Beleélő készség

Empátia: azon képességünk, hogy mások érzelmi állapotát átvegyük, arra ráhangolódjunk. A gör. eredetű szó e jelentését az angolban kapta a múlt század végén, midőn E. B. Titchener angolra fordította T. Lipps német pszichológus egyik munkáját, s ennek során a német Einfühlung (beleérzés) kifejezés visszaadására az angol empathy kifejezést használta. A beleélő készséget eredetileg az intenzív műélvezet állapotához kötötték: ennek során a szemlélő tudata mintegy egybeolvad a művel, figyelme teljesen arra irányul. A művészet érzelmi átélést, azonosulást kiváltó hatása már jóval korábban, Arisztotelész katarziselméletében megfogalmazódott: a dráma nézője átmenetileg más emberré válik, átéli a drámai hős érzelmeit, sorskérdéseinek feszültségét, s ennek eredményeképp oldódnak saját lelki feszültségei, indulatai. S. Freud elméletében a beleélő készségnek közp.-i szerepe van; Freud máig érvényes alapelveket fogalmazott meg a beleélő készség szerepéről a pszichológusi munkában. E szerint a másik ember személyisége megértésének feltétele a beleélő készség. A pszichoanalitikus (pszichoanalízis) és páciense kapcsolatában a páciens beszámol élményeiről, s ennek során újra átéli az azokat kísérő érzelmeket. A figyelő pszichológus beleérző képessége útján szintén átveszi a páciens érzelmeit; az átélés segíti hozzá, hogy megfogalmazza betege olyan gondolatait, melyeket az nem képes tudatosítani belső feszültségei (pl. szorongása, bűntudata, szégyenérzete) miatt. A pszichológus beleélő készsége és a dráma nézőjének katarzisa között az a különbség, hogy a pszichológus nem "oldódik fel" teljesen páciense élményvilágában, hanem az érzelmek átvétele során képes távolságtartásra is (pl. a páciens szorongásáról hallva maga nem kezd el ugyanolyan erősen szorongani, hanem egyfajta kívülálló nézőpontot felvéve rájön, hogy a szorongás oka a páciens szülei iránti haragja miatt érzett bűntudata). A pszich. megértő szemlélete egy tágabb társ.-tud.-i keretbe is illeszkedett a századfordulón. A => W. Dilthey tört.-filozófiai munkássága által megalapozott ún. szellemtud.-i irányzat célja a ránk maradt kulturális örökség üzenetének megfejtése: az írott és tárgyi kultúra ugyanis tükrözi alkotójának és korának szellemiségét, az akkori ember világhoz való viszonyát. Pl. J. S. Bach zenéje transzcendens, kozmikus, Isten felé való irányultságot képvisel, míg a romantikus zene individuális szemléletmódot, a személyes vágy- és érzelemvilágot jeleníti meg. Ma a megértő szemléletmód többféle felfogást is tartalmaz: a filozófiában, tört.- és jogtud.-ban alkalmazott => hermeneutikai módszer a különféle szövegek jelentésének pontos megfejtését, mint tisztán értelmi munkát tekinti; a pszich.-ban és a tört.-tud. egyes pszichologizáló ágaiban a személyes élmények beleélő készségén, érzelmi újraélésén alapuló megértése a tudásszerzés útja. A beleélő készség term.-es formájában a másik emberrel való közvetlen kommunikációban nyilvánul meg: ennek során a másik személy lelkiállapotát átvéve megérthetjük annak indítékait, érzelmeit, még ha nem is közli őket nyíltan. A beleélő készség tehát tulajdonképpen maga is kommunikáció. A közlő személy jeleket ad - ez lehet szóbeli közlés v. metakommunikáció: gesztusok, mimika stb. -, és e jelek jelentéssel bírnak: kifejezői lelkiállapotának. A beleélő készséget gyakorló partner a közlő lelkiállapotára utaló rejtettebb jeleket felfogja, reagál rájuk, ahogyan a szóbeli közlés közvetlen tartalmára is reagál. (Pl., ha egy ismerősünk annyit mond nekünk, hogy "Már megint visszautasítottak", akkor ennek közvetlen értelmét azonnal felfogjuk; de ha észrevesszük a kimondást kísérő sóhajt és szomorú arckifejezést is, akkor egy másik üzenet is foghatóvá válik: "Nagyon elkeseredett vagyok".) A beleélő készség könnyen összetéveszthető a projekció jelenségével. A projekció során saját érzelmeinket tulajdonítjuk másoknak: ha látunk valakit valamilyen helyzetben (pl. vitatkozni a rendőrrel), akkor felidéződik bennünk, hogy mi hogyan éreznénk magunkat hasonló szituációban (tegyük fel, nagyon dühösek lennénk), és ezt tulajdonítjuk a látott személynek (noha lehet, hogy ő magában nevet az egészen). Szintén nem beleélő készség, de azzal rokon jelenség az érzelmi ragály v. "tömegpszichózis", mely ált. hasonló helyzetben és érzelmi állapotban lévő emberek között alakul ki. Ilyenkor egy v. néhány ember felajzott érzelmi állapota átterjed a többiekre, s azokat magával ragadja; a folyamat igen gyors és nem is tudatos. Elsősorban a pánik, agresszió v. vallásos eksztázis terjed ezen a módon. A beleélő készséggel kapcsolatos élmények alapvető meghatározói a személyiségfejlődésnek is. A csecsemő életének első heteitől igen szoros empátiás-metakommunikatív viszonyban van az anyjával. Az anya nyugtalanságára a csecsemő azonnal sírással reagál, feltehetőleg az anya vegetatív állapotának változásait érzékeli. Néhány hét alatt az anya képessé válik arra, hogy a csecsemő sírásából megállapítsa a baj okát. Az anya és a csecsemő hangulatában tehát szoros érzelmi egymásra hangolódás alakul ki. A jó anya-gyerek kapcsolat később is a metakommunikáció és a beleélő készség fejlődését biztosítja a gyerek számára. Ugyanakkor az anya és a gyerek közti metakommunikációs zavar súlyos formájában - egyes kutatók véleménye szerint - még elmebetegségek kialakulásához is elvezethet. A 3-6 éves gyerekek személyiségfejlődésének legfontosabb beleélő készség jellegű folyamata az azonosulás (identifikáció), melynek során a gyerekek szüleik magatartásmintáit, szerepeit veszik át (utánzás, szerepjátékok formájában), a szülők megfelelő érzelmi reakcióival együtt. Az identifikáció időszaka után a gyerekek életében fokozatosan előtérbe kerülő kortárskapcsolatokban kap teret a beleélő készség. A társas kapcsolatokban a gyereknek helyesen kell értékelnie társai neki szóló visszajelzéseit, azt, hogy mások mennyire kedvelik, viselkedéséből mit fogadnak el s mit utasítanak vissza. A serdülőkor előtt a gyerek azonban a szó szoros értelmében vett beleélő készségre még nem képes, csak érzelmi ráhangolódásra, rezonanciára. A gyermekek szemléletétől igen távol áll ugyanis az, hogy beleképzeljék magukat a másik helyzetébe. Erre 7-9 éves koruk előtt csak a tárgyi világ vonatkozásában képesek (pl. mit láthat a másik kisgyerek a kertből, aki 20 méterrel arrébb áll); saját és mások személyiségvonásainak, lelki tulajdonságainak sztereotípiáktól mentes, pontos megfigyelésére és értékelésére csak a serdülőkor kezdetén alakul ki érzékenységük. Ennek ellenére általában a serdülőkor sem a beleélő készség megnyilvánulásának jellemző időszaka, ugyanis a testi és lelki változások, a kamaszkori identitásválság a fiatal figyelmét nagymértékben önmagára irányítják. A felnőttkorra jellemző beleélő készség tehát a kora ifjúkor idején alakul ki. A beleélő készség a nemtől is függ: férfiak ilyen irányú készsége minden tekintetben kisebb, mint a nőké, és később is fejlődik ki. A beleélő készség növekedését az emberi kapcsolatokban szerzett tapasztalatok, konfliktusos, feszültségekkel járó élethelyzetek megélése, környezet- és életmódváltások segítik elő. A beleélő készséget különféle helyzeti tényezők csökkentik: főleg a személy rossz fizikai v. lelki állapota (lehangoltság, harag; fájdalom stb.). Az => érzelmek kel kapcsolatos egyéb jelenségekhez hasonlóan szintén rendelkezik biológiai gyökerekkel. Magasabb rendű gerincesek (emlősök, madarak) nagy érzékenységet mutatnak fajtársaik érzelmekkel kísért mozgásainak átvételére; e jelenség kommunikatív szereppel bír. Pl. egy csoportból elég egyetlen egyednek észrevennie valamely apró veszélyjelet, s ha rémülten menekülni kezd, a többiek is követik. - Ir. Buda B.: Empátia - a beleélés lélektana. Bp. 1980.

Jakab Zoltán

Szerkesztette: Lapoda Multimédia