(gör.) a. m. békaegérharc s cime egy sokáig Homérosnak tulajdonított, de tulajdonképen a Kr. e. való V. században élt káriai Pigréstől irott kis (303 versből álló) eposznak. Tárgya ez: Egy szomjazó egeret, kit Morzsalopónak (Psicharpax) hinak, a viz partjáról megszólít Pofók (Physignathos), a békák királya, a Péleus nemzetségéből, s kérdí tőle, hogy kicsoda és mi járatban van? Morzsalopó bemutatja magát neki, mint a nemes és nemzetes Kenyérrágó (Tróxartés) fiát s elmondja, hogy neki mint egérnek milyen pompás élete van, akárcsak az embereknek. Pofók restelli, hogy az egérnek áll feljebb, hivalkodik a maga jó éjetével, s ajánlkozik, hogy a hátára veszi Morzsa Topót, hogy lássa mind a sok csodát. Az egér rá is kapaszkodik a béka hátára, ki vele eluszik, de a tó közepén egy sikló láttára alábukkanván, a vizbe fullasztja. Ezt meglátta a partról egy másik egér, Tálnyali (Leichopinax, Csokonaynál Pörcnyali), ki az esetet az egereknek hirül viszi. A bosszutól lihegő Könyérrágó népgyülésben harcra szólítja fel az egereket; Arés felfegyverzi őket, dárdájuk tű, sisakjuk dióhéj. De a hadizenetre a békák. is mozgósítanak, lábvértjük a mályvalevél, lándzsájuk káka, sisakjuk a csiga háza. Zeus a küszöbön álló harc hirére összehivja az isteneket, kik azonban Athéné tanácsára elhatározzák, hogy csak távolról nézik a harcot. Az egerek és békák Zeus mennydörgésére összecsapnak, a küzdelem kegyetlen s a hadi szerencse sokáig váltakozik, mignem végre a hős Zsurmalopó (Meridarpax, Csokonaynál Bőrrágódi), ki megesküszik, hogy mind egy szálig kiirtja a békák faját, oly mészárlást visz véghez köztük, hogy igéretét beváltja vala, ha Zeus meg nem sajnálja a békákat, s előbb villámával kisérti az egereket megszalasztani, majd hogy ez nem sikerül, a rákokat küldi rájuk, kik ez egereknek megfutamításával az egynapi harcnak véget vetnek. A tartalom e rövid ismertetése mutatja már a kis eposz jellegét, hogy t. i. a nagy harci eposzoknak, különösen az Iliásznak paródiája, mely hatását különösen a komoly epikus patosszal megzengett tárgy jelentéktelenségének köszöni. Mintájára hasonló paródiák készültek mint a Geranomachia (daruharc), Arachnomachia (pókharc), a bizantinusoknál Théodóros Prodromos Katomyomachiá-ja (Macskaegérharca). Manuél Moschopulos magyarázatokat irt hozzá (kiadta Ludwich Koenigsberg 1890-91.). Első kiadása 1486. Velencében került ki sajtó alól ujabb kiadásai közül megemlíthetők az Ábel-é (Lipcse és Prága 1886, a homérosi himnuszokkal együtt) és Brandt-é a Corpusculum po?s. graecae ludibundae I. kötetében (Lipcse 1888). Készülőben a Ludzviché. Csokonai V. Mihály e parodikus költeményt csak annyiban travesztálta (4 pipa. dohányban), hogy az eredetinek komoly hangját, tréfás, bohókás hanggal váltotta fel, de a cselekményhez és a bonyodalomhoz nem nyult. Magyarra fordította a B: t Vályi Nagy Ferenc (Sárospatak 1809). V. ö. még Weland: De praecipuis parodiarnm homericarum scriptoribus. Göttinga 1823.