fra, della Porta, olasz festő, szül. Firenzében 1475., megh.
1517 okt. 6. Apja fuvaros volt és a város kapuja mellett lakott, innen ered
neve: «della Porta». Mestere Roselli Cosimo volt, kinek műhelyében társával,
Albertinelli Mariottóval benső barátságot kötött. A 90-es években lelkesült
hive lett Savonarolának, a forradalmár dömés szerzetesnek, kinek a máglyán
szenvedett halála után (1498) fogadalmához híven 1500-ban domonkosrendi
szerzetes lett. Mint ilyennek, a firenzei szt. Márk kolostorban volt műhelye,
melyben 1509-től 1512-ig Albertinelli Mariotto is dolgozott. Ezentúl csak rövid
időre hagyta el B. a kolostort; 1508-ban Velencében volt, majd Rómába utazott,
az 1514., 1515. és 1517. év nyári hónapjait egészsége helyreállítása céljából
Pian di Mugnonéban töltötte. Borellin kivül Perugino és Lionardo voltak rá nagy
hatással, fejlődésében legnagyobb része azonban önmagának volt, amit
természetes komolyságának s a valóság és szép iránt való kiváló érzékének
köszönhetett. Savonarola arcképén kivül, melyet jelenleg a firenzei szt. Márk
kolostorban őriznek, B. arcképet alig festett. A történelem, a mitosz, az
allegoria is távol voltak tőle, angyalokon kivül ruhátlan alakokat nem festett,
valamint a legendából vett nagyobb sorozatokat sem. Nem volt drámai tehetsége.
Csak nyugodt szentképeket festett, de e nemben a legkiválóbbat hozta létre. A
XIV. századnak gyakran száraz realizmusát tiszta, a természet tanulmányozásából
kiinduló, azért éppen nem modoros idealizmussá változtatta át. A régi firenzei
festők tempera festékeit a melegebb fényű olajfestéssel. váltotta fel,
szülőhelyének tulajdonképen ő az első színezője. Színezete komoly, mély,
összhangzatos. Saját vallásos, hivő lelke édeskésség és érzékenykedés nélkül,
férfiasan és meggyőzően tükröződik vissza műveiben. Mint az emberi testet, úgy
a ruházatot is behatóan tanulmányozta; a mintabábu föltalálójának őt tartják,
és csakugyan, senki sem multa fölül a ruházat egyszerü, nemes, szép
elrendezésében. De a szépségre való minden törekvése mellett formáiban még is
van bizonyos régies erő és szigoruság. Első nevezetes művét, az utolsó itéletet
ábrázoló freskót a firenzei Santa-Maria Nuova udvarában festette. E festménynek
különösen felső része korszakalkotó: a középen Krisztus trónol, jobbjánál
Mária, jobbra és balra a tizenkét apostol, csupa életteljes, hatalmas alak.
1508-ból való a luccai dómban levő Madonna szt. István és keresztelő szt. János
közt, a mester legszebb képeinek egyike, úgyszintén az Albertinellivei való
egyűttműködése korából származó nagyszerü Szt. Katalin eljegyzése (1511) a
Louvreban, mely az alakok élénkségével s a misztikus szellemi hangulat
egységével tünik ki. Az 1514-ben festett szt. Márkon nagyon észrevehető Michel
Angelo hatása, különben B. teljesen megőrizte egyéniségét és élete végén
festette legremekebb műveit. 1515-ből való a Madonna della Misericordia a
luccai képtárban, az Angyali üdvözlet a párisi Louvreban és egy Szent család a
pétervári Eremitageban, 1516-ból való többek közt a nagyszerü Krisztus föltámadása
a firenzei palazzo Pittiben, itt van legutolsó és legtökéletesb műveinek egyike
is, mely Krisztus siratását ábrázolja. A legdrámaibb mozzanat ez, melyet B.
valaha választott: Krisztus holtteste a három sirató asszonnyal. E műveit
klasszikus nyugodtsággal, a rajznak tökéletes szépségével és a legmélyebb
érzéssel festette meg. V. ö. Gustave Gruyer: Fra Bartolommeo della Porta et
Mariotto Albertinelli.
Forrás: Pallas Nagylexikon