Beirás

(inscriptio), a régibb magyar magánjog szerint fekvő birtoknak ideiglenes, vagy örökös átruházása személyes érdemek és hű szolgálatok elismerése és jutalmazása céljából. A B. ezért érdemdijazásnak is neveztetett. Az ideiglenes B. ugy történt, mint a fekvő javak elzálogosítása és pedig vagy meghatározott időre, p. 32 évre, vagy bizonytalan időre, p. az érdemdijazó, avagy az érdemdijazott elhunytáig, s az igy inskribált jószágot az érdemdijazó a beirt összegnek lefizetése mellett visszaválthatta, addig pedig az érdemdijazott birtokosa és kiszélesbített jogkörü haszonélvezője (zálogbirtokosa) volt az inskribált jószágnak. A beirt összeg vagy csupán az volt, amit az érdem dijazásául szántak, vagy ehhez hozzájárult még az érdemdijazott által az érdemdijazó részére fizetett pénzösszeg: Az első esetben a beirás tisztának, az utóbbi esetben pedig vegyesnek neveztetett. Az ideiglenesen inskribált birtok visszaváltása most már csak azon korlátok között történhetik, melyeket az 1852. évi nov. 29-én kibocsátott ősiségi nyilt parancs a zálogos birtokra (l. Zálogbirtok) vonatkozóan megállapít; jövőre nézve hasonló dijazási szerződésnek nem lehet hatálya, ha általa tulajdonképen zálogszerződés elburkolása céloztatik. - Az örökös B. egy neme volt az örökvallásnak (l. o.), amennyiben általa a fekvő birtok vissza nem vonható tulajdona ruháztatott át. A B. tárgyát ugy ősi mint szerzeményi vagyon képezhette. Ha azonban adományos jószág forgott kérdésben: a B. nem válhatott az u. n. királyi jog sérelmére és az adományos magszakadása vagy hűtlensége esetén hatályát vesztette (l. Adományrendszer). - A jogrendszernek ujabbi átalakulásával, melynek következtében a tulajdonos rendelkezési jogosultságának a javak természetéből eredő korlátozásai elestek, a B. intézménye elvesztette gyakorlati jelentőségét.

Forrás: Pallas Nagylexikon