Beaumarchais

(ejtsd: bomórsé) Péter Ágost Caron (de) franc. iró, szül Párisban 1732 jan. 24. megh. 1799 május 19. Órás fia volt és 21 éves koráig maga is folytatta atyja mesterségét. Vonzó külsejével és ügyes magaviselétevel, tréfáival és költészetre és zenére való hajlamával (kitünően hárfázott) kedvencévé lett a nőknek, egy alantas udvari hivatalnok özvegyének házassága révén az udvarhoz jutott, s XV. Lajos leányainak hárfatanítója lett. Befolyásának ügyes felhasználásával Paris-Duverney bankárnak szolgálatot tévén, ez beavatta őt a pénzügyletekbe s nagy összeget kölcsönzött neki, melyeken B. nemesi címet, befolyásos udvari hivatalokat és jelentékeny vagyont szerzett. 1764. Spanyolországba ment, testvérhuga érdekében, kinek egy Clavige nevü főtisztviselő házasságot igért volt, de szavát megszegte. B. kieszközölte, hogy a szószegőt hivatalától megfosszák és száműzzék. Erról szól első érzelmes szinműve: Eugénie (1767), melyet Goethe felhasznált «Clavigó»-jához a spanyolországi ut leirásával együtt. E darabnak, valamint az utána következőnek (Les deux amis, ou le négociant de Lyon, 1770) nem volt sikere. Duverney elhaltával B. hosszas perbe keveredett a bankár örököseivel, minek következtében azontul igen sok zaklatásnak volt kitéve. Az üldözéseknek, melyek majdnem egész élete folyamán tartottak, részben maga, eszközökben nem igen válogatósjelleme, gunyoló modora, kiméletlensége és pénzosvárgása volt az oka. De bámulatos eréllyel és ügyességgel tudott a bajokból kivergődni s ismételten visszatudta hódítui az ellene zudult közvéleményt. Mémoires du sieur B. par lui-méme (1774-78) c. munkájában ragyogó ékesszólással, finom humorral és pompás iróniával leplezte le a kor igazságszolgáltatásának hibáit s tüntette fel magát az elnyomott emberiség bosszulójának és a jog nélkül való harmadik rend előharcosának. Ünnepelt emberré lett ez által s nemcsak az egész főnemesség, de még az udvar is pártját fogta, és XVI. Lajos uralkodásának első ténye az volt hogy a B: ra sérelmes parlamenti itéletet megsemmisítette. Népszerüségét még jobban növelte két halhatatlan vigjátéka: Le barbier de Séville, ou la précaution inutile, és folytatása Le folle journée ou le mariage de Figaro (magyarul: A szevillai borbély és Figaro házassága, vagy egy napi bolondság, ford. Paulay Ede, Olcsó könyvtár). Az elsőt a Théátre Franyais 1772. fogadta el, de csak 1775 adták elő, a másodikat csak nagynehezen sikerült a király beleegyezésével előbb Vaudreull gróf birtokán s azután 1784 ápr. 27. Párisban is előadatui. Bámulatos hatása volt a darabnak, me. lyet százszor adtak elő egymásután, s melynek az ingyenélő folsőbb osztálybeliek ellen szórt gunyos nyilait éppen ezek az «Almavivák» és «Basilioko tapsolták meg, nem véve észre, hogy az apátlan-anyátlan Figaro, kinek semmi vagyona sincs, maga a nép, mely fölibök kerekedik. «Figaro», mondotta Napoleon, «már az akcióban lévő forradalom volt». B. dicsőségének tetőpontja volt ez, melyről már csak lefelé lehetett haladnia. Pörlekedései, az emberekkel való torzsalkodásai ujra kezdődtek; a többi közt Mirabeau oly kiméletlen támadást intézett ellene, hogy B. már védekezni sem mert. Nem kiméltek még családi életét sem. Ismételten kellett menekülnie Párisból, hogy a törvény keze el ne érj e s utoljára Hamburgból, hol nyomoruságban élt, csaknem egészen megsikerülve tért haza családjához. Gutaütésben halt meg, de azt is mondták, hogy megmérgezte magát. A «Figaro» dicsőségét korántsem érte el a folytatását képező s 1791. előadott La mére coupable. Összes műveit Oeuvres completes kiadták: Moland (1874) és Fournier (1875).

Forrás: Pallas Nagylexikon