Kisszótár


Magyar Magyar Angol Angol
belakatol to hasp
belakik to bank up
belakkoz to dope
belakkoz to lacquer
belakkozás varnishing
belapátol to bolt sg ...
belát to see, saw...
belátás discretion
belátás discriminat...
belátás wit
belátása sz... according t...
beláthatatl... blind corne...
belátható i... within reas...
belátja, ho... to concede ...
belázasít to fever
belázasodik... to fever

Magyar Magyar Német Német
belátás Ermessen (s...
belátás & é... Räson (e)
beláthatatl... unabsehbar
beláthatatl... unübersehba...
belátó einsichtig

Címszavak véletlenül



Címszó:
Tartalom:

Béla

Béla néven az Árpádok családjából négy királya s több hercege volt a magyar nemzetnek.

1. I. Béla (1061-63) szt. István öccsének, Szár Lászlónak második fia volt. Születésének éve ismeretlen; történeti emlékeink akkor említik először, midőn testvéreivel, Andrással és Leventével a külföldre menekült. Menekvésének okait és körülményeit nem ismerjük. Krónikáink szerint Péter herceg utat akarván magának nyitni a magyar trónra, a három herceg élete ellen tört. Szt. István élete végső éveiben unokaöccseit nem tudta megvédeni, azt ajánlotta tehát nekik, hogy meneküljenek s a kedvezőbb időket külföldön várják be. A hercegek Csehországba menekültek, hol Ulrik herceg udvarában szíves fogadtatásban részesültek. Itt Miciszláv bujdosó lengyel fejedelemmel találkoztak, kit - miután országát visszaszerezte - Lengyelországba kísértek. B. jelentékeny szolgálatot tett ennek a fejedelemnek. A pomerániak ellen viselt háborúbán a lengyel hadak élére állt és fényes győzelmet vívott ki. Jutalmul a lengyel fejedelem leányának, Richezának kezét nyerte. Eközben a magyarok másodszor is fölkeltek Péter király ellen és 1046-ban Andrást hívták meg a trónra. Endre B.-t is visszahívta az országba, átengedte neki az ország harmadrészét és - ő neki magának fia nem lévén - az örökösödésre is kilátást nyitott neki. B. a III. Henrik német császár ellen viselt háborúkban fényesen kitüntette hadvezéri képességét. A német hadak visszaszorítása és a haza függetlenségének megóvása az ő érdeme. Ezt avval is tétezte, hogy visszaszerezte az ország déli részeit, melyek a közelebbi zavarok alatt részint a horvát fejedelem kezeibe, részint görög felsőbbség alá jutottak. Időközben Andrásnak fia született (Salamon). B. nem ellenezte, hogy apja ezt már hét éves korában megkoronáztassa. Ellenségei azonban elhitették Andrással, hogy B. a korona után áhítozik. Hűségét s önzetlenségét András Várkonyban egy, a költészet által kiszínezett jelenetben tette próbára. B. nem érezvén magát biztosságban Lengyelországba menekült, hol sógorától, II Boleszlávtól segélyt nyervén, 1061-ben seregével Magyarországba tört. András a csatában elesvén, B. a csatatérről Székesfehérvárra ment, hol királlyá választották és megkoronázták. Röviddel ezután országgyűlést tartott Székesfehérvárott. Itt az összegyűlt néptömeg, mely a város falain kívül tanyázott, lármásan követelte az ősi vallás visszaállítását. A király három napot kért gondolkozásra. Ezalatt összehívta Fehérvár alá a szomszéd megyék várkatonaságát és szétzúzta a tömeget, mely már ujjongva várta követéléseinek teljesülését. Ez volt hazánkban a pogányság utolsó nyílt lázadása. B. a veszedelem elhárítása után sokat tett a fejlődő kereszténység és nemzeti művelődés érdekében; különösen az ipar, kereskedés és a pénzügy rendezésére, s a közjólét emelésére. Midőn 1063. IV . Henrik császár gyámjai előkészületeket tettek a Németországba menekült Salamon igényeinek támogatására, B. megelőzte őket és Ausztriába küldötte seregeit. A szerencse nem kedvezett vállalatának, de B. nem csüggedett, hanem fokozott buzgalommal folytatta előkészületeit, melyek alatt dömösi kastélyának összeomló falai közt végezte életet. Az általa alapított szegzárdi apátságban temették el. (V. ö. Kiss Lajos, Nemz. függetlenségünk megvédelmezése III. Henrik ellen. Hadtört. Közl. 1891.) Ortvay, Pozsony város története I. 1892.


2. II. vagy vak Béla (1131-4l), fia volt Álmosnak, kit Kálmán király 1112. a kiskorú Bélával együtt börtönbe vettetett és megvakíttatott. Kálmán halála után, II. István uralkodása alatt - úgy látszik - enyhébb bánásmódban részesült a két herceg és menedéket nyert a dömösi szerzetesek körében, kik Álmosban apátságuk alapítóját tisztelték. Míg Álmos utóbb Konstantinápolyba menekült, Bélát atyja hívei a pécsváradi apátságba vitték, s hogy újabb üldöztetésektől megóvják, holt hitét költötték. Midőn azonban a nagy beteg és gyermektelen II. Istvánt az örökösödés ügye aggasztotta, közölték vele, hogy B. még él. István azonnal udvarába hivatta Bélát, örökösének rendelte s megházasította. Halála után 1131 ápr. 28. valóban Béla fejére tették a szent koronát. Az ifjú királynak azonban ellenségei is voltak az országban, főleg azok, kik Kálmánt atyja ellen ingerelték és az ő megvakíttatásában is részt vettek. Kálmán fia, Borics, kinek törvényességét sokan kétségbe vonták, 1132 őszén orosz-lengyel csapatokkal tört az országba. A cseh fejedelem azonban Lengyelországra ütvén, a lengyel hadak hazavonultak, mire Borics is visszahúzódott, de összeköttetéseit folyvást fenntartotta az elégületlenekkel. A szelíd lelkületű király nem volt barátja az erőszakos eszközöknek; nem úgy szenvedélyes felesége Ilona, Uroz szerb fejedelem lánya, ki véres bosszútervvel foglalkozott, melyet az 1136-iki aradi országgyűlésen végre is hajtott. A gyűlésben a vak király látása a szánalom érzetét, a királyné szavai a bosszú indulatát ébresztették föl, mely tetőpontját érte akkor, midőn a királyné felhívta a rendeket azok megbüntetésére, kik a király megvakíttatásának eszközlői valának. E fölhívásra azonnal mintegy 68 előkelő főurat koncoltak föl, másokat pedig halálra, jószágvesztésre itéltek, vagy száműztek. A száműzöttek s a kivégzetteknek rokonai ismét Boricshoz menekültek, ki lengyel hadakkal erősödve be is tört, Visegrádnál azonban nagy vereséget szenvedett. Béla ekkor békealkudozásokat kezdett a lengyel fejedelemmel. 1137-ban húsvétkor, Olmützben személyesen találkozott s kibékült vele. Bonos ekkép veszélytelen lett. Nemsokára ezután Bélát nagy csapás érte: neje meghalt. Krónikáink beszélik, hogy ezen érzett bánatában a bor mértéktelen élvezetében keresett enyhülést. 1141 febr. 13-án ő is meghalt és holttestét a székesfehérvári sírboltba tették örök nyugalomra. Három fia maradt: Géza, László és István. Álmos előtte halt el. Egyik leánya Gertrud Miciszláv lengyel fejedelemhez ment férjhez, a másik, Zsófia, kolostorba vonult. B. alapította a dunaföldvári apátságot s az aradi prépostságot. (V. ö. Hannenheim, Ungarn unter Béla II. und Géza II. in seinen Beziehungen zu Deutschland. Jéna, 1884. V . ö. a Borics-irodalmat. Márki, Arad tört. I. 76-82.)


3. III. Béla (1173---96), II. Géza második fia volt. Idősebb testvérének és a trónon elődének III. Istvánnak ismételve kellett harcolnia Mánuel görög császárral, ki Magyarországot görög fennhatóság alá hozni iparkodott. Mikor fegyveres támadásai nem sikerültek, barátságát ajánlotta Istvánnak és fölhítta, hogy testvérét, Bélát küldje udvarába. Igérte hogy leányát eljegyzi vele s hogy fia nem lévén, a császári trónt is reá hagyja. István 1161-ben csakugyan Konstantinápolyba küldte B.-t, kit Mánuel el is jegyzett Mária hercegnővel. Görög szokásokban neveltette s nevét is a görögök előtt kedvesebb hangzású Alexiosra változtatta. Azonban csakhamar kitűnt, hogy Mánuel szándéka nem egészen tiszta. Követelte ugyanis Istvántól, hogy a Szerémséget és Dalmáciát mint Béla osztályrészét neki átadja, s mikor István ezt megtagadta, a két tartományt erőszakkal foglalta el tőle. A háború több éven át folyt s Dalmácia végre is Mánuel kezében maradt. Ezalatt Mánuelnek 1170-ben fia született, mi megváltoztatta terveit. Bélát nem tekintette többé a görög trón örökösének. Mindamellett a görög udvarban maradt, míg 1173 elején hírét vette, hogy III. István meghalt és hogy a magyar nemzet nagy része őt kívánja trónra emelni. Mánuel előbb megfogadtatta vele, hogy Dalmácia birtokában nem zavarja. Midőn Béla visszatért hazájába, a papság attól tartott, hogy mint a görög udvar neveltje, a kat. vallás érdekeit elhanyagolja s a haza javát a görög politikának alárendeli. E miatt ifjabb testvérét, Géza herceget pártolta. Egy másik párt a királyné szülését kívánta bevárni. A királyné gyermeke azonban csakhamar meghalt és Béla már első föllépésével megnyugtatta az aggódókat. Géza fogyni látván pártját, Ausztriába menekült és itt folytatta fondorlatait. 1176-ban Magyarországra jött, itt azonban elfogatta és őrizet alá helyezte őt testvére. Hívei kiszabadították ugyan és lengyel földre szöktették. Nemsokára azonban másodízben is Béla kezeibe került s most 15 évig kellett börtönben sinlődnie. 1180-ban Mánuel halála Béla figyelmét másfelé irányozta. A Szerémséget s Dalmáciát visszacsatolta Magyarországhoz, Alexios császárt azonban, igéretéhez híven, segítette a belmozgalmak leküzdésében. Utóbb Velence foglalkoztatta. A tengeri uralmára féltékeny köztársaság ugyanis újabb foglalásokat igyekezett tenni a magyar tengerparton, minek következtében Béla Zárát megerősíttette és Calanus pécsi püspökben kitűnő kormányzót adott a tartománynak, melyet 1194-ben személyesen is meglátogatott. A közigazgatásba ő hozta be az írásbeliséget, a kancelláriát egészen reformálta, az ipart, kereskedelmet és a tudományokat pártolta. A magyar udvartartás az ő idejében Európában a legfényesebbek közé tartozott. Meghalt 1196 ápr. 13-án. Három fia (Imre, András és Salamon-István) s három leánya maradt. (Külön monografiák nem szólnak III. Béláról. Szigligeti III. Béla c. drámáját a nemz. szinházban először 1852 máj. 10. adták.)


4. IV. Béla, II. András fia (1235-70), 1206-ban született s már 1208-ban ifjabb magyar királlyá koronázta a nemzet. Atyjának a Szentföldről való visszatérése után nőül vette Laskaris Máriát, a görög császár leányát. Külön udvartartást, részben külön felségjogokat nyert s azonnal a reformpárt élére állt. Mint ilyennek elhatározó befolyása volt az aranybulla megalkotásában s a királyi javak visszaszerzésében, melyet a Gracchusokéra emlékeztető buzgósággal eszközölt. Atyja halála után újra megkoronáztatván magát, megbüntette azokat, kik atyja országlása alatt a közkincstárt kipusztították. Azután a királyi tekintély helyreállításán fáradozott. Az országgyűlésen újabb törvényt hozatott a felesleges adományozások visszavonására, ami a főurak közt nagy elégületlenséget szült. A király és az országnagyok közt való súrlódásokat Frigyes német-római csász. arra használta, hogy B-tól a német birodalom számára követelje azt az adót, mellyel a magyar király állítólag 47 év óta tartozott. B. a császár követeit visszautasította. Velük szökött ki András özvegye is, B. mostoha anyja. Alig ment haza a császár küldöttsége, babenbergi Frigyes ausztriai fejedelem a magyar elégületlenek kérésére a határokra rontott; de B és testvére Kálmán visszaverte, mire a már Bécsig nyomuló magyaroktól pénzért vásárolt békét. Eközben a Dzsingisz khán halála után a mongolok felett való főhatalom Oktaj kezébe került. Rokonát Batu khánt Oktaj 500 ezer fegyveressel a nyugati tartományok felé küldötte. Batu rövid idő alatt elfoglalta Baskárdiát és Bolgárországot, Moszkvát felgyújtotta, Lodoméria lakóit fölkoncolta, 1240-ben pedig Kijevvel együtt déli Oroszországot a mongolok felsőbbségének elösmerésére kényszerítette. A meghódított tartományok fejedelmei közül többen Magyarországba menekültek. Köztük volt Kuthen kún vezér is, kit 40.000 fegyveresével B. szívesen fogadott be országába, mert azt remélte, hogy külső és belső ellenségei ellenében Szt. István várrendszerét elevenítheti föl velük. De a kunok annyi kicsapongást követtek el, hogy végre a király Kőmonostoron (Heves vmegyében) magyarokból és kunokból álló gyűlést tartatott, mely a kunok telepedése helyeit akként rendezte, hogy fővezérük a hozzá legközelebb állókkal Pest vmegyének egyik részén, a többi pedig más megyékben telepedjék le, s a megyék hatósága alatt álljon. A magyarok, kiket bosszantott a királynak a kunok iránt tanusított kedvezése, valamint az, hogy az ország jövedelmeit a zsidóknak adta haszonbérbe, bizalmatlanok voltak még akkor is, midőn 1240-ben híre járt, hogy a mongolok Kijev városát elfoglalták. B. rögtön az ország ÉK-i határainak megerősítéséhez fogott s kihirdettette, hogy a nemesség és várnép készen legyen, a Rómába hívott püspökök otthon maradjanak és fegyvereseket gyűjtsenek; sőt már a véres kardot is körülhordoztatta. Az ország rendjei azonban a tatárok közeledését költött hamis hírnek mondották. Batu a szomszéd Lengyelországban már Krakót pusztította, midőn Héderváry nádor az északi határokhoz sietett, a király pedig 1240. télen Budán országgyűlést tartatott, melyen az ország nagyjait arra kérte, hogy seregeiket az övéivel egyesítvén, mentsék meg a hazát. 1241 márc. elején futár jött a nádortól, jelentvén, hogy Batu roppant seregével már a Vereckei-hágóhoz ért. B. nem küldhetett segedelmet, hanem az ország minden fegyveresét a kunokkal együtt Pestre rendelte, Frigyes osztrák herceghez pedig követeket küldött segítségért IX. Gergely pápa s II. Frigyes, kik nyílt és elkeseredett háborúban állottak egymással, csupán biztatásokra szorítkoztak. A futár után negyednapra márc. 12-én már seregének csekély maradványaival a nádor is Budára érkezett. Az 500 ezerre menő tatárság 24 óra alatt tette meg a nagy távolságot, úgy hogy márc. 15-én előcsapata már csak félnapi járásra volt Budától. Kálmán herceg néhány megye és a horvátok zászlóaljaival Pesten volt; a király elhatározta, hogy bevárja az ország egész haderejét és a kunokat. Frigyes herceg eközben szintén Pestre sietett, de csak kevesedmagával. Mindjárt megérkezése után kirohant a tatárok egy részére, s a megfutottak közül egy kunt el is fogott. Erre a hírre, és hogy Vácot is a kunok előcsapata gyújtotta föl, a magyarok a fogságban tartott Kuthent egész családjával együtt felkoncolták mire Frigyes visszatért országába. Amint a kunok vezérük meggyilkoltatásának hírét vették a helyett, hogy a király zászlaja alá sereglettek volna, részint a tatárokkal egyesültek, részint Bolgárországba vándoroltak ki. Míg Batu Magyarországban dúlt, vezértársa Kadán Erdélyt szállotta meg s ott Radna bányavárosban a német polgárság ellenszegülő részét felkoncolta, a meghódolt polgárokat pedig Ariszkold grófjukkal elhurcolta. B.-nak Pest körül csak 60-65.000 embere volt. A Sajó mellett a borsodmegyei Mohi mezőváros (most puszta) közelében ütötte fel táborát. A mongolok egy sötét éjjel átkeltek a Sajón. Kálmán herceg, Ugolin kalocsai érsek és a templomos vitézek egyik főnöke eleinte bátor elszántsággal védték a Sajó hídját, de midőn észrevették, hogy az ellenség már-már körülveszi őket, visszavonultak a király védelmére. A tatárok felgyújtották a szekereket és sátrakat, s iszonyú öldöklés után megszalasztották a magyarokat. Két érsek, több püspök és más egyházi s világi urak maradtak halva a csatatéren. Kálmán herceg megsebesülten futott Dalmátországba, hol nemsokára meghalt. A király Ausztriába menekült. A többit az üldözők nagy részben megölték. Pesten a polgárok ellenállásra határozták magukat, de a mongolok bekerítették őket, töltéseiket ostromgépekkel áttörték és rablás-gyilkolás után a várost elhamvasztották. A győztes mongolok mindenfelé elözönlötték a dunáninneni megyéket; Nagyváradot, Egrest, Pereget, Csanádot stb. rommá tették, a lakosokon pedig iszonyú kegyetlenségeket vittek véghez. Hogy táboruk eleségben hiányt ne szenvedjen, Batu khán a csata hevében elvesztett m. kir. pecsétet arra használta fel, hogy az elfogott papok által a király nevében rendeleteket iratott s felszólította a hegyekbe és erdőkbe futott népet, térjen vissza lakaiba és folytassa rendes foglalkozását. Az újra benépesült helységeket mongol tisztek kezeire bízta, s a termést betakaríttatta. Aratás után azonban a mongolok újra és pedig oly borzasztóan kegyetlenkedtek, hogy a kor krónikása, Rogerius kanonok szerint ?inkább ördögöknek, mint embereknek látszottak?. A Duna egyideig gátul szolgált a tatároknak, a jobb partot tehát megkímélték, de a következő 1242-iki kemény télen a folyam jegén átkeltek és először is Budát vették be. Innen Esztergom ellen indultak mely akkor fővárosa volt az országnak. A városbeliek sokáig védték magukat, de végre is kénytelenek voltak meghódolni. Csupán magával a várral nem boldogultak a tatárok. Most már a Dunán túl is csak néhány erősebb vár tarthatta fönn magát, a vidéknek nagy részét sivataggá pusztították. Csak Oktaj főkhán halálának híre vetett véget a további pusztításoknak. Batu igényt tartván a főhatalomra, Moldván keresztül visszasietett Ázsiába, de a magával hurcolt magyar foglyokat a határszéleken megölette. Midőn B. Ausztriába menekült, Frigyes azonnal előállott avval a követelésével, hogy a hadi költségek s a minapi békéért fizetett összeg kárpótlása fejében 10.000 márka ezüstöt fizessen. Béla kénytelen volt minden megmentett kincsét átadni és a dunántúli megyék közül is átengedni hármat. Mindenétől megfosztva, Spalatóba és Trauba vonult. Kadán, ki hiában igyekezett őt kézrekeríteni, Bosznián és Szerbián keresztül Bolgárországba ment és itt egyesült a hazatérő Batu khánnal. A tatárok távozása után Béla is visszasietett. Oly nyomorúságban találta az országot, hogy az alsó vidékeken 15 napi járóföldön az út hosszában és széltében holttetemek, csontok hevertek s ragadozó állatokon, elpusztult városokon, falvakon és kormos épületeken kívül egyebet látni sem lehetett. Volt olyan vidék, hol az éhség miatt az emberhúst nyilvánosan árulták, a farkasok pedig annyira elszaporodtak, hogy a csecsemőket anyjaik kebléről is elragadták. IV. B. még sem csüggedett el. Bátor lélekkel fogott az ország rendezéséhez, visszaállításához. Az éhség csillapítása végett külföldről gabonát és igavonó marhákat szállíttatott, az elesett egyházi és világi tisztviselők helyébe újakat nevezett ki, a szétszórt és kiköltözött kunokat összegyűjtvén, a későbbi Kunságba telepítette s a nádor hatósága alá helyezte; külföldről gyarmatosokat hívott be, az elfoglalt jószágokat kipuhatolt tulajdonosaiknak visszaadatta, azoknak jószágait pedig, kik hosszabb ideig sem jelentkeztek, másoknak adományozta. Az elveszett okleveleket megújíttatta s új városokat építtetett. Pest, Zólyom, Selmec, Korpona, Késmárk és több más királyi város is B.-nak köszönheti gyarapodását. Pesttel szemközt, Budán várat építtetett. A polgári rend politikai önállását B. készítette elő s kővárak építésére buzdítván a főurakat, Magyarország védelmének egészen új rendszerét teremtette meg. 1246-ra már elég erősnek érzé magát, hogy Frigyes osztrák hercegtől az általános nyomor idején átengedett három megyét visszafoglalja. A cseh és karintiai fejedelmekkel frigyet kötvén, tekintélyes sereggel támadta meg Frigyest, kit Németujhelynél Frangepán megölt. A három megye tehát visszakerült az országhoz. B. még a csata előtt megkoronáztatta fiát, Istvánt s őt Dalmát- és Horvátország hercegének nevezte ki. Mikor ismét híre járt a mongolok visszatérésének, B. a mai Románia egy részét a János-vitézeknek adta hűbérül megvédelmezés végett, s a macsói bánságot is ez idő tájban alakította. Ezután a cseh Ottokárral elegyedett háborúba, minthogy Frigyes fejedelem halálával a Babenberg-család kihalt és mind B., mind a cseh király igényt tartott Ausztriára és Stiriára. Hosszas háborújuk eredménye az lett, hogy megosztoztak a két tartományon. Ottokár Ausztriát, Béla Stiriát kapta osztályrészül s az új birtok fejedelméül 15 éves fiát, a már megkoronázott Istvánt rendelte. Ő maga a tengeri városok látogatására ment s ekkor a Velence által elfoglalt Zára és a dalmát városok nagy része ismét kezére került. De a stájer rendek csakhamar elűzték Istvánt, és Ottokárt hitták meg fejedelmökül, miben B. meg is nyugodott, mert a tatárok Nogaj khán vezérlete alatt csakugyan ismét betörtek a havasokon. B. azonban most készültebben fogadta őket, s egy véres harcban mintegy 50 ezeret elejtvén, a többit kiűzte országából. 1262-ben István, ki nem érte be Erdély és a Kunság kormányzóságával, a stájer birtokokért kárpótlást követelt atyjától, mit meg nem nyerhetvén, ellene fellázadt. Két ízben kibékült, majd harmadízben is fegyvert fogott. B. megverte Istvánt és Erdélybe űzte, nejét és gyermekeit elfogatta, őt magát pedig örökösödési jogától is megfosztani szándékozott. Ekkor a fiú bocsánatért könyörgött, s atyja meg is kegyelmezett neki. A folytonos háborúk kimerítették a kincstárt. A közjövedelmek ismét a zsidók kezére kerültek és a zsidók 1251-ban sok szabadalomban részesültek. A folytonos viszálykodások káros változásokat idéztek elő az alkotmányban és a védelem rendszerében is, mert a második kibékülés alkalmával (1264.) kötött szerződés szerint a nemesség akármelyik király pártjára állhatott. Így mindkét király igyekezvén párthíveit szaporítani, módfelett kedvezett kivált a főbbrendüeknek, ami viszont a köznemesség elnyomását vonta maga után. Az ebből eredt panaszok megszüntetése végett B. 1267-ben országgyűlést tartatott. Ez az országgyűlés újból biztosította a nemességnek II. András alatt szerzett jogait s megvetette a képviseleti rendszer alapját, midőn azt rendelte, hogy ezentúl az országgyűlésen a nemesség ne fejenként, hanem megyénként választandó képviselői által vegyen részt. Egy külön törvény arra is felhatalmazza az esztergomi érseket, hogy egyházi tilalom alá vesse a királyt, az ifjabb királyt s a szlavoniai herceget (B. második fiát Bélát), ha ezek a törvényt és a szt. István által alapított szabadságot megszegnék. Ezután B. az ifjabb királyt a bolgárok ellen küldte. István 1268-ban elfoglalta Viddint s Bolgárországnak Trnovóig terjedt részét meghódítván, magát még atyja életében Bolgárország királyának cimezte. 1270 májusban halt meg az ország második alapítója. Két fián kivül B.-nak 7 leánya volt; közülök legnevezetesebb szent Margit. (V. ö. Szalay, A tatárjárás. Rosty, A tatárjárás IV. Béla idejében. Pest, 1856. Wolf. Gesch. der Mongolen, 1872. Székely, A mongol invasio 1241. Ludovica Akad. Közl., 1884. Bretschneider, History of the Central and Western Asia. Journal of the royal Asiatic Society. Uj folyam, X. 75-307. l. Rogerius Carmen miserabile és Spalatoi Tamás a tatárjárásról. Mindkettőt ford. Szabó K. Bővebb könyvészeti jegyzetek: Hadtörtén. Közl., 1891., 718-721. l)


5. B. herceg, IV. Béla és Mária negyedik gyermeke volt. Okleveleinkben (1263-67 között) mint egész Szlavonia és Horvátország vezérét említik. Magyarországban Nyitra, Pozsony, Moson és Sopron várakat és Baránya, Somogy, Zala és Vas vármegyéket birta. Neje Brandenburgi Kunigunda volt, kivel együtt Horvátországban, Kninben székelt. IV. Orbán pápa vallásos buzgalma miatt magasztalja.


6. B., macsói fejedelem, IV. Béla királyunk unokája, Rasztiszlav halicsi fejedelem és szlavoniai bán és Ágnes macsói fejedelemnő fia, 1271-től 1272-ig uralkodott Macsóban mint macsói és boszniai herceg (dux de Machow el de Bosna). 1272 végén megöletett Güssingeni Henrik által.

7. B. (Belas, Bylas), a flandrial eredetü Nicolas de Saint-Omer, egy Balduin császár kiséretében Konstantinápolyba költözött lovag fia III. Béla magyar király leányától, Margit thesszalorikai királynétól, kinek, miután Angelos Izsák velencei császár és Montferrati Bonifác özvegyen hagyta, harmadik férje volt. E házasságból két fiu származott, B. és Dalmáciában 1242 ápr. végén elhalt Vilmos. B. 1240 körül a még apja által megszerzett Thebae-nek volt ura és három fia maradt, Miklós, Ottó és János, kik előkelő szerepet vittek a XIII. század második felében s a XIV. század elején a keleten. (Werner M., Az Árpádok családi története, N.-Becskerek 1892, 406. s következő lapok.)

Forrás: Pallas Nagylexikon



Maradjon online a Kislexikonnal Mobilon és Tableten is