Baromfi-kolera

(baromfivész, baromfi-pestis, szárnyasok kolerája, baromfidög), legveszedelmesebb megbetegedése a baromfiaknak, mely néha a díszmadarakat is megtámadja. Európában az indiai kolerával egyszerre terjedt el s eleinte ezzel, később a tifusszal s a lépfenével tartották azonosnak, mignem etetési kísérletekből kiderült, hogy a B. más bántalom. Legelőször olasz állatorvosok észlelték a múlt század végén, de nemsokára elterjedt egész Európában s a század elején már Magyarországban is pusztított. A betegség okát a rossz takarmányban, ívóvizben s a légköri viszonyok hirtelen megváltozásában keresték. Perroncito (1878) az elhullott baromfiak vérében mikroszkóppal igen finom kis szemcséket látott, Pasteur pedig kiderítette, hogy ezek baktériumok (Bacillus cholerae gallinarum), s hogy egyedül ezek idézik elő a betegséget. E bakteriumok a véren kivül megtalálhatók a bélsárban és a szöveti nedvekben is, s ha egészséges baromfiak szervezetébe jutnak, a betegséget hamar előidézik; de nemcsak a test nedveinek, hanem a zselatinéban és húslevesben mesterségesen tenyésztett baktériumoknak beoltása is létrehozza a betegséget. Legveszedelmesebb terjesztője a bélsár, melynek apró részei többnyire a vizzel és takarmánnyal jutnak a tápcsatornába. De a baktériumok a bőr folytonossághiányán és belégzéskor is bejuthatnak a szervezetbe. A B. lefolyása rendkívül gyors; a szándékosan fertőzött szárnyasokon 8-10 óra múlva már észrevehetők a betegség tünetei s 12-48 óra alatt az állat elhull. Hasonló gyorsasággal következik be a betegség a természetes fertőzés után is s a legtöbb eset 1-3 nap, kivételesen hosszabb idő mulva, halállal végződik. Első jele a bágyadtság, étvágytalanság; a baromfiak fejüket és szárnyaikat lecsüggesztik, borzasak és keveset mozognak. Testük forró (43,5°), orrnyilasaikból és csőrükből habos nyálka csüng ki; tátognak, mintha hányni akarnának, néha zöldes híg anyagot hánynak ki és szomjüságuk fokozott. Legfeltünőbb tünete a heves hasmenés. Végbélnyilásuk kitolul, kékesvörös és duzzadt, ürülékük eleinte sárgafehér, pépes, később nyálkás, majdnem folyékony s feltűnően bűzös és zöldes szinü. Ilyenkor a végbél környékén a tollazat szennyes s az állat ereje fokozatosan csökken. Majd légzési nehézségek következnek be, melyeket sajátszerű, fütyüléshez vagy hörgéshez hasonló zörejek kisérnek. A taraj és az állalatti lebenyek halaványak, később kékesvörösek. Általános elgyengülés következtében a beteg támolyog, sőt néha össze is esik, míg végre minden erőlködés dacára sem képes felállani, az álomhoz hasonló állapotba merül, melyet a halál előtt görcsök szakítanak meg. Éppen ilyen súlyosak a hullákban látható bonctani elváltozások is. A hashártyán sokszor vérömlések vannak, a belek savós hártyája helyenkint élénk vörös, a belek tartalma folyékony, kissé nyálkás, sárgás vagy zöldes szinü s benne véres csíkok vannak, vagy vörösbarna, sőt a hozzákeverődött vértől csokoládészinü is szokott lenni; a nyálkahártya élénk vörös és duzzadt s rajta számos apró feketés-vörös vérömlés van. Ez elváltozások főképen az epés bélben láthatók. A szívburok savója kevés kocsonyás rostonya-alvadékot tartalmaz s mindkét lemeze tarka a pontszerü vérömlésektől. A vizi szárnyasoknál e tarkázottság igen kifejezett. Néha a mellhártya két lemezét, melyek fénytelenek, érdesek és elhomályosodottak, sárga élhártyák tapasztják össze, a tüdő pedig tömött, légtelen és metszéslapja sötétbarna-vörös. Ha a diagnózis céljából az elhullott baromfiak vérébe mártott késsel az egészségesek bőrét felkarmolják, akkor 24-48 óra alatt ezek is elhullanak, feltéve, hogy az első elhullás oka csakugyan baromfi-kolera volt. Gyógykezelése kevés sikerrel kecsegtet. Használható ellene a vasgálic, porban (2-10 cg.) naponként, kenyérbélből készült labdacsokban, a szárnyas nagysága szerint, vagy oldatdan (2-3 gr. 1 liter vizben ivóviz helyett). Ajánlják a csersav oldatát is; a franciák pedig karbolsavoldatot (5%) bőr alá fecskendezésre. Mindez azonban bizonytalan s az egyetlen célhoz vezető óvószer a fertőtlenítés és tisztaság. Az ólakban és udvarokon levő ürülékeket össze kell gyüjteni s a hullákkal együtt elégetni; azután a leggondosabb tisztogatás befejeztével az ólak farészeit forró luggal lemosatva, a falakat bemeszelve, 5-10% nyers karbololdattal kell fertőtleníteni. Az egészségesek teljesen vészmentes helyen különítendők el, míg a fertőtlenítés végre nincs hajtva. A Pasteur megkisérlette védőoltások eredménytelenek bizonyultak.

Forrás: Pallas Nagylexikon