Legyen Ön is szerkesztőnk!
Küldjön be címszót!

Pályázatok

Kisszótár


Magyar Magyar Angol Angol
Batthyány L... ----

Magyar Magyar Német Német
Batthyány L... ----

Címszavak véletlenül



Legújabb kommentek



Címszó:
Tartalom:

Batthyány Lajos gróf

Magyarország első alkotmányos miniszterelnöke. Született Pozsonyban 1806., kivégeztetett Pesten 1849 okt. 6. Tizenhat éves korában a hadseregbe lépett és csak olaszországi garnizon-élete alatt mint huszárhadnagy pótolta nevelésének hiányait. Jogi vizsgát is tett a zágrábi akadémiánál. Huszonegy éves korában nagykorúnak nyilváníttatott és átvette birtokai igazgatását. Ezen időtől fogva nemcsak gazdasági, hanem politikai és tudományos ügyekkel is tüzetesebben foglalkozott. Legnagyobb befolyással egy német nevelője volt reá, ki, mint Széchenyi naplójában megjegyzi, az akkori radikális iskolának volt hive. Nagy utazásokat tett külföldön és ott gyüjtött ismereteit és tanulmányait igyekezett birtokain és a hazai gazdaság terén meghonosítani. Részt vett az országos gazdasági egyesület munkáiban egyik alapítója volt a vasvármegyei gazd. egyesületnek felkarolta a lónemesítés a futtatás, általában az állattenyésztés ügyét. Az ilynemü társulati szerepléssel, a kor szelleméhez képest, együtt járt a politikai életben való részvétel is. B.-t különben is oda vonta ambiciója és házassága a lelkes Zichy Antónia grófnéval még inkiább odakapcsolta őt a hazafias nemzeti törekvések táborához.

Midőn az ellenzék a főrendeknél is szervezkedni kezd, Széchenyi pedig a kormányhoz közeledik 1839-40-ben, B. lép fel mint annak vezére. Nem annyira szónoki tehetsége jelölte őt e polcra, mint társadalmi nagy állása és jellemének határozottsága. Pesten összeköttetésbe lépett Kossuth-tal, háza fő gyülőhelye lett az ellenzéknek. Főúr létére szerette a pompát és fényüzést, és lényéből nem hiányzott a « sardanapalí vonás» (Széchenyi). Sokat áldozott az új egyesületek és vállalatok alapítására, különösen az iparegyesületre és a cukorgyár-egyletre. Midőn az ellenzék a közigazgatás kérdései miatt megoszlott és az adminisztrátori rendszer következtében több vármegyét elvesztett, B. lépett az 1847-iki választások előtt alakult országos ellenzéki párt élére. Küzdelme Apponyi és kormánya ellen némileg személyes élü is volt. Ő vitte keresztül, az ellenzék egy részének tartózkodása ellenére Kossuth jelöltetését és megválasztását Pest vármegyében. Az utolsó diétán is mint a főrendi ellenzék vezére működött, részt vett a március 15-iki nagy deputációban és márc. 17 és ő jelöltetett, mint az országos ellenzék feje, a kormány elnökéül. A miniszteri névsort március 23. terjesztette föl, de a kormányt csak a márc. 31-iki leirat után foglalta el, mely véget vetett a bukott rendszer szívós ellenállása által előidézett akadályoknak.

B. nehéz helyzetében, midőn Jellachich és a szerbek fegyverkeztek, az udvar magatartása egyre kétségesebbé vált és az országban mély gyökeret vert a bizalmatlanság a törvény teljes keresztülvitelében találta az egyedüli mentő eszközt. E célból több izben utazott Innsbruckba, hogy Ferdinánd királyt rábirja Jellachich eljárásának elítélésére és hogy Budára, a kir. székvárosba hivja a nemzet nevében az uralkodót. Mint Ausztriával szemben, úgy tartotta fenn e lojális álláspontot magában a kabinetben is, különösen Kossuth-tal szemben. De bár a kormány nagy többsége B.-val tartott, a miniszterelnök éppen a leglényegesebb kérdésben, az Olaszországba küldendő hadi segítség ügyében kénytelen volt engedni és a kormánypárti többség is mindinkább Kossuth befolyása alá jutott. Bár így politikája, melyet a legnagyobb nehézségekkel szemben következetesen akart végrehajtani, teljesen zátonyra jutott, B.-nak igen nagy része van a szabadságharc és különösen a hadsereg szervezésében. Mint helyettes honvédelmi miniszter, Mészáros Lázár távollétében, ő szervezte a nemzetőrséget és különösen a honvédséget. Midőn az országgyülés követsége Bécsben nem nyert kielégítő választ és Jellachich szept. 9-én betört az országba B. lemondott. Uj kormány alakítása volt szándéka, melyből Kossuth kimaradt volna és a nádor csakugyan őt bizta meg a kabinet alakításával. De Bécsben már nem erősítették meg Budapesten pedig, mint a szept. 11. és 13-iki határozatok mutatják, egészen Kossuth kezébe jutott a hatalom. B. mindazonáltal a két véglet közt ragaszkodik ideiglenes állásához, hogy hazáját a teljes anarkiától megvédení segitse. Csak Lamberg kinevezése alkalmával mentette őt fel a király hivatalától. B. azalatt, mig Lamberg Budapestre jött és itt szörnyü halált szenvedett, Jellachich táborában járt és annak ellenében, a martonvásári táborban megütközésre igyekezett birni a magyar seregnek még habozó tisztjeit. Csak Bécsben értesült lemondása elfogadásáról és okt. 2-án elienjegyezte B. Vay Miklós miniszterelnöki kinevezését. Nem is ment vissza Pestre, hanem jószágaira. hol tisztjeit és volt jobbágyait a Theodorovics alatt dúló horvátok ellen vezette. Okt. 11-én szerencsétlenül járt: lebukott lováról és keze kitörött. Betegen irta meg a Kossuth Hirlapja okt. 18-iki számában közölt levelet, melyben eddigi eljárását magyarázta és igazolta.

Felgyógyulása után Pestre ment és ott ismét a béke érdekében igyekezett működni. Ellene volt az országgyülés Debrecenbe költözésének, pártot igyekezett szervezni és midőn Windischgrätz herceg a fővároshoz közeledett, tagja volt a küldöttségnek, melyet az országgyülés alkudozás végett a csász. fővezérhez küldött. A herceg nem alkudozott, B.-t maga elé sem bocsátotta és őt néhány nappal később, 1849 jan. 8. Pesten elfogatta. B. mint magyar főúr csak országos biróság előtt akar felelni, mint miniszter a törvény értelmében csak az országgyülésnek volt felelős. Annyira bizott ártatlanságában, hogy midőn Laibachba vitték és Sárváron, majd Cilliben a nép fel akarta őt szabaditani, ő maga csendesítette le az érte buzgólkodókat. Laibachban Deák Ferencet kérte magának ügyvédül, de midőn ezt nem engedték, maga irta meg védő iratát. Azt a vádat, mintha előidézője lett volna a bécsi forradalomnak és Latour megöletésének, oly tökéletesen megcáfolta, hogy azt a hadi törvényszék maga is elejtette. Még akkor is felajánlotta szolgálatát a győztes, függetlenségét kimondó nemzetnek kibékítésére. Laibachból Olmützbe vitték és ott több évi hadi fogságra ítélték, azután Schwarzenberg Felix herceg felszólítására halálos ítéletet mondottak ki fölötte, de egyuttal kegyelemre ajánlották, mivel tetteit a sulyos körülmények igazolták. A rendes eljárás szerint ez az itélet megkegyelmezését vonta volna maga után. E helyett azonban Pestre hozták, hol julius óta Haynau parancsolt mint a császár alteregoja. Komárom kapitulációja után, okt. 5-én kihirdették előtte a halálos itéletet. Bűnei gyanánt a pragmatika szankció megsértése, az alkotmány felforgatása, a felkelők sorában való harcolás, az országgyülésbe való visszatérése voltak felsorolva. Mint felségsértő elveszti egész vagyonát és kötél által való halálra itéltetik. E borzasztó itélet annyival sujtóbb volt B.-ra nézve, mert bizton várta szabadulását és neje és gyermekei az utolsó napokban gyakrabban meglátogathatták. A büszke főurat különösen sértette a halál lealázó neme. Egy rejtett kis tőrrel okt. 5-ének éjjelén mély sebeket ejtett nyakán és mellén, úgy hogy majdnem elvérzett. Bágyadtan, de törhetetlen lélekkel ment a vesztőhelyre, (az ujépület ötödik szárnya előtt,) maga szólt a vadászoknak, hogy tüzeljenek (1849 október 6.).

A szabadságharc minden áldozata közt az ő sorsa keltett legnagyobb részvétet az egész művelt világon. Benne nem a forradalmárt sujtották, hanem a lójális, de hazája törvényes jogáért élő-haló föurat. Mint Andrássy Gyula neki még 1848 decemberben megjövendölte, a nemzetet legkiválóbbjaiban akarták sujtani. úgy mint Alba herceg a belga szabadságot Egmóntban. Halálát sokan egyenesen údvari ármánynak, személyes gyülöletnek tulajdonították. bár fényes és felelős szerepe magában is eléggé világossá teszi annak okait. Határozottságra, jellemre nézve sokban hasonlít az angol szabadság XVII. századi nagy előharcosaihoz. Személyes szeretetreméltósága boldog családi élete még tragikagabbá tette sorsát, Özvegye holtáig (1888 okt. 1.) gyászt viselt érte. Holttetemeit a ferenc-rendi templomból a nemzet nagy részvétele mellett 1870 jun. 9-én átvitték a főváros által emelt mauzoleumba.

Forrás: Pallas Nagylexikon



Szóljon hozzá!


Neve: (megjelenik)

E-mail címe: (nem jelenik meg)

Üzenete:



Maradjon online a Kislexikonnal Mobilon és Tableten is