Basszus
(ol. basso, lat. bassus, fr. basse [bas a. m. mély], a XVI.
században sokoldalról akkép értelmeztetett, mint basis a. m. alap), vm. zenei
tételnek legmélyebb, illetve legalsóbb szólama, melyre annak egész harmóniai
szerkezete van fektetve. Ez a szólam rendesen a többi szólamoktól nagyobb
távolságban mozog, mint a többi szólamok egymáshoz viszonyítva. Minél
mozgékonyabb a B., annál jobban elveszti jellegét mint alap, melyre a többi
szólamok vannak fektetve A B.-nak jó vezetése nagy mértékben növeli valamely
zenedarab hatását és a zeneszerző technikai képzettségének legbiztosabb jele.
Az utánzatos stilusban a németalföldi szigoru polifonia korszakában (XIV-XVI.
század; l. Zenetörténelem), amidőn a hangszerzene, egyes táncdarabokat kivéve,
még nem létezett, B. a mai értelemben nem volt még. A B. első alkalmazója
Viadana volt; az ő basso continuo-ja (l. ezt) valódi alapul szolgált a
zeneszerzeményeknek. Jól meg kell különböztetni azonban a basso continuot vagy
generálbasszust (l. Számjelzett alhang) és a törzsalhangot (l. ezt), mely
utóbbi Rameau találmánya s csak valamely zeneszerzemény összhangzattani
elemzésénél képzett törzshangokból áll L. Törzshang. B. kulcs, l. Kulcs; B.
puzon, l. Puzon: B. zárlat, l. Zárlat.
Forrás: Pallas Nagylexikon
Maradjon online a Kislexikonnal Mobilon és Tableten is
|