az ausztráliai népek szokása, hogy a lakóhelyeik közelében lévő barlangok falába ábrákat s képeket vésnek és karcolnak, szintén e helyek vallásos tiszteletére látszik vallani, ha e jelenséget némely prehisztorikus leletekkel és más néprajzi tapasztalatokkal vetjük egybe. Figyelembe veendő még, hogy Formosa szigetén p. az áldozati helyek még ma is kiválókép barlangok nyilása előtt vannak. M ásrészt meg egyike a legáltalánosabb etnografiai tapasztalatoknak, hogy a sír egyúttal vallásos cselekedetek kiváltságos helye és középpontja, áldozatok, imák varázslás stb. helye. E kettőnek összetévesztéséből egyfelől könnyen megérthetjük azt, miért lettek a barlangok titokzatos és felsőbb hatalmak székhelyeivé s így tisztelet tárgyaivá a legtöbb régi s még igen sok mai nép felfogásában; másfelől pedig világossá lesz az a szoros összefüggés, mely a barlangkultusz nyilvánulásai és az illető népnek a lélek tulvilági állapotát, meg a szellemek v. isteneknek az ember életére való hatását illető kép zetei között van.

Hogy a bizonyos istenségek születési vagy tartózkodási, avagy csupán nyilatkozási helyeinek vélt barlangokat vallásos tiszteletben részesítettek s az ily barlangokat jósló, v. gyógyító erejű helyeknek tekintették, arra nézve a régi görögöknél és az itáliai görög gyarmatok révén utóbb a rómaiaknál is számos példát lehet találni. Ilyenek csak a főbbek közül: a Zeus születési helyéül tisztelt barlang Kréta szigetén, a Dionysos és Pan tiszteletének szentelt barlangok, az Apolló, Asklepios (Aesculapius), Trophonius, Persephone (Proserpina) és más gyógyító erejű, v. alvilági istenek és istennők, továbbá a múzsák és nimfák (p. Egeria), a sibillák barlangjai Delphiben, Dodonában Nysa-, a phrigiai Hierapolis-, a lidiai Kolophon- és a délolaszországi (kampaniai) Cumaeban stb. A ily barlangokban többnyire egyúttal vm. gyógyító erejű oly forrás is bugyogott fel a föld alól, melyről azt vélték, hogy a jósláshoz szükséges ihletség felkeltésére szolgál. Növelte az ezek erejébe vetett csodálatos hitet még az a körülmény is, hogy a barlangokban g omolygó gázok és forrásvizek kénköneg tartalmuknál fogva némely beteg ségben csakugyan gyógyulást nyujtottak a barlangban tartózkodóknak.

A középkorban, midőn az északi barbár népek (kelták, germánok, szlávok s uralaltájiak) pogány  vallásrendszereiből eredt képzetek a kereszténységgel és az ebbe átszűrődött antik pogányság elemeivel elegyültek, a barlangkultusznak illetőleg barlangfélelemnek egy sajátszerű alakja is fejlődött, mely e népek regéiben és mondáiban a kincsőrző sárkányok, lidércek, óriások és törpék alakjaival szövődik egybe, de számos jelenségével oda mutat, hogy szintén az őskori állapotok és szokások oly félig-meddig feledésbe merült, v. átmagyarázott momentumait tartalmazza, minők a prímitiv népek barlangtiszteletének fent idézett példáiból még világosabban kitetszenek. Egyike a középkorban leghíresebb titokzatos barlangoknak a Szt. Patrick nevét viselő, melyet az írek ez apostolának legendája nyomán a tisztítóhely bejáratának tartottak.

Forrás: Pallas Nagylexikon